Forrás: hirszerzo.hu

Több nyugat-európai médium is beszámolót közölt a tegnapi, erőszakba fulladt melegfelvonulásról. A képes tudósításokban mindenütt budapesti utcákon randalírozó, a felvonulást kövekkel, tojásokkal dobáló, „buzizó” szélsőségeseket lehetett látni. A beszámolók „káoszról”, „náci támadásokról” szóltak.

A Der Spiegel tekintélyes hírmagazin internetes kiadásában, valamint az N24 hírtelevízió több vasárnapi híradásában egyaránt beszámolt az előző napi budapesti melegfelvonulás során történt összetűzésekről, a szélsőjobboldali csoportok által a felvonulók ellen indított támadásokról.

Budapesten köveket dobálnak a „magyarok”

A Der Spiegel tudósított a budapesti összecsapások mérlegéről, kiemelve, hogy legkevesebb 8 ember szenvedett sérüléseket, s a rendőrség 45 erőszakos támadót őrizetbe vett. A lap emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 12 év óta minden évben megrendezik a melegek parádéját, de első ízben tavaly került sor a szélsőjobboldal által végrehajtott durva támadásokra.

Országimázs 2008: nem először viszi jó hírünket a világba a szélsőjobb

A mostani felvonulást megelőzően a szélsőjobboldal internetes oldalakon szólított fel „a természetellenes perverzek” elleni erőszakos cselekményekre – írta egyebek között a Der Spiegel, hozzáfűzve: a tiltakozások egyben az ellen is irányulnak, hogy Magyarországon 2009 januárjától az azonos nemű párok partneri viszonyukat a hatóságok előtt regisztrálhassák, s ezáltal a házasságot kötött párokéhoz hasonló előnyöket élvezhessenek.

Az N24 hírtelevízió Náci támadás Budapesten címmel számolt be a budapesti eseményekről. A rövid, mintegy fél perces tudósítás helyszíni felvételeket mutatott be a felvonulókat kövekkel és tojásokkal dobáló szélsőjobboldali tüntetőkről.

Képes beszámolót közölt a melegfelvonulást ért támadásról a BBC World Service is. A tudósítás kiemelte, hogy rengeteg rendőrre volt szükség a rendezvény biztosításához, de így sem sikerült elkerülni az erőszakot. A BBC riportere megjegyezte, hogy „Kelet-Európa egyes országaiban sokan még ma sem fogadják el a szexuális másságot”, Budapest mellett Prágát és Szófiát említve meg – utóbbiban idén rendeztek először felvonulást, összesen 88 rendbontót kellett letartóztatni.

A tudósítás a Városligetben melegeket üldöző szélsőségesek képeivel zárult, miközben a kommentátor azt mondta, aki támadásoktól tartott, azoknak a „legrosszabb várakozásai” teljesültek.

(Forrás: MTI/BBC)

Hírszerző összeállítás

Comments are closed.