Ketten egy új könyvről – Schein Gábor: Bolondok tornya. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2008. 68 oldal, 1700 Ft
Erősen rétegzett, bonyolult, minden értelemben összetett könyv a Bolondok tornya. Zavarba ejtő is, de hát a zavarba ejtés a költői nyelv velejárója. Valójában akkor esnénk zavarba, ha nem hoz zavarba bennünket a szerző vagy a nyelv, vagy mindkettő. Ebben a könyvben a különféle szövegsíkokat, amelyeket a dialogizált költői beszéd alakít, a képzőművészet tárgyai fűzik össze. Mindenekelőtt a veduta, mint egy veduta: madártávlatból készült látkép, amely a XVIII. század egyik kedvelt alkalmazott festészeti műfaja. A szóban forgó vedutát Pirna város piacteréről készítette Bernardo Bellotto (1722-1780), ismertebb művésznevén Canaletto. A kötet illusztrációs anyaga ugyanakkor a címadó építészeti tárgy korabeli ábrázolásait, tervrajzának metszeteit használja. A modern állam térszervezésének – a megfigyelésre és az ellenőrzésre irányuló – jelképes megjelenítője a bécsi bolondok tornya is. Az abszolút nézőpont és a térben valójában lokalizálhatatlan, mert a fiktív megfigyelő tekintet iránytalan, ám mindenhol jelen lévő volta hatja át a szöveg leírásait is. Az elbeszélő mintha nem is volna jelen, ám mégis mindenütt ott van, figyeli az olvasót. Mintha nem tudna mindent, ám ez a hanyagság, amellyel ezt megengedheti magának (a bizonytalanság látszatát), mégis a tökéletes megfigyelés jele.
Canaletto mellett fontos további szereplője a szövegnek egy Körmendről Ausztráliába kivándorolt család leszármazottja, aki foglalkozására nézve ideggyógyász, Robert Nador, valamint felesége, Eva Nador, akik 2006 nyarán európai körutat tesznek. A mű keletkezésének kezdő időpontját is közli velünk a lábjegyzeten keresztül megszólaló elbeszélő, Bobnak tulajdonítva közben a szerzőséget: „2006. augusztus 10-én délután öt órakor”, Pirnában „a Krumpliszsákhoz címzett óvárosi panzió” „27-es szobájában” kezdi el írni a szöveget Robert Nador (8. oldal). A házaspár Canaletto rajongója. Utazásaik színhelyei az elbeszélés helyszínei is egyben: Velence, Drezda, Varsó, Bécs – részben átfedésben vannak Canaletto működésének legfontosabb helyeivel. Pirnába kifejezetten Canaletto képei miatt látogatnak el, mintha a veduták és a valóság kapcsolatát kutatnák. Ám aligha ez mozgatja őket, látogatásuk pusztán Canaletto idejének megidézésére szolgál, a mester legismertebb képének, a Pirnai piactérnek a bejárására szorítkozik.
De nem véletlen Pirna sem, mivel a város neve baljóslatúan kapcsolódik össze a modern pszichiátria egyik születésével. Az itt található, sokáig stratégiai fontosságú erődítményben, a Sonnensteinben a XIX. század végén szintén bolondok háza működött, lakóit Lengyelország megtámadása után likvidálták. Aztán ismét náci orvosok működnek itt. Pirna ugyanakkor Bob számára nemcsak Canaletto okán lesz európai zarándoklatuk helyszíne, hanem a családtörténeti rész miatt is: itt gyilkolták meg Nádor Pannit, Robert nagyapjának húgát. Másrészt Körmend, ahonnan a Nádor család származik, egyben a Batthyány család székhelye, akik a második világháborúig itt birtokolták Canaletto már említett híres képét, amit hamarosan kicsempésztek az országból, és negyven évre eltűnt a nagyközönség szeme elől. És még sorolni lehetne az elbeszélés összefonódó szálait, melyek a helyszínek, képzőművészeti jelek, a számok, különféle események közötti sokszoros átjárást mutatják. Amelyek egyben az elbeszélés verbális jelei és a világ egyéb jelei közötti átjárást, rejtett kapcsolatok sokasága által a valóság és az elbeszélés határainak bizonytalanságát demonstrálják. Ugyanis az elmebetegek sokkal összetettebben és radikálisan más kódkulcsok szerint értelmezik a nyelv és a világ jeleit. A freudi álomfejtés a jelek értelmezésének megújításával hozott diskurzusváltást.
A Canaletto vedutájából kiinduló elbeszélés a narratív szerkezetek költői nyelvi transzformációját hajtja végre, ami a kihagyások, a törések, az epizodikus mozzanatok példázatos előtérbe helyezésével a verses regény archaikus kódjainak és a modern lírai nyelvhasználatnak az összekapcsolását jelenti itt. A Pirnából Bécsbe történő színhelyáthelyezés nyelvi megjelenítésére a repülés metaforáit használja. Ez a leírás szintén képzeletbeli nézőpontot foglal el, és ahogy a látkép rajzolója a nézőt, itt a szöveg az olvasót helyezi az önmagán kívüli nézőpontba. Szemben a perspektíva gépezetének nézőpontjával, ahol a kép előtt jelölte ki a mű a néző számára az ideális megfigyelési pontot, amely egybeesett a test által elfoglalható ponttal, itt, a veduta esetében a nézőnek a testből, önmagából való kilépését kell végrehajtania. A pszichiátria története szintén erről az áthelyeződésről szól, az ennek való ellenállásnak vagy az ezzel való – mint a bolondok megsemmisítéséig elmenő – szembehelyezkedésnek is a története. A bolondok önszemléletének enyészpontja nem saját testükben van, ahogy az őket megérteni tudó ideális nézőpontnak is kihívást jelent a valóságtól való elemelkedés munkája.
A kötet címe önmagában még nem ad fogódzót a szöveg műfaji kódjait, vagyis az olvasás módját illetően. Ugyanis nem egy általánosságban mozgó jelképet rejt, ahogy például a bolondok hajója, hanem egy nagyon is konkrét épületet, amelyet II. József császár és kalapos király alapított. Bécsben ma is megtekinthető. A fikció és a fikció ellen védekező szövegalkotás egyaránt jelen van. Ám mégis ellentmondások feszültségével telített szövegtérbe jutunk, amikor a tipográfiai kép sugallta versszerűség és a leírás mindenkor önmaga ellenőrizhetőségére törő szerzői stratégiájának feszültségével szembesülünk. Az önellenőrzésnek, a nyelvi közléseknek a szövegen kívüli vonatkoztathatóságára nagy hangsúlyt fektető elbeszélés – épp sugallt olvasati kódja miatt – előtérbe helyezi a lábjegyzet egyértelműen prózai szervezettségű szövegtípusát. Itt pedig két lehetőség adódik: Az olvasó vagy ellene tart a szerzői sugallatnak, tehát önértelmező költői szövegként használja a szöveget, és nagyvonalúan mellőzi a lábjegyzetek információs szóródással járó követését, vagy időnként megszakítja a versszöveg követését, és elkalandozik a lábjegyzet felkínálta más lehetőségek irányába. Ekkor azonban meglepő módon azzal szembesülhet, hogy a személytelen elbeszélő sem mindentudó. A kötet által elbeszélt világ ezeken a pontokon kicsúszni látszik az olvasó értelmező figyelme alól.
Ugyanakkor mégis összetett, kimeríthetetlen értelmű jelképpé válik a címben említett torony, mivel semmi közelebbit nem tudunk meg múltjának a jelenig meghosszabbítható jelentőségéről, amely befolyásolná (a felszínen legalábbis) a szöveg elbeszélését. Az elbeszélői szöveg, a képzőművészeti és építészeti jelek összetett hálózatával olyan művet hozott létre, amely egyszerre hív fel a megfejtésre és tér ki előle. A jelek értelmezésének bonyolult és izgalmas játékába vonja az olvasót, miközben a XX. század születésének újraértelmezésére tesz kísérletet a XVIII. század végének izgalmas szellemi körképét, madártávlatát, látképét adva. Elmélyült olvasást igényel a szöveg, amely cserébe sokat adhat olvasóinak.
Élet és Irodalom
52. évfolyam, 25. szám
