Forrás: NOL

Népszabadság * Szentgyörgyi Rita * 2008. június 27.

Kép: AFP – Anne-christine Poujoulat

Markáns vonások, jelenlét, vélemény. Füstös mély orgánum. Fiatalos, energikus külső. Jeanne Moreau titka a szépségideáloktól távol keresendő. Kíváncsian, pörgősen, robbanékonyan él, alkot, szeret. Betöltötte a nyolcvanat, de nem foglalkozik a korával. Ma is tanítva tanul, tanulva tanít fiatalokat. Vonzáskörében ledőlnek a nemzedéki korlátok, és sok egyéb más korlát is. Igazán két dolog tölti el félelemmel, rosszérzéssel: az intolerancia és a diszkrimináció. Mindkettőt érzelemközelbe hozza Amos Gitai Később majd megérted című filmjében.

Eszköztelenül, a közelgő halállal megbékülten kelti életre benne Rivkát, a Lyonba emigrált orosz család utolsó tanúságtevőjét, aki Klaus Barbie náci tömeggyilkos 1987-es pere nyomán fedi fel zsidó származását a fiának. Legutóbb a film berlini bemutatóján találkoztam Moreau-val. “Szégyent és mélységes szomorúságot érzek mindahányszor a holokausztról, a deportálásokról hallok, olvasok. Ma sem felejtem el a diáktársaim szemében megbúvó félelmet a német megszállás idején. Sárga csillagot viseltek, egyik napról a másikra eltűntek. Akkor még nem értettem, miért. Ma már tudom, mekkora felelősség olyan filmhez adni a hozzájárulásomat, amelyik a történelem, a személyes történelmünk legsötétebb fejezetéről szól. Azon belül is egy anya csendjéről, és általa mindarról, amit szégyenérzetből, lelki traumákból nem adunk át a gyerekeinknek. Emlékezni egyszerűen emberi kötelesség, mint ahogy a legnagyobb bűn a felejtés.”

Emlékekből jutott bőven az anyai ágon a La Manche csatorna túloldaláról származó Moreau-nak. A Folies Bergére ígéretes táncosnője elcsavarta a montmartre-i vendéglős fejét. Majd amilyen hamar “betáncolt” az életébe, olyan hamar távozott is. Jeanne az apjával maradt, sokat betegeskedett, az ágyhoz kötöttséget olvasással töltötte. Moliere, Racine, Corneille “kedvéért” választotta a színészetet. A konzervatóriumban Jean Vilar volt a mestere, vele kötötte élete első színházi szerződését Avignonban, majd alig húszévesen a Comédie Francaise színpadán debütált. A Homburg hercege Gérard Philipe-pel, a Pygmalion Jean Marais-vel, a Hamlet Ophéliája, az Otello Desdemonája: barnán, fiatalságát meghazudtoló érettséggel és modern érzékiséggel játszott. Amikor kiderült, hogy terhes Jean-Louis Richard nevű kollégájától, apja kiadta az útját. “Valójában egész életemben apámnak akartam megfelelni tudat alatt. Ő ellenezte a pályaválasztásomat, igazán soha nem ismert el. Megértőbb lettem iránta a halála után. Rám hagyott néhány remek mondást: “Mindent akkor csinálj, amikor itt van az ideje. És soha ne azt várd, hogy mit kapsz érte cserébe.”

