Forrás: JNA – Jewish News Agency

A világon rengeteg rejtély és legenda létezik, amikről sosem tudhatjuk biztosan igaz, vagy csak az emberi fantázia szüleménye. Varázskönyveket pedig minden kultuszhoz és valláshoz kötnek. Az egyik leghíresebb és talán a legijesztőbb a Necronomicon.

Sokan kételkednek a létezésében, mások biztosan állítják, hogy igenis valós könyvről van szó. Olyan is van, aki azt mondja, neki meg van egy másolata, de egy biztos, senki nem akarja megmutatni, mert félnek tőle, de persze az is lehet, hogy csak blöffölnek. De mi is pontosan a Necronomicon?

Története, legalábbis amit sejtünk róla

A könyv története olyan, mint egy mese, ami a mai napig is igen eleven. Úgy tudjuk, hogy Abdul Alhazred írta le az eredeti változatát, úgy i.u. 730 körül Kitab Al Azif címmel. Egyébként az Azif arabul egy rovart jelent, de “démonok üvöltésére” is utalhat, mivel a rovarok hangját időnként így is emlegették. Abdult őrültként szokták nevezni, ám közel sem volt az. Inkább egyfajta polihisztor, aki költő, csillagász, filozófus és tudós egyben. A grimoire (varázskönyv) lejegyzése előtt sok időt töltött Babilonban, azaz annak romjainál. Műve megírása után nyolc évvel pedig meghalt Damaszkuszban. A könyvet állítólag embervérrel írta, borítása pedig emberbőrből készült.

A Necronomicont a történelem során az elmesélések szerint többször lefordították, emellett pedig legalább annyiszor betiltották és elégették.

Állítólag i.u. 950-ben egy Theodorsu Phileats nevű tudós megtalálta az Al-Azifet, és lefordította görögre. Valószínűleg a Necronomic címet is ő találta ki. Úgy tudni erről a fordításról több másolat is készül, de i.u. 1050 körül a keresztes háborúk során elégették őket az arab verzióval együtt. Bár állítólag volt egy lovagrend, melynek feladata volt a mű megőrzése, sikerrel. Amennyiben úgy vesszük, hogy létezett a könyv, akkor a későbbiekre vonatkozóan igen pontos adatokkal rendelkezünk, arról hogy mi történt a Necronomiconnal.

Tehát 1100 környékén egy író, bolgárra is lefordította, később egy francia verzió is megszületett. 1228-ban Olaus Wormius lefordította latinra és a Halott Nevek Könyve címet adta a neki. Ezután újabb könyvégetések következtek. A XV. században a Nerconomicon eljutott Németországba is. Később spanyol fordítás is született, amit a spanyol inkvizíció titkára készített el, ezért máglyahalálra ítélték. Állítólag Leonardo da Vinci is rendelkezett egy példánnyal hatalmas könyvtárában, amit halála után felégettek. A XVI. század folyamán további fordítások készültek orosz, olasz, és angol nyelven.

1641-ben Joachim Kindler nyilvánosságra hozott egy könyvet Budapesten, melyben leírta találkozását a “nagy művel”. Ám ez a kötet rejtélyes módon eltűnt. A Necronomicon ismeretlen módon végül Amerikába is eljutott. 1771-ben Rhode Island-on elloptak egy példányt egy mágustól. A Titanicon utazó milliárdos másolata a Harward könyvtárába került. Párizsban pedig egy titokzatos idegen adott le a Nemzeti könyvtárnak egy példányt, akinek hulláját másnap találták meg. 1928-ban még maga Sztálin is elrejtett egy görög nyelvű példányt, amit Rettegett Iván könyvtárában talált meg. 1938-ban Dr. Shrewsbury házát pedig felgyújtották, miután elküldte a kiadójának a könyvét. Holtteste sosem lett meg. 1956-ben Henrietta Montague lefordította a könyvet ismét angolra, amelyet a British Múzeumban állítottak ki. 1965-ban az író L. Sprague de Camp Bagdadban hozzájut a könyv Duriac-nyelvű kéziratához, amelyről később kiderült, hogy eredeti. Három iraki tudós, akik a fordításával foglalkoztak, munkájuk közben megmagyarázhatatlan módon eltűntek. 1972-ben az ortodox egyház két szerzetese ellopott egy könyvet, ami később Simon nevű pap kezébe kerül, aki megint csak lefordította és kiadta. 1973-ban és 78-ban további publikációk láttak napvilágot. 1979-ben Phileus Sadowsky, a kairói egyetem könyvtárában felfedezett pár megsárgult papírt Al-Azif pecsétjével ellátva. A lapok rejtélyes körülmények között eltűntek. 1980-ban megint megjelent egy Necronomicon a német Richard Schilkowski kiadó gondozásában. 1994 egy neonáci csoport ellopta a berlini volt KGB központból a Necronomicon egyik kópiáját.

