[2008-07-25]Veronique Gillet – Jean-Christophe Renault Duó (B)
Forrás: JNA – Jewish News Agency
MagunkrólMagyar Zsidó AdatbázisKépgaléria
Társasági KörMakabi KlubMűvészet kedvelők délutánjaSzubjektív kulturális ajánlóFiatal tudós-jelöltek fórumaMagyar zsidó adatbázisKülföldi zsidó adatbázisHungarian jewish travel guide
Közhasznúsági jelentés 2006Közhasznúsági jelentés 2007

Találkozunk szeptember 7-én és 8-án, a
Magyar Zsidó Kultúra Napján!
Publikációk
Egy Montevideoban élő barátom küldte el, az „Egy történet, sok élet” című könyvet, ami a latin-amerikai országban működő „Magyar Izraelita Hitközség” alapításának 75. évfordulója alkalmából jelent meg. A …
Szép számmal várakoztunk május 4-én délután a budapesti Kozma utcai zsidó temető főbejáratánál. Az érdeklődők a MAZSIKE szervezésében már bevált városjáró séták újabb programján vehettek részt. Még az idő is – …
Ássuk ki a budai Mátyás kori nagyzsinagógát!
„Történelmi szempontból világraszóló eseményről van szó. Évszázadokig néma volt a föld és épp a mi napjainkban veti fel zsidó emlékeit. A messze távolból is fel fogják keresni széles tömegek, mint az európai zsidó …
Az elmúlt évadban rövid áttekintést írtam a magyar kabaré fénykoráról, szűk negyven évről. Szándékosan használom az évad szót, hiszen a kabaré, akármennyire is tiltakoznak ellene, színházi műfaj. Onnan gyökeredzik. …
A herendi porcelángyár alapítója: Fischer Mór
A Herenden Stingl Vince keramikus által 1826-ban alapított kis üzemet – ahol elsősorban kőedénygyártással, valamint porcelán-előállítási kísérletekkel foglalatoskodtak – Fischer Mór vásárolta meg, 1839-ben (más …
Izrael hősi halottainak emléknapja és a függetlenség napja
„A zsidó nép Izrael földjén kelt életre, ezen a földön formálódott ki szellemi, vallási és politikai egyénisége, itt él önálló nemzeti életet és innét adta a világnak a Bibliát…”
Izrael megálmodói – Max Nordau és Theodor Herzl
Gondolkodtam, hogy a májusi Hírlevélben, amikor is Izrael Állam 60. születésnapját ünnepeljük, kiről is írhatnánk, magyar zsidó nagyjaink közül, akik valamiféleképpen kapcsolódhatnak ehhez az eseményhez. Végül is a …
A Gresham-palota szuterénjében, Fészl József éttermének egyik helyiségében nyílt meg 1921 őszén a Pódium Kabaré. Vezetője Nagy Endre, nagyváradi író, aki beszédhibájával lett zseniális konferanszié, a magyar kabaré …
Az én látomásom – A zsidóság és Izrael állama 2054-ben
Az álom üzenet, és elvárás mindannyiunk számára, akárcsak a prófétáknak nekünk is álom által adja tudtunkra a jövő titkait az Örökkévaló. Scheiber Sándor a híres tudós rabbi szerint három álom teljesül: a …
Reményi Ede, eredeti nevén Hoffmann Ede, 1828. január 17. született Miskolcon. Apja, aranyműves, igyekezett nyolc gyermekét gondos nevelésben részesíteni. Reményi Ede kezdetben szülővárosában tanult, és már kilenc esztendős …
A japánban egyesek szerint az elveszett törzsek tagjai szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Közülük sokan a selyem úton haladva jutottak el Japán zárt világába, és alapították meg az ősi Japán birodalmát. …
Pesti kabarék a II. világháború idején
1939-ben a kabarékat is eléri a „zsidótlanítás”. Sőt, szinte őket érintette a legjobban a pesti művészvilágban, tekintettel arra, hogy a szerzők és a színészek legnagyobb része zsidó származású volt.