Kép: AFP

Erős karakter, jó ízlés, domináns személyiség: a lelkesedés halála okán utasította el Jeanne a Comédie húsz évre szóló szerződését. Cserébe “megnyerte” Michéle Morgan és Simone Signoret “örökségét” a kamerák előtt. Luis Bunuel, Michelangelo Antonioni, Peter Brook, Orson Welles, Francois Truffaut és nem utolsó sorban Louis Malle csodálatát. A három színésznője, Moreau, Deneuve, Ardant hatása alatt izzó Truffaut-nak első számú és örök múzsája Moreau maradt. Róla mintázta Jacqueline Bisset alakját Az amerikai éjszakában. Malle az európai mozitörténet első szerelmes éjszakájával ajándékozta meg a Szeretőkben. A maga korában merészen ábrázolt erotikája okán ez a film és Roger Vadim modernizált Veszedelmes viszonyokja hozta meg Moreau számára a nagy áttörést. A művészfilmek játékos-szomorú-drámai múzsájává a Jules és Jim, a Moderato Cantabile és Az éjszaka avatta. Minderre így emlékszik vissza évtizedek távlatából: “Nem hasonlítottam a megszokott klasszikus nőképhez. Éppen emiatt olyan rendezőket vonzottam, akik a másságomra tartottak igényt. Rebelliseket, magányosokat, szellemileg független nőket formálhattam meg. Sokat köszönhetek az új hullámnak, egy azóta sem tapasztalható filmes lendületnek, ami ledöntötte a hierarchikus korlátokat. Azóta is törekszem arra, hogy az általam megformált nőalakoknak legyen kellő méltósága.”

A hatvanas évek dicsőségsorozatát némi megtorpanás követte a negyvenes színésznő életében. Akkoriban kezdett rendezni, forgatókönyveket, novellákat írni, és lemezre énekelni mások és a saját dalszövegeit. A Fényben négy színésznő történetét mesélte el, A kamaszlányban a nővé érés nehézségeit. Orson Welles biztatására állt a kamera mögé. “Azt tanácsolta nekem: tartsd mindig szem előtt, hogy a mi szakmánk kockázatos. Egy ideig a sikereiddel azonosítanak, de hosszú távon a balfogásaidat is feljegyzik. Szerencsére soha nem hitettem el magammal, hogy filmrendező vagyok. Megmaradtam a kísérletezés stádiumában.” A japán televízió felkérésére kedvenc impresszionista festője, Manet tavirózsás kertjében, Giverny-ben kalauzolta a nézőket. Portrésorozatokat készített hollywoodi mítoszokról, többek között a némafilmkorszak sztárjáról, Lilian Gishről. Évekig tanított Vittorio Gassman firenzei színésztanodájában. Közben a színházhoz sem maradt hűtlen: a Zerline, a szolgálólánnyal bejárta a fél világot. Marguerite Durashoz fűződő sok évtizedes barátsága okán vállalta el az idős írónő szerepét Josée Dayan Az a szerelem című filmjében. A Radio France cannes-i interjúsátrában egy legendás barátságról és botrányos szerelemről mesélt Moreau.

“Duras a barátom volt, szellemi, intellektuális kapcsolat volt a miénk. Láttam, ahogy főnixmadárként született újjá ebben az alkonyi szerelemben. Becsültem, csodáltam a bátorságát, ahogy felül tudott emelkedni a sértő rágalmakon. A szerelem vezérelte újra az íráshoz, és tette íróvá Yannt is. Ez a szerelem adott olyan remekműveket, mint a Szerető. Általa kapott ez a túlságosan érzékeny, a világból kiábrándult fiatalember öntudatot ahhoz, hogy megtalálta a saját hangját. Yann könyve adta nekem a lökést ahhoz, hogy filmre vigyem ezt a botrányos szenvedélyt… A szerelem mindig botrányos, ha igaz. Hogy mit értek ezalatt? Az abszolút szerelmet, amelyik nem ismer korkülönbséget, esztétikai, morális vagy egyéb értékrendet, válaszvonalat, amit nem emészt fel az idő. Létezik ilyen kivételes, egyszeri szerelem, még ha nem is találkozunk vele.”

A spontán élethelyzetekben – liftajtóban, szállodai recepción, bárpultnál, kávéházi asztalnál – megszólítható, mindenhová sok bőrönddel és könyvekkel utazó színésznővel beszélgetve nem kétséges: “Az élethez való hozzáállásom alapvetően szerelmes. Megrémülök tőle, kihívásnak tekintem, elbukom, újrakezdem. Az én felfogásomban azért kaptuk ajándékba az életet, hogy mint földműves a földjét termékennyé tegyük.”

Castiglione grófnő – Július 5., szombat 03.20 m2

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.