Forrás: Magyar Hírlap

Álláspont

“Betehet Obamának a fehérek rasszizmusa” – ez az öles cím virított két nappal ezelőtt az Index nevű, felettébb népszerű internetes portálon.

Ostoba, és provokáló cím volt. De inkább mégis csak ostoba. Különösen annak tükrében, hogy a cím alatti írás lényegében arról szólt, hogy nincs már rasszizmus Amerikában, legalábbis elenyésző, s a fehér választók is gond nélkül adják voksukat egy feketének. De hát, a fehérek rasszizmusáról, előítéletességéről szóló világlegendának ez a cím felelt meg, ez szolgálta a célt. A bűntudat fenntartását.

Aztán Amerika választott, az eredmény pedig minden várakozást felülmúlt. Obama nagyon megverte az amerikai legendát, a vietnami veteránt, McCaint.

Amikor másodszor utaztam körbe az Egyesült Államokat, 1997-ben, egy coloradói városkában, a festői Silvertonban magyarázta el a kocsmában egy helyi “cowboy”, hogy mi is volna őszerinte Amerika lényege. Úgy fogalmazott, hogy két Amerika van, s olyan az egész, mint egy pizza. Van a széle – a keleti meg a nyugati part -, na, az nem is Amerika. Az “liberális szemét”, ami csak körbefogja az “igazi Amerikát”, azt, ami középen van. S ami a lényeg, ami a szív, éppen, mint a pizzában.

Sokat gondolkodtam akkor ezeken a szavakon, értettem is, meg nem is, de őszintén szólva nem indított meg igazán ez a “pizzaelmélet”, s nem befolyásolta az Egyesült Államokról alkotott véleményemet semmilyen irányba. Akkor – mondom – éppen másodszor utaztam körbe Amerikát, és sok-sok csalódás ért, sok-sok kamaszkori illúzióm lett oda, s bizony, jobban szerettem Amerika “közepét”, a vadnyugatot, a hullámzó prérit Kansasban, azokat a coloradói városkákat és hegyeket, az Appalache-hegységet, a nevadai sivatagot, Arizonát, a vad és félelmetes Utahot, a földszagú és földhözragadt Texast, mint New Yorkot vagy Los Angelest. De ebben nem volt semmiféle politika, talán csak a gyerekkori álmok, az indiánregények világa és a természeti szépségek éltek ott tovább, szemben az imént említett két nagyváros valóságos elviselhetetlenségével. (Los Angeles nem is város, csak valami gigászi konglomerátum, amelynek részeit rettentő autópályák kötik össze…)

Amúgy Obama nem az első fekete elnöke az Államoknak. Filmen ugyanis volt már elnök Denzel Washington is, meg Morgan Freeman is. Hollywood már vagy két évtizede szerette volna, hogy legyen végre egy fekete elnök. Hát most lett. S a világ – Izrael kivételével – örül és elégedett. S vár valami gyökeresen mást, mint a Bush-korszak közel ülő szemű, mély ostobasága volt.

Hogy lesz-e ilyen gyökeresen más amerikai politika, elsősorban külpolitika? Majd meglátjuk. Félek, olyan nagyon más mégsem lehet. Mert hát, bizonyos értelemben, s talán a lényeget tekintve, az Amerikai Egyesült Államok elnöke mégis csak egy bábu. S a lobbik foglya. Amerika világhatalmi státusának rabja. De azért reménykedjünk. Például abban, hogy Amerika nem fogja megtámadni Iránt vagy Szíriát. Ebben reménykednek az arabok is, akik most talán a legjobban örülnek.

Félő, hogy ezt a döntést például nem Obama fogja meghozni.

De azért – mondom – reménykedjünk.

Bayer Zsolt

Comments are closed.