100 éves a kabaré – Terézkörúti Színpad
A Teréz Körúton a mai Játékszín épületében 1912-től kezdve több kabaré is működött: A Ferenczy Kabaré, a Pesti Kabaré, az Érdekes Kabaré és az Intim Kabaré. Utóbbi bizonyult a legéletrevalóbbnak, hat évig talpon …
Reklámpszichológiától a neveléslélektanig –
Hermann Imréné, leánykori nevén Cziner Alice Abafalván született, 1895- május 29-én. Gyermekpszichológus, pedagógus, az óvodai nevelés kiváló szakértője, az ismert pszicho-analitikus, Hermann Imre felesége.
Interjú a Mazsike új elnökével
„Az Egyesületet mi, zsidók kezdtük el megszervezni. De olyan szimpatikus volt maga a törekvés, ahogy kinyitottuk a magyar zsidó kulturális értékek és hagyományok kincsesládáját, hogy kezdettől nagyon sok ismert, nem-zsidó …
Igen, vannak zsidók Kínában is. Több mint 1000 éve Türkisztánból és Perzsiából érkeztek és telepedtek ott le. 1286-ban Marco Polo is beszámolt róluk írásában, megemlítve hogy milyen erős politikai és kereskedelmi …
Folytonosság: a helyszín ugyanaz, a kabaré más
1912 és 1923 között szinte évenként váltották egymást a kabarék a mai Játékszín épületében a Teréz körúton. Címük először Gyár u. 21., majd Teréz krt. 46. Nem véletlen, hiszen a Játékszín művészbejárója a mai …
1881. május 11-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Trefort utcai gimnáziumban végezte. Kitűnő minősítésű gépészmérnöki oklevelét 1902-ben vette át a Budapesti József Nádor Műegyetemen.
A Magyarországon fennmaradt és működő zsinagógák közül talán az egyik legszebb a pécsi. A zsinagógát négy évig tartó építési munka után 1869-ben avatták fel.
Hanuka Bál és díjátadások 2007
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület vezetősége idén is átadta hagyományos díjait, a Magyar Zsidó Kultúráért Díjat és az 1998-ban az Egyesület tíz éves fennállásának évfordulója alkalmából alapított pedagógiai …
A mozi beszüremkedett a kabaré világába. Vagy a kabaré a mozi világába? 1912-ben megnyílt az Apolló Mozi a mai Corvin áruház helyén. Akkor még nem létezett a mai Blaha Lujza tér: ott kezdődött a Népszínház utca, a …
A Pesti Izraelita Hitközség kórházának működését 1805-től számítjuk. Ez az egy szobából álló, 4 ágyas kezdeményezés az Orczy-házban volt. 1809-ben már egy egész házat bérelt ki kórház számára a hitközség. …
Tavaly volt Oesterreicher Manes József (1756-1831), az első magyar egyetemet végzett zsidó orvos születésének 250. és halálának 175. évfordulója. Nem sok megemlékezés történt ezekről, ezért illő hogy visszatekintsünk …
A pápai zsinagóga körül az utóbbi időben egyre hevesebb vita alakult ki, amely azért is érthetetlen, mert a jelenleg még romos állapotban lévő épület egyike lehetne az ország legjobb kulturális központjainak. Lehetne.
A forradalom és szabadságharc orvosa
A Korányi család az 1820-as években telepedett le Magyarországon. Nevük eredetileg Kornfeld volt. Nagyapám szerint a nyelvújítással született, majd elhalt korány – vagyis hajnal – szót két vagy három család …
Októbertől újabb sorozattal jelentkezünk. A pesti kabaré idén jubilál, a századik születésnapját ünnepli. A kezdeti próbálkozások (Tarka Színpad) után 1907. március 1-jén nyílt meg a Bonboniű¨re a Teréz körúton, a …
Bethlen téri zsinagóga épülete eredetileg az Izraelita Siketnémák Országos Intézeteként épült 1876-ban, Freud Vilmos tervei alapján, az épületben eleinte csak egy kis imaszoba működött. A nagyzsinagógát az udvarra …
2005. február 5-e nagy nap volt a KLEZMERÉSZ Együttes életében. Ez volt első önálló fellépésünk a Budai Micve Klubban. Azóta a tavalyi évben is felléptünk a Klubban, és akik mindkettőt meghallgatták, észrevehették a …
A kabaré történetéhez szorosan hozzá tartoznak a kávéházak is. Hol máshol születtek volna a nem rögtönzött kabarétréfák, mint egy pezsgő kávéház törzsasztalnál?
