Forrás: JNA – Jewish News Agency

Hatvannégy évvel ezelőtt, 1944. július 4-én 4228 zsidó származású magyar embert hurcoltak el Szombathelyről, indítottak útnak vasúti vagonokba zsúfolva Auschwitzba és más haláltáborokba, hogy megöljék őket. Rájuk és a holokauszt valamennyi áldozatára emlékeztek vasárnap gyászszertartáson a szombathelyi zsinagóga melletti imaházban.

A gyászmegemlékezésen Radnóti Zoltán rabbi beszédében úgy fogalmazott: több mint hatvan évvel a borzalmak után, a „sebek már elkezdtek gyógyulni”, egyre kevesebben vannak közöttünk, akik átélték, személyes emlékekkel rendelkeznek azokról az időkről.

Szavai szerint a történelem soha nem boríthat teljes feledést a holokausztra, a megbocsátás, a sebek begyógyulása mellett is tovább kell adni, meg kell őrizni az emlékeket éppen azért, hogy soha többé hasonló borzalmak ne fordulhassanak elő.

A gyászmegemlékezésen részt vettek és vigasztaló szavakat mondtak a társegyházak képviselői. A hagyományokat követve az imaház padsoraiban ott ültek Szombathely és a megye önkormányzatának vezetői, valamint több országgyűlési képviselő is.

A kegyeleti megemlékezés a hagyományokat követve a Batthyány téri emlékműnél folytatódott, ahol a résztvevők elhelyezték koszorúikat és virágaikat. Ezután pedig a Bercsényi utcai temetőben a mártírok és munkaszolgálatosok emlékművénél rótták le kegyeletüket az emlékezők.

Forrás: MTI

Comments are closed.