Forrás: Magyar Hírlap

Mahmud Abbasz és Sólyom László. Erős a kötelék (Fotó: Hegedüs Róbert)

A palesztin és a magyar nép közötti hagyományosan jó viszonyt hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök és Mahmud Abbasz, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke, miután a budapesti Sándor-palotában megbeszélést folytattak. A palesztin vezető látogatása viszonzása volt a magyar államfő tavaszi, ramallahi hivatalos látogatásának. A magyar köztársasági elnök szerint mindkét találkozó demonstrálja a két ország közötti régi baráti viszonyt.

A magyar-palesztin kapcsolatokról szólva a magyar államfő közölte, támogatja Mahmud Abbasznak azt a kérését, hogy a két ország közötti korábbi kulturális és oktatási kapcsolatok folytatódjanak.

Sólyom László optimistának mondta magát a közel-keleti béke megteremtése kérdésében. Mint fogalmazott, bízik abban, hogy el fog jönni a közel-keleti békének az ideje, amikor egy önálló palesztin állam és az önálló Izrael él majd békésen egymás mellett.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az Amerikai Egyesült Államok mellett az Európai Uniónak is hangsúlyos politikai szerepet kell vállalnia a térségben.

Sólyom László kulcskérdésnek nevezte, hogy Gázában megfelelő biztonsági erők tudjanak működni. E tekintetben tartotta fontosnak Magyarország felajánlását, hogy közreműködjünk a rendőrségi ügyekben.

Mahmud Abbasz szerint a mostani találkozás is a két nép közötti szolidaritásnak a kifejezése. A palesztin elnök köszönetet mondott Sólyom Lászlónak, amiért Budapest a különböző nemzetközi konferenciákon is támogatta a palesztinokat.

Kiújultak a harcok a Gázai övezetben

Több mint harminc házi készítésű Kasszam-rakétát lőttek ki palesztin fegyveresek a Gázai övezetből izraeli célpontokra. Az akció nem okozott személyi sérülést. Az incidens nem sokkal az után történt, hogy az izraeli légierő egyik harci gépe öt palesztin fegyverest ölt meg egy légicsapásban az övezet déli részén, a támadásban többen megsebesültek. A rakéták kilövését a területet irányító Hamasz vállalta magára. A radikális szervezet és Izrael között öt hónapja van életben tűzszünet, a csoport jelezte, az incidens után is tartja magát a megállapodáshoz.

(MH)

Comments are closed.