Forrás: JNA – Jewish News Agency

Csütörtökön megkezdődik a labdarúgó UEFA Kupa 2008/09-es idénye: a selejtező első fordulójában már mindkét magyar csapat, azaz a Győri ETO FC és a DVSC-TEVA is érdekelt.

Előbbi hazai környezetben fogadja a grúz Zestaponi együttesét, Egervári Sándor vezetőedző pedig óvatosan fogalmazott: “Sajnos, kevésbé használható DVD-t kaptunk ellenfelünkről, mert nem egy hazai, hanem egy nagyon rossz talajon játszott, idegenbeli mérkőzésről készült felvételt juttattak el hozzánk. Így csütörtökön, vakon kezdjük el a meccset, de bízom benne, hogy sikerül a saját játékunkat ráerőltetni az ellenfélre, mert ha a mi stílusunk érvényesül, akkor nagy lépést tehetünk a továbbjutás felé” – mondta Egervári a klub hivatalos honlapján.

A kupagyőztes Debrecen Kazahsztánban, a Sahtar Karaganda vendégeként lép pályára.

“Fontos, hogy tiszta fejjel menjenek a pályára a játékosaink, legyen megfelelő önbizalmuk, magabiztosan, koncentráltan futballozzanak, és meg tudják oldani a feladatukat. Reméljük, a négyórás időeltolódás nem viseli majd meg a csapatot. Nem tudjuk azt sem, a magaslati különbségnek lesz-e jelentősége, de az nagyon fontos, hogy fejben mindenki ott legyen a meccsen” – nyilatkozta a debreceniek hivatalos honlapján Herczeg András vezetőedző.

A visszavágókat július 31-én rendezik.

UEFA Kupa-selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzések:

GYŐRI ETO FC-Zestaponi (grúz) 20 ó

Sahtar Karaganda (kazah)-DVSC-TEVA 14 ó

Cserno More Warna (bolgár)-UE Sant Julir (andorrai)

Pelister Bitola (macedón)-APOEL Nicosia (ciprusi)

FC Vaduz (liechtensteini)-Zrinjski Mostar (bosnyák)

Siroki Brijeg (bosnyák)-Partizani Tirana (albán)

Hapoel Kiryat Shmona (izraeli)-Mogren Budva (montenegrói)

FC Koper (szlovén)-Vllaznia Shkoder (albán)

NK Lubljana (szlovén)-Zeta Golubovci (montenegrói)

Juvenes Dogana (san marinoi)-Hapoel Tel Aviv (izraeli)

Hajduk Split (horvát)-FC Birkirkara (máltai)

Milano Kumanovo (macedón)-Omonia Nicosia (ciprusi)

Marsaxlokk (máltai)-Slaven Koprivnica (horvát)

FC Salzburg (osztrák)-Banants Jereván (örmény)

Ararat Jereván (örmény)-AC Bellinzona (svájci)

Dacia Chisinau (moldáv)-Borac Cacak (szerb)

Tobol Kostanay (kazah)-Austria Wien (osztrák)

Hertha BSC (német)-Nistru Otaci (moldáv)

Hazar Lenkoran (azeri)-Lech Posen (lengyel)

Legia Warsawa (lengyel)-FC Gomel (fehérorosz)

Spartak Trnava (szlovák)-Georgia Tiflis (grúz)

MTZ-Ripo Minsk (fehérorosz)-MSK Zilina (szlovák)

Olimpik Baku (azeri)-Vojvodina Novi Sad (szerb)

FH Hafnarfjardar (izraeli)-CS Grevenmacher (luxemburgi)

Vetra Vilnius (litván)-Viking Stavanger (norvég)

Racing Luxemburg (luxemburgi)-Kalmar FF (svéd)

Honka Espoo (finn)-IA Akranes (izlandi)

Glentoran Belfast (észak-ír)-Metalurgs Liepaja (lett)

Bröndby (dán)-B36 Tórshavn (feröeri)

FC Nordsjclland (dán)-TVMK Tallinn (észt)

EB Streymur (feröeri)-Manchester City (angol)

FK Olimps Riga (lett)-St. Patrick,s At. (ír)

Djurgarden Stockholm (svéd)-Flora Tallinn (észt)

FK Suduva (litván)-The New Saints (walesi)

Cliftonville FC (északír)-FC Köbenhavn (dán)

Cork City (ír)-Haka Valkeakoski (finn)

FC Mitjylland (dán)-Bangor City (walesi)

Forrás: MTI

Comments are closed.