Forrás: HETEK

Forrong a Fejér megyei Pátka. Az 1600 fős település életét hosszú évek óta megkeseríti 8-10 cigányszármazású személy, akik “lopnak, csalnak, verekednek”. A többség mindeddig tűrt.A cérna a hét végén szakadt el, mikor is a rendőrök letartóztattak három pátkai polgárőrt, mert a gyanú szerint Molotov-koktélt dobtak az egyik roma házára. Szerda délután az egyik polgárőr beismerte a támadást.

Hétfő délután Pátka csendes, nyugodt arcát mutatja. A főtéren tábla hirdeti, hogy a község a “nyugalom szigete”. A helyiek tudnának mesélni róla. Mesélnek is. A közértes nő például azt mondja, jobban jár, ha nem nyilatkozik. Túl közel van a boltja a romák által lakott részhez. Annyit azért csak kifecseg, hogy nem meri megtagadni a hitelkérelmeket, és ezt néhány tízezer forintja bánja.

Pátka polgármestere beszédet mond a falugyűlésen.

Keresik a megoldást

A “felső” kocsmában már a magnó sem akadály. Dől a szó a vendégekből:

“Ez a probléma harminc éve tart. Van egy rendes réteg közöttük, meg van egy betörőfajta – mondja egy ötven év körüli férfi. Ezzel a lopós típussal van a baj.

Van nyolc-tíz köztük, amelyik lop, csal, hazudik, mindent elvisznek. Olyan pofátlanok, ha az ember ott van a hátsó udvarban, az elsőbe bemennek és visznek, amit tudnak. És mit tehetünk velük? Semmit. Ha nem fogom meg – azt mondta a rendőr is -, nincs semmi következmény”.

Ami a rendőröket illeti: ott jártunkkor is három autóval vigyázták a bekötő utat, egy negyedik kocsi meg fal-alá cirkált a főúton. Az erős jelenlét oka az, hogy szombat este a falu többségi lakossága békés felvonulásra indult a bajkeverőnek tartott romák utcájába. Az érintettek kapával-kaszával várták őket, csak a két tábort elválasztó rendőrségnek köszönhetően nem szabadult el a pokol.

Az ötvenes férfi folytatja: “Nem a romák ellen vonultunk, hanem a polgárőreink mellett akarunk kiállni. Ismerjük őket, mert közülünk valók, bízunk bennük, és tudjuk, hogy ilyet nem csinálnak”.

Vagyis nem dobnak Molotov-koktélt mások házára. Merthogy ez a vád ellenük, ezért kerültek előzetes letartóztatásba. A helyiek azonban nem hiszik a vádakat. A délután során tizennyolc pátkai polgárral beszéltünk, egyikük sem hiszi.

“Maga szerint életszerű, hogy kimegy az autóval, amire nagy marha betűkkel rá van festve, hogy Polgárőrség, odaáll egy ház elé, és bedob egy Molotov-koktélt? Amiben ráadásul nem benzin van, hanem gázolaj? A gázolaj nem robban, még ha rádob egy csomag gyufát, akkor is elalszik” – sorolja a nem életszerű elemeket egy másik vendég.

Ráadásul – állítja egy újabb megszólaló – az érintett házban legfeljebb egy fél négyzetméternyi rész pörkölődött meg, és nem is volt otthon senki, tehát szó sem lehet életveszélyes fenyegetésről. “Vizsgálati fogságban van a három szerencsétlen kölyök, aki nem csinált semmit. Mit gondol, miért áll ki mellettük az egész falu? Az egész falu hülye? Ezerhatszáz ember hülye?” – kezd indulatoskodni.

Társa azt mondja, a békés tüntetéseknek nincs szervezője, hanem spontán alakulnak ki. “Minden este kimegyünk – ma is -, a rendőrök meg majd ott állnak megint ötven autóval, mink fizetjük őket, aztán ellenünk vannak. Ez egy mese” – foglalja össze a véleményét a férfi, de azt is hozzá teszi: ne írjam le a nevét, mert úgyis letagadja.

A presszó tulajdonosa szintén fél, pedig, mint mondja, a “felső” kocsma nem tartozik a falu fenyegetett részéhez, ellentétben például az “alsó” vendéglátó ipari egységgel. Mielőtt betérünk oda is, két idős nénit kérdezünk a történtekről.

“Közel vagyok a nyolcvan évhez, csak annyit halottam, hogy a magyarok elénekelték a Himnuszt, a cigányok szerszámokkal fenyegetőztek, erre azok eljöttek onnét. Éppen az előbb mondtam a szomszédasszonyomnak, nálam még nem volt senki se, hála Istennek. De az is igaz, nincs is semmim, amit elvinnének, hacsak engem nem, de engem meg visszahoznának” – mondja a pirospozsgás, jó kedélyű mama a lócán üldögélve.

Továbbállunk az “alsó” kocsma felé, már csak azért is, mert a két idős hölgyet nem számítva, az utcák meglehetősen néptelenek. Nem úgy a kocsma. A kerthelyiség asztalánál nyugdíjas korú férfi tölti az időt és a söröket, úgy látszik, még a foci EB sem téríti el a napi rutintól.

Nincs meglepve, mikor a roma-magyar “háborúról” kérdezzük. “Engem elneveztek Tikónak – kezdi. “Tikó, adj ezer forintot, mert az édesanyám meghalt, adjál ennyit, adjál annyit. A kocsmába eddig nem jöhettem le nyugodtan, mert előbb-utóbb megjelent valamelyikük, megveregette a vállam, hogy te vagy a barátom. Hát nem vagyok én olyan nagyon a barátja, de ha nem adtam egy ezrest, vagy nem hívtam meg egy felesre, esetleg pofán vágott.”

Mivel “Tikó” is hangsúlyozza, hogy nem általában a romákkal van a probléma, hanem 8-10 emberrel, neki is feltesszük a kérdést: hogy lehetséges, hogy egy maroknyi ember egy egész falu életét beárnyékolja.

“Ide kell költöznöd, és ki kell próbálnod. Úgy majd megtudod” – tegez le Tikó,

majd a beszélgetés során saját házát is felajánlja az élménygyűjtéshez.

Időközben újabb pátkai lakosok csatlakoznak az asztaltársasághoz: néhányan a délutáni busszal jöttek a munkából, aztán megérkezik a kocsma másik pultos kisasszonya, és asztalunkhoz telepszik egy fiatal házaspár férfitagja is.

Figyelem ezeket az embereket, ahogy egymással is vitatkozva, néha egymás szavába vágva tárják fel a község helyzetét. Nem tűnnek rasszistának. Még csak gyűlöletