Forrás: HETEK

Hetek-összeállítás

Az ENSZ menlevelet ad a diktátoroknak

A világméretű élelmiszerválság a témája annak az ENSZ-csúcstalálkozónak, amelyre a héten került sor Rómában.

A találkozó fő üzenetét azonban beárnyékolja két vitatott vendég, Robert Mugabe zimbabwei és Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök jelenléte.

Az ausztrál külügyminiszter egyenesen „obszcén viccnek” minősítette, hogy Mugabe elnök is részt vesz az ENSZ élelmezésügyi konferenciáján. Szerinte ugyanis éppen a zimbabwei vezető politikája idézte elő az országot sújtó éhínséget. Robert Mugabe testőrei már a diktátor érkezése napján összeverekedtek a fotósokkal, a politikus ugyanis megtiltotta, hogy felvételeket készítsenek róla.

Az Európai Unió ugyan kitiltotta Mugabét, de az ENSZ rendezvényeire ez a szankció nem érvényes. Nemcsak őt, az iráni elnököt sem látják szívesen a római csúcson Izrael-ellenes kirohanásai miatt. Mahmúd Ahmedinezsád az olasz fővárosban ismét a „cionistákat” és más, meg nem nevezett hatalmakat támadott, ezúttal a magas élelmiszerárak miatt. Egy nappal korábban még Teheránban fogadkozott híveinek, mondván „Izrael hamarosan eltűnik a térképről”. Olasz­országban számos civil szervezet tiltakozott az iráni elnök jelenléte és gyűlöletkeltő kijelentései miatt.

A római csúcstalálkozón az élelmiszerek drasztikus drágulására próbálnak megoldást találni a világ vezetői. Miközben a termőterületek csökkennek, az üzemanyagárak meredeken emelkednek, így egyre kevesebb és drágább élelmiszer áll rendelkezésre a Föld mind nagyobb lakossága számára. Az ENSZ előrejelzései szerint a világ népessége 7,2 milliárdra nő 2016-ra a mai 5,7 milliárdról. A szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy ma világszerte 862 millióan éheznek.

Az ENSZ szerint az élelmiszerválsághoz a magas olajárak, a klímaváltozás, a bioüzemanyagok és az élelemtermelés közötti verseny, valamint az árutőzsdei spekulációk is mind hozzájárulnak.

Az ENSZ 1,2 milliárd dollárt ajánlott fel a globális élelmiszerválság által leginkább sújtott 62 ország számára. Az ENSZ élelmezési segélyezési szervezete, az Élelmezési Világprogram keretében ebben az évben már 5 milliárd dollárt adományozott 78 országban, amelyek 90 millió ember élelmezéséhez kívántak hozzájárulni. A mostani felajánlásból kiemelten részesülhet Haiti, ahol az utóbbi időben már éhséglázadásokra is sor került. 163 millió dollárt kap Szomália, ahol a magas élelmiszerárak súlyosbítják az aszály, a hiperinfláció és a folyamatos konfliktusok okozta problémákat. 193 millió dollárt pedig Etiópiának folyósítanak, ahol a magas árak szintén az aszály okozta gondokkal párosulnak.

Áprilisban az európai statisztikai hivatal, az EUROSTAT adatai szerint több mint 7 százalékkal emelkedtek az árak. Ez az általános infláció több mint kétszerese. A legnagyobb drágulásra Bulgáriában és Lettországban került sor, de a többi balti államban, Észtországban és Litvániában is közel 20 százalékos volt az élelmiszerár-emelkedés.

A Világbank egyik jelentése szerint a globális gabonaárak 181 százalékkal nőttek az elmúlt 36 hónap során, az élelmiszerárak pedig összességében 83 százalékos emelkedésen estek át.

Szakértők szerint legalább 50 százalékkal kell növelni az élelmiszertermelést ahhoz, hogy elkerülhető legyen a tömeges éhínség a világon. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a csúcstalálkozón bírálta a nagy élelmiszer-termelő országokat is: „Felszólítom a nemzeteket, hogy haladéktalanul szabadítsák fel az exportkészleteket” – mondta a főtitkár. Mint kiemelte: növelni kell a segélyek összegét és az élelemtermelést; a kereskedelmi korlátok minimalizálása és a mezőgazdasági befektetések növelése mellett több mikrohitelt kell biztosítani a kistermelők számára.

Közben tovább tartanak a benzintüntetések Európában. Ezúttal a francia teherautó-vezetők zárták le a Párizsba vezető autópályát. A demonstrációt a magas üzemanyagárak miatt tartották. A héten hasonló tiltakozó akciókra került sor Spanyolországban, Olaszországban, Belgiumban és Portugáliában is. Európában a benzin ára az elmúlt négy évben 240 százalékkal növekedett. A francia tüntetők szerint, ha a kormány nem avatkozik be, tömeges csődökre kell számítani a vállalkozók körében.

Comments are closed.