Forrás: NOL

Népszabadság * Matkovich Ilona * 2008. június 24.

Már sosem lesz úgy, mint régen

Kép: Hernádi Géza

Állok a kiskapuban, az idő meg mint valami gömbvillám, keresztülvág a járdán, és mintha vissza is nézne nyelvét kiöltve, de meglehet, csak képzelem, hogy nyelve volna az időnek.

Állok a kiskapuban és látom bemasírozni a játszótérre a fekete-fehér egyenruhás csapatot. Gyülekezik köréjük a nép, a kezekben és a nyakakban piros-fehér csíkos zászlók, kendők villannak. Mi folyik itt? – kérdezném az időt, de a járda üres. A szomszéd átlohol a játszótérre, és kikapja az unokáját a hintából, a nyakába ülteti, aztán áll és nézi, ahogy a tömött oszlopokból kinyíló sorfal körbefogja a békás szökőkutat, amelyikről minden évben ellopják a vizet köpő három bronzbékát.

Közelebb megyek. Gyerekkoromban mi is erre a játszótérre jártunk ki a napköziből, és fröcsköltük egymásra a békák szájából a tenyerünkbe gyűjtött vizet, szemünk sarkából lestük a mogorva parkőrt, aki egész nap körözött a parkban a hegyes levélfelszúró botjával. A szomszéd meg is jegyzi, hogy egyből rend lenne itt, ha ezek a legények mindennap végigmasíroznának a parkokon.

– Nem nyugszunk! – harsogja bele a mikrofonba egy lófarkas fiú. – Amit elvettek, adják vissza!

– De ki? – nézünk össze a szomszéddal.

Egy kislányát a karjában tartó asszony ránk mordul. – Hát, tárgyaljanak, vagy mit tudom én, ez mégiscsak felháborító, ami itt megy, hogy az ország nagyobbik fele megtagadja testvéreit, az erdélyi magyar ápolónőt lerománozzák, a Zsanettet is megerőszakolták a rendőrök, ahelyett, hogy minket, becsületes embereket védenének – fortyogja, de most elbizonytalanodik:

– Melyik is ez a Zsanett, a Big Brotherből vagy a Megasztárból? Áh, mindegy – igazítja meg karján a gyereket – ez egy beteg ország.

És folyik, habzik a gyűlölet végig a parkon, egyik gyászruhás fiút váltja a másik a mikrofon előtt, mind komorak és sikoltva szavalnak, ahogy mi diákkorunkban Várnai Zsenitől a “ne lőj, fiam, mert én is ott leszek”-et. Vádló hangjuk egy fantom után kutat, – “na, te bűnös, hozd csak ki az ellenőrződet, hadd írjam be a rovót! mi?, hogy az EU-ban a befektetőkön, a gazdasági mutatókon múlik a határon túli magyarság boldogulása? Kekeckedj csak, neked mindenre van válaszod, de akkor mi ez a Valentin-nap, meg a halloween, és erről a nyomorult napról, ami egy nemzetet szabdalt darabokra, miért nincs tisztességesen megemlékezve? Erre mit mondasz?”

– Már sosem lesz úgy, mint régen. A nők megunták az anyaságot, a férfiak kézen fogva járnak, mindegyik gyerek mellé pszichológust állítanának, pedig csak szeretethiányosak, ki tudja, talán valamikor egymásba mosódnak a nemek, és miért lustálkodnak a történelmi egyházak, mialatt a fiatalok szektákba tömörülnek? – jut eszébe a szomszédomnak, az önjelölt filozófusnak, aki tavaly elment megnézni a városi katolikus közösségi házba Koltay Gábor Trianon-filmjét, aztán csalódottan mesélte, anynyit tudott meg belőle, amit már eddig is: a magyarsággal rettenetes igazságtalanság történt, ezt mindmáig nem sikerült orvosolni, és hogy Trianon nem jobboldali téma. – Más másmilyen filmet csinálhatott volna – jegyezte meg akkor a szomszédom. Most meg azt magyarázza, hogy szerinte nem is baj, hogy van ez a Magyar Gárda, legalább a gárdista gyerekek tanulnak fegyelmet, persze, fegyvert nem kéne a kezükbe adni, de hát valahol mindig siránkozik egy pajesz vagy eltűnik a malac – kacsint rám -, és hát az embernek meg kell védenie magát, ha már az állam nem védi meg – húzza fel a vállát, de azt nem szeretné, hogy gyásznapot csináljanak belőle, mert a sok gyászolás csak árt az “odaátiaknak”, és neki két kollégája is erdélyi, de hogy miért ne lehetne emléknap, amikor Trianon minden magyarnak fáj, azt nem érti.

– Egy mély sóhajtás lenne, először szúrná az oldalunkat az évtizedes önbecsapás, aztán kikristályosodna, mint barlangban a cseppkő. Persze, akkor is masírozna mindenféle jelmezbe öltözött szerencsétlen, de az csak díszlet lenne – így a szomszédom.

Az idő rég elloholt. A csapat koszorúzni indul.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.