1907 októberben megalakult az „Ellenkabaré” az Andárssy úton, a mai Budapest Bábszínház épületében, melynek tulajdonosa és művészeti vezetői a Vígszínházat fémjelező Faludi Sándor, Molnár Ferenc és Heltai Jenő …
További programok
Pat Metheny Trio koncert
Pat Metheny sokak első számú kedvence, dzsesszzenészekre nem jellemzően nagy rajongótábora van, de amellett, hogy a világ egyik legjobb gitárosa, még további erényeiért is rendkívül közkedvelt.
A zsidó nemzet 13 pontja – Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Ismerkedj meg a zsidó tudás 13 alappillérével. Azokkal a megdönthetetlen alapelvekkel, amelyek évezredek óta meghatározzák a zsidó vallás és nép hozzáállását a világhoz, az élethez, a jóhoz és a rosszhoz.
A gyönyörben nincs középút – Eszenyi Enikő önálló estje
A produkció középpontjában a nő áll. Vagy egy nő, sok nőből összegyúrva, holdudvarában a férfival, vagy egy férfival, sokból összerakva.
Ondaretta kórus (Baszkföld)
Az Ondarreta Kórus 1967-ben alakult, a Nuestra Senora de las Mercedes templom énekkaraként. Az 1973 óta független zenei egyesületként működő kórus vezetője 1975 óta Manuel Torre Lledó.
Veronique Gillet – Jean-Christophe Renault Duó (B)
Veronique Gillet Albert Ponce tanítványa volt Párizsban. Már fiatalon számos díjat nyert gitárfesztiválokon. 1982-ben Fernando Freitezzel együtt kapták meg a legjobb komponista díját a S.A.C.E.M. fesztiválon.
Publikációk
Egy Montevideoban élő barátom küldte el, az „Egy történet, sok élet” című könyvet, ami a latin-amerikai országban működő „Magyar Izraelita Hitközség” alapításának 75. évfordulója alkalmából jelent meg. A …
Szép számmal várakoztunk május 4-én délután a budapesti Kozma utcai zsidó temető főbejáratánál. Az érdeklődők a MAZSIKE szervezésében már bevált városjáró séták újabb programján vehettek részt. Még az idő is – …
Ássuk ki a budai Mátyás kori nagyzsinagógát!
„Történelmi szempontból világraszóló eseményről van szó. Évszázadokig néma volt a föld és épp a mi napjainkban veti fel zsidó emlékeit. A messze távolból is fel fogják keresni széles tömegek, mint az európai zsidó …
Az elmúlt évadban rövid áttekintést írtam a magyar kabaré fénykoráról, szűk negyven évről. Szándékosan használom az évad szót, hiszen a kabaré, akármennyire is tiltakoznak ellene, színházi műfaj. Onnan gyökeredzik. …
A herendi porcelángyár alapítója: Fischer Mór
A Herenden Stingl Vince keramikus által 1826-ban alapított kis üzemet – ahol elsősorban kőedénygyártással, valamint porcelán-előállítási kísérletekkel foglalatoskodtak – Fischer Mór vásárolta meg, 1839-ben (más …
Erec folyóiratKlezmer R”s együttesSabbatsong zenekarSófár EgyesületMakói Zsidó honlapMAZSIHISZJewish Meeting PointBÁLINT HÁZ
FőoldalMazsike AlapszabályMagunkrólKépgalériaTámogatóinkImpresszumE-mail






































