Forrás: Magyar Hírlap

A magyar kormány képtelen megvédeni a magyar embereket – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Kontrát Károly, a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes tagja.

“A Dunaszerdahelyen magyarok ellen történt rendőrtámadás után eltelt egy nap, és a magyar kormány nem tett semmit, csak a Fidesz erőteljes felszólítására kereste meg – eléggé lagymatag módon – a szlovák kabinetet” – hangsúlyozta tegnap Kontrát Károly. A fideszes politikus beszélt arról is, hogy bár a magyar rendőri vezetők azt állították: a pozsonyi hatóságoktól bizonyítékokat kértek a beavatkozás szükségességéről, a szlovák rendőrségi szóvivő cáfolta ezt. “A kormány tehetetlenségére vall az is, hogy a visegrádi négyek tegnapi, csúcstalálkozóján Gyurcsány Ferenc kormányfő sem tudta elérni a támadást alátámasztó bizonyítékok megszerzését” – mondta Kontrát.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke a sajtótájékoztatón visszautasította a szlovák parlamentnek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával kapcsolatos elítélő nyilatkozatát. Mint mondta, Szlovákiában a vezető kormánypárt fasisztoid szervezetet emelt a hatalomba, amikor koalícióra lépett Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával. “Az európai baloldalt súlyosan kompromittálja a vele ideológiai azonosságot valló szlovák Smer-Szociáldemokrácia Párt és Robert Fico pártelnök-miniszterelnök uszító kormányzati tevékenysége. A Fidesz felszólítja az európai baloldali erőket, hogy határolódjanak el a szlovák kormány kisebbség- és szomszédságpolitikájától” – mondta Németh, aki szerint Pozsony Közép-Európa stabilitását is veszélyezteti. Kaltenbach Jenő, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke lapunknak elmondta, alapjogvédő és szakmai szervezete részt venne a szlovák hatóságok dunaszerdahelyi eseményekről készült anyagainak az értékelésében, s testülete az ügyben Draskovics Tibor rendészeti miniszterhez, valamint az állampolgári jogok szlovákiai biztosához fordult. Utóbbitól tájékoztatást kért magyar kollégája, Szabó Máté is.

Ékes Ilona, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes tagja meglátogatta a pozsonyi kórházban a dunaszerdahelyi mérkőzés életveszélyes sérültjét. A 17 éves Krisztián a traumatológia sebészeti osztályán fekszik. Testén rengeteg zúzódás, és véraláfutás van, a kezét felpolcolták, sérült nyakát merevítővel rögzítették. Ékes Ilonának a sérült édesanyja szűkszavúan annyit mondott, hogy fia nincs jó állapotban, jelenleg műtéti beavatkozásra vár.

Kristály Lehel

Comments are closed.