Forrás: HETEK

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök biztosan tárgyal szlovák partnerével, Robert Ficóval a prágai V4-es csúcstalálkozón, ez azonban nem tekinthető hivatalos megbeszélésnek – mondta a magyar külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

„Biztos vagyok abban, hogy fognak egymással szót váltani. Lesznek olyan kérdések, amelyek aktuálisak és amelyek ezen a megbeszélésen szóba fognak kerülni” – fogalmazott Göncz Kinga a kormányszóvivői tájékoztatón.

A külügyminiszter hozzátette: a magyar és szlovák politikai vezetők között heti-havi rendszerességgel vannak nem hivatalos kétoldalú megbeszélések.

Hivatalos kormányfői találkozóra akkor kerülhet sor, ha Magyarország úgy látja, hogy vannak felmutatható eredmények a kapcsolatokban – hangsúlyozta Göncz Kinga.

Kiemelte: Magyarország jó kapcsolatokra törekszik a szomszédos államokkal, de ez mindig két szereplőn múlik. Szavai szerint Szlovákia esetében nehézséget jelent, hogy a kormánykoalíció tagja egy olyan párt, amely kisebbségellenes kijelentéseket tesz.

Szlovák kormányzati pozícióból újra és újra elhangzanak magyarokat sértő kijelentések. A pozsonyi kabinet még mindig kettős kommunikációt folytat: egyrészt magyarellenes kijelentéseket tesz, másrészt kétoldalú találkozókat szorgalmaz – fejtegette Göncz Kinga, aki szerint ezzel párhuzamosan az elmúlt időszakban eddig soha nem látott mértékben javultak az üzleti, gazdasági és kulturális kapcsolatok a két ország között.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke múlt heti kijelentésére reagálva a magyar külügyminiszter azt mondta, a vitákat politikai szinten kell tartani, nem pedig személyes szinten. A szlovák politikus korábban „kócos asszonynak” nevezte Göncz Kingát.

Robert Fico szerdán Pozsonyban jelezte, hogy a visegrádi országok miniszterelnökeinek közelgő prágai csúcstalálkozóján mindenképpen beszélni akar Gyurcsány Ferenccel. A szlovák kormányfő azt mondta, tiltakozni szeretne Göncz Kinga korábbi kijelentése ellen, amelyben a Magyar Gárdával „hasonlította össze” a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Pártot. Fico szerint Göncz Kinga szavai nemcsak kormányát, hanem őt magát mint miniszterelnököt is megdöbbentették. A szlovák kormányfő egyúttal elutasította Ján Slota „kócos asszonyról” szóló szavait. Gyurcsány Ferenc tavaly október óta nem tesz eleget Robert Fico hivatalos meghívásának.

(MTI)

Comments are closed.