Forrás: hirszerzo.hu

Az európai integrációt kezdetektől állandó válságmenedzselés kíséri – legyintenek sokan arra, hogy az írek népszavazáson utasították el az EU új reformszerződését. A mostani krízis azonban szinte forradalmi változásokat indíthat el: a német és francia “nagyágyúk” ugyanis egyre inkább szorgalmazzák, hogy a mélyebb integrációban érdekelt uniós tagállamok kapcsoljanak nagyobb sebességre, és ne vesződjenek tovább az euroszkeptikusokkal.

“Mindannyian a Nizzai Szerződés csapdájába estünk” – summázta a helyzetet Andrew Duff brit liberális európai parlamenti képviselő, miután az írek népszavazáson utasították el az EU új alapokmányát, a Lisszaboni Szerződést. Így kiindulási pontnak továbbra is marad az előző, a nizzai dokumentum.

Az euroszkepszisre hajló britek reagálását hallva a francia elnök rögtön úgy válaszolt, hogy a ratifikációt az ír fiaskó ellenére folytatni kell, még mielőtt valódi válság lesz a helyzetből. Nicolas Sarkozy egyben azt is elismerte, hogy ha a szerződésről máshol is megszavaztatnák a népet, akkor az bizony csúfos kudarcot vallana. (Eddig 18 tagország parlamentje ratifikálta a dokumentumot, amit csak Írországban bocsátottak referendumra.)

Sok megfigyelő szerint ez is azt jelzi, hogy az EU valójában ez európai politikai elit projektje, és egyelőre még nem sikerült a “népet” meggyőzni arról, hogy valóban szükség van az európai szuperállamra. Ebbe az irányba mutat az is, hogy már most nyilvánvaló a hajlandóság arra, hogy figyelmen kívül hagyják az ír “nemet”.

Sokak szerint (egyik legismertebb “szóvivőjük” Václav Klaus cseh államfő) a demokrácia megcsúfolása, ha az egyértelmű ír elutasítás ellenére tovább folytatódik a dokumentum ratifikációja, és év végéig a maradék nyolc tagország ezt véghez is viszi. Ráadásul, ha kihagyják az íreket az integráció további szakaszaiból, az azt jelenti, hogy előre megtagadták tőlük a vétójogot.

Lenyomják a torkukon?

Kevéssé látszik valószínűnek, hogy megismételtetik velük a voksolást, bár több olyan reakció is érkezett legmagasabb forrásokból, hogy a referendum az írek belügye. És az is, hogy a vezetés hogyan nyomja le a reformszerződést az írek torkán, akik féltik Európától katonai semlegességüket, az abortusz tilalmát és gazdasági függetlenségüket.

A nehéz helyzetbe került Michael Martin ír külügyminiszter csak annyit tudott mondani, hogy “túl korai még” megoldást keresni. Inkább meg kell állni egy kicsit, és elemezni a helyzetet. Kollégája, David Miliband brit külügyminiszter mindenesetre úgy fogalmazott, hogy “az íreket nem szabad belebulldózerolni” egy újabb szavazásba, mert “feketén-fehéren” írásba van fektetve, hogy mind a 27 tagországnak támogatnia kell a szerződést ahhoz, hogy életbe lépjen.

Ír EU-ellenes protest Strasbourgban: respektálják? (Fotó: MTI)

A négymillió ír választó 53 százaléka ment el szavazni. Ugyancsak 53 százalékuk mondott nemet, tehát nem lehet azt mondani, amit 2001-ben, a Nizzai Szerződés leszavazása idején, amikor 35 százalékos volt a részvétel. Akkor erre hivatkozva ismételtették meg a referendumot Írországban. Ráadásul ha a megismételt szavazás is hasonló eredményt hozna, akkor az már végképp helyrehozhatatlan károkat okozna az íreknek és talán az EU-nak is.

Az ír kudarc miatti sokk nem kevéssé annak köszönhető, hogy az integráció egyik legnagyobb nyertese utasította el az európai utat (legalább is ahogyan azt most az elit elképzeli). Nem titok, hogy Írország szédületes gazdasági sikereit javarészt EU-tagságának köszönheti, és nagy kérdés, mennyire bízik ezek után az ország stabilitásában a nem kevés külföldi befektető.

Az integráció híveit az is bosszantja, hogy most kétmillió ír miatt nem tudja folytatni mintegy félmilliárd ember a már megkezdett utat. Ezért mégis előkerülnek lassan a vészforgatókönyvek (a szavazás előtt kincstári optimizmusból mindenki tagadta, hogy lenne B-terv.)

Intézményes válság

Veszélybe került ugyanis a lényegesen kevesebb tagállamra tervezett uniós intézmények reformja. A Lisszaboni Szerződéssel rugalmasabb lenne az EU: megteremtenék a két és fél évre szóló elnöki posztot (jelenleg a tagországok töltik be az elnökséget féléves rotációval), külön külügyminiszter lenne, kevesebb lenne az európai biztos, és hosszabb ideig tarthatnák meg posztjukat, és kevesebb területen a vétójogukat a tagállamok .

A változások mögött a szkeptikusok nem a hatékonyság növelését vélik kitapintani, hanem az európai szuperállam létrejöttét, amelynek polgárai európai állampolgársággal rendelkeznek majd előbb-utóbb. Annak jelenleg nem sok jele van, hogy magát a szerződést reformálnák meg ismét az ír elutasítás után.

Több francia és német vezető, valamint számos európai parlamenti képviselő is hangot adott annak a véleményének, hogy a reformok nem állhatnak le, hanem meg kell alakítani az “elszántak koalícióját”.

Az európai “kemény magra” már most van példa: az euróövezetnek és a schengeni zónának sem része mindenki. A “kétsebességes” Európa tervéről sok szó volt már a 90-es években. Az akkori megtorpanást német politikusok úgy látták orvosolhatónak, ha – német-francia vezetéssel – az elszántabb országok elmélyítik és megerősítik az együttműködést, amit így a “fontolva haladók” nem lassíthatnak.

Új Római Birodalom?

Ezeknek az elképzeléseknek az irányába mutat a francia államfő dédelgetett terve a Mediterrán Unió létrehozásáról. Nicolas Sarkozy július 13-ra hívta össze a Földközi-tenger partján fekvő országok vezetőit, hogy a francia forradalom évfordulójának előestéjén akár már konkrét lépések történjenek a mediterrán térség országainak politikai, gazdasági és társadalmi integrációjáról. (A héten az uniós külügyminiszterek egyhangúlag döntöttek arról, hogy felgyorsítják a kapcsolatok elmélyítését Izraellel, amely így fontos része lenne az integrációnak.)

Így jelenleg jelentős esély mutatkozik arra, hogy az EU “leggyorsabb” tagországaival és a Földközi-tenger térségének államaival létrejöjjön egy mintegy 10-12 tagországból álló, egyfajta új Római Birodalom. Ennek nagy előnye és ambíciója lehet, hogy az Egyesült Államokat háttérbe szorítva békét teremtsen a közel-keleti térségben, és elhozza a Pax Romanát a tágabb értelemben vett Európának.

Eperjesi Ildikó

Comments are closed.