131 sírt rongáltak meg, 53 síremléket összetörtek. „Lakótelepi történetek” címmel akarta közzétenni a jeleneteket egy csoport kisdiák.
Románia legnagyobb zsidó temetőjében október 23-án 131 sírt rongáltak meg ismeretlen tettesek, sokat ledöntöttek, 53 síremléket pedig összetörtek. Az elkövetők tucatnyi szobrot is összetörtek. A bukaresti sírkertben 35 ezer sír van.
A rendőrség 22 diákot gyanúsít a zsidó temetőben elkövetett vandalizmussal. A négy diák közül, akik beismerő vallomást tettek, hárman alig 14 évesek.A gyerekek a temetővel szomszédos iskolában végzik tanulmányaikat.
Mint kiderült, a rombolásrögzítettjeleneteiből kisfilmet akartak összeállítani „Lakótelepi történetek” címmel.
A tettesek vallomásuk szerint a sírok feldúlását mobiltelefonokkal filmezték, azonban amikor látták, mekkora botrányt kavartak, ijedtükben letörölték e felvételeket.
A temetőgyalázást Romániában három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik. A 14 évnél fiatalabb diákok esetében a szülők számíthatnak bírságra, a három idősebb tanuló azonban bíróság elé áll.
FH

