Forrás: JNA – Jewish News Agency

A fasizmus kísértete 1989 óta „diadalmenetet futott be” – hangoztatta Krausz Tamás történész, a Magyar Antifasiszta Liga alapítója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

„A neofasizmus itt van jelen Magyarországon, noha tudjuk: nem magyar jelenség” – mondta, hozzátéve, a hazai és az európai helyzet között az a különbség, hogy ott „világosan elkülönül egymástól a nácizmus, a fasizmus, a szélsőjobboldal és a parlamenti jobboldal”.

Azt mondta: Magyarországon szabadon fejlődhet a szélsőjobboldal, a hatóságok tétlensége „megnyitja a kaput” ezen erők előtt.

Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő a gyalázkodás – az Alkotmánybíróság által nemrégiben megsemmisített – törvényi szankcionálásáról szólva azt hangoztatta: a jogszabály meghozatalának célja az volt, hogy az emberi méltóság védelmét más jogok lehető legkisebb korlátozásával biztosítsa hatékonyan.

Emlékeztetett arra, hogy egy nemrégiben készült közvélemény-kutatás is azt mutatja, a lakosság háromnegyede az emberi méltóságot tartja a legfontosabb alapjognak; lehetséges útként említette, hogy „a magyar társadalomnak annyira elege lesz ezekből a történésekből, hogy egy társadalmi nyomás fogja kikényszeríteni” a jogszabály megalkotását.

Forrás: MTI

Comments are closed.