Jelenleg pedig egy olyan könyvtár sem létezik, melynek katalógusában megtalálható lenne a Necronomicon.

A könyv egyik legnagyobb kutatója H.P. Lovacraft nevű író, aki elsősorban horror regényeiről lett híres. Műveit melyekben a Necronomiconról ír sokan bírálják. Sőt olyan feltételezés is van, miszerint Lovecraft beismerte, hogy az egészet még öt éves korában találta ki, az Ezeregyéjszaka meséi alapján. De vajon egy gyermek valóban képes ilyen komplex történetet megálmodni?

Mindezek ellenére pedig maga Lovecraft az alábbiakat írja: “Valószínűleg soha nem volt olyan idő, amikor valamilyen csoportok vagy kultusszövetségek ne őrizték volna a titkos tudást. A Necronomiconban utalások találhatók egy ilyen kultusz létezéséről az emberek között – egy közösségben, amely idáig egy szellemnek, amely évmilliókon át a Nagy faj idejéből jött, segítséget nyújt.”

Miről is szólhat a könyv, amennyiben nemcsak egy legenda?

Mint a Necronomicon történetéből kiderül, a könyv igen hosszú és körülményes utat tett meg az eddigi évszázadok során. Mivel rengetegen és rengeteg nyelvre lefordították a torzulások elkerülhetetlenek, akárcsak a Biblia esetében. Bár legjobb, ha a Frigyládához hasonlítjuk, amiről számos korabeli írás megemlékezik, de soha se látta senki. Viszont mindkét esetben vannak feltételezéseink, mi volt a lényegük.

A legvalószínűbb, hogy a Necronomicon nem halott idézésről és különféle rituálékról szól, hanem olyan ősi és félelmetes erőkről, amelyek ma is működnek, ha hívjuk őket. Ez ősibb, mint a tarot vagy a rúnák. A könyv segítségével elvileg meg lehet eleveníteni az ősi világot isteneivel és lényeivel együtt. A könyv feltehetőleg a Lunáris mágiára épül, amit érdemes ellensúlyozni a Szoláris mágiával (sötét és világos oldal egyensúlya).

Egyes feltételezések szerint egyfajta dimenziók közötti mozgást tesz lehetővé. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az ember jelenleg három ilyen dimenziót ismer: élet, alvás, halál. Ebből a szakértők szerint kettő átjárható (a halálból is van visszaút, de azt sosem érdemes bolygatni). Amíg az álmok dimenziójában vagyunk, az élet síkján úgy látnak minket, hogy alszunk, közben mégsem vagyunk itt. Amikor felébredünk, visszatérünk az élet dimenziójába. Ezen az elven kell elképzelni a többi síkot is, csupán az átjárókat kell megtalálni és megnyitni. De ez is csak egy elképzelés sok közül. A pontos tartalmát nem ismerhetjük.

Az igazságot ugyan nem tudhatjuk, de van sok olyan dolog az életben, amit nem látunk vagy nem láttunk sosem, de mégis tudjuk, vagy legalábbis tudni véljük, hogy létezik.

Comments are closed.