Forrás: NOL

Az uniós pályázat elnyerése után kutatás helyett az ügyészséghez fordult a fiatal matematikus

Népszabadság * Szalai Anna * 2008. június 24.

Lukács Gábor hiába várt a szerződésre

Egyetlen tudós elvándorlása milliárdos veszteséget okozhat a magyar gazdaságnak. A külföldi kutatóközpontokkal és multikkal nehéz versenyezni.

A visszatérni szándékozók beengedése semmibe se kerülne.

Tizenkét évesen vették fel egyetemre, 15 évesen diplomázott, húsz évesen doktori címet szerzett. Az egyetemet elnöki kitüntetéssel, a doktori tanulmányokat Akadémiai Arany Érdeméremmel zárta. Most a Manitobai Egyetem matematikai tanszékének professzora. Huszonöt éves. Négy éve szívesen hazatért volna, ám a Magyar Tudományos Akadémia matematikai kutatóközpontjaként működő Rényi intézet az elnyert uniós ösztöndíjjal együtt sem tudta fogadni. Az ügyből ügyészségi vizsgálat kerekedett. A fiatal matematikus már nem hisz a hazatérésben. Dr. Lukács Gábor Budapesten született. Szülei a bölcsészkaron ismerkedtek meg egy logikai kurzuson. Rövid életű házasságuk hosszú marakodásba torkollt, amelynek fő “tárgya” a fiú volt. A Műegyetemen filozófiát tanító apa öt év múltán Bécsen keresztül Izraelbe szöktette az akkor hétéves gyereket. Ő maga két évig asztalosként dolgozott, de gyermeke iskolai szárnyalásának fényében ez nem tűnt nagy áldozatnak.

Tizenhat évesen már kurzusokat tartott a nálánál időnként tíz évvel idősebb egyetemistáknak. Doktori disszertációját a kanadai York Egyetemen készítette el. Ezt követően ösztöndíjak révén Európa és Kanada egyetemein folytatta kutatásait, amelyeket számos előadáson, tucatnyi publikációban és egy önálló tanulmánykötetben tárt az érdeklődők elé.

A magyar Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben hét évvel ezelőtt tartott előadást, amelynek nyomán több kollégával is tartotta a kapcsolatot. Két évvel később az intézet igazgatója Katona Gyula azt tanácsolta neki, hogy pályázzon meg egy uniós ösztöndíjat, amelynek helyszínéül a Rényi intézetet jelölje meg. Ha kedve van, akkor a program végén kutatói állással Magyarországon maradhat, elvégre mégiscsak ez a szülőhazája. A beszélgetés után alig egy hónappal ki is írták a neki való ösztöndíjat, amelyre a Rényi intézet több munkatársának segítségével 2004 februárjában pályázatot nyújtott be. Az Európai Unió Marie Curie Intra-European Fellowship-et elbíráló Európai Bizottság augusztusban értesítette a Rényi intézetet a projekt elfogadásáról. Néhány nappal később dr. Miklós Dezső igazgatóhelyettes az EU-nak címzett levelében úgy nyilatkozott, hogy Lukács 2005 augusztusában elkezdheti a kutatást.

Ám a fiatal kutató hiába várt a szerződésre. Az elektronikus levelezésben ugyan több változatot is ajánlottak neki, ám szerinte ezek egyike sem felelt meg az uniós normáknak, amire fel is hívta az igazgatóhelyettes figyelmét. A kérdéseire válaszul kapott levelek hangneme egyre élesebbé vált, így végül Katona Gyula igazgatóhoz fordult az ügy tisztázása érdekében. A választ ismét dr. Miklóstól kapta, aki ezúttal azt állította, hogy a Rényi intézet sohasem nyilvánította ki a fogadókészségét. A levél mellékleteként küldött szerződésterv pedig távolról sem hasonlított az unióban elfogadotthoz. Az igazán meglepő azonban az igazgatóhelyettes később személyesen tett kijelentése volt: az intézet azért nem köthet vele EU-konformszerződést, mert az uniós és magyar normák annyira eltérőek, hogy ez lehetetlen. Az EU-követelményeket általában megkerülik. A találkozó zárásaként kijelentette, hogy ha ragaszkodik az uniós modellszerződéshez, akkor az intézet megtagadja a projekt fogadását.

Így is lett.

Lukács Gábor válaszként bejelentést tett az V. és XIII. kerületi Ügyészségen az intézet gazdálkodásáról. A nyomozást végző V. kerületi Rendőrkapitányság tájékoztatást kért az APEH-től, valamint tanúként hallgatta ki az intézet könyvelőjét, gazdasági vezetőjét és az MTA ellenőrzési főosztályának vezetőjét. Egyhangúlag állították, hogy a Rényi intézet gazdálkodása szabályszerű, illetve kisebb korrekcióval helyrehozható. A nyomozást megszüntették.

A jelenleg Cambridge-ben ösztöndíjjal dolgozó dr. Miklós Dezső szerint Lukács Gábor esete egyszerű: a munkavállaló és a munkáltató nem tudott megegyezni a munkavállalás feltételeiben. Az intézet végig ragaszkodott a magyar jogszabályokhoz, míg Lukács a saját érdekeihez. A vita Miklós szerint a lakhatási támogatásról folyt, amit Lukács Gábor jogosulatlanul akart igénybe venni. Egy munkavállalónak egyébként sem tanácsos a főnökét még a felvétel előtt sértegetni. Miklós Dezső lapunknak küldött nyilatkozatában fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az általános vélemény szerint jó náluk dolgozni és az agyelszívás elleni harcban is elég jól állnak. Két munkatársuk is az USA-ból tért vissza.

– Tudósként az embernek mindennél fontosabb a hírneve, amihez a szakmai hitelesség mellett a pénzügyi tisztaság is hozzátartozik – hangsúlyozza Lukács. – A brémai egyetemen például két gomb volt az irodai telefonon: az egyiket a hivatalos, a másikat a magánjellegű beszélgetésekre használta az ember. Még véletlenül sem tévesztették öszsze a kettőt – jegyzi meg Lukács Gábor, aki a Miklós Dezsővel folytatott megbeszélések alapján annak idején úgy találta, hogy nincs garancia arra, hogy a kutatásaira szánt EU-támogatást az intézet valóban az ő projektjére használja fel. Hazai kutatásra legfeljebb akkor lát esélyt, ha a projektet magyar áttétel nélkül külföldről finanszírozzák.

A Magyar Tudományos Akadémia eljárása ellentétes az Európai Unió szellemiségével – jelentette ki az Európai Bizottság kutatói ösztöndíjakért felelős munkatársa a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratának – a Nature-nek – korábban megjelent cikkében. Példaként említette Szabó Csaba nemzetközi hírű gyógyszerkutató esetét, aki fogadókészség hiányában kénytelen volt visszaadni a neki ítélt Marie Curie-ösztöndíjat, amit rajta kívül csak egy magyar kutató kapott meg addig. A tudós az akadémiával és az egyetemmel folytatott ötéves harc után az USA-ban folytatta kutatásait.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.