Forrás: NOL

Népszabadság * Bódisz Attila * 2008. július 7.

A tokaji Paulay Ede Színház épülete

A nyár végén, augusztus 23-án felavatják a tokaji Paulay Ede Színházat. Májer János, a több mint négyezer lakosú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város polgármestere azt mondja: az új intézmény létrehozását elsősorban az indokolta, hogy a helyi kulturális események kinőtték a régi, rossz állapotban levő művelődési házat.

Előadások, konferenciák lebonyolítása emiatt került át néhány éve az egykori zsinagógából átalakított kulturális és konferencia-központba. Ez az épület azonban nem alkalmas tömegrendezvények, nagyobb koncertek befogadására. A polgármester hozzátette: a tokaji idegenforgalmi szezon gyakorlatilag késő tavasztól kora őszig tart. Véleménye szerint ez azért alakult így, mert nyáron számtalan programot tudnak szervezni a város járműforgalomtól elzárt főterén. Eddig azonban nem volt olyan létesítményük, ahol télen a városba látogató vendégeknek – a pincelátogatások mellett – színházi előadást vagy koncertet tudtak volna ajánlani.

A háromszáz néző befogadására alkalmas, önálló társulat nélküli színház – amely a város szülöttéről, Paulay Ede színész-rendezőről, a Nemzeti Színház egykori igazgatójáról kapta a nevét – csaknem egymilliárd forintból épült fel. Az összeg túlnyomó része európai uniós forrásból, valamint hazai támogatásból származik, s a tokaji önkormányzatnak 23 millió forinttal kellett hozzájárulnia a költségekhez. A kulturális létesítmény hivatalosan augusztus 23-án nyílik meg a vendégek előtt: ekkor Johann Strauss A denevér című nagyoperettjét mutatják be a Miskolci Nemzeti Színház művészei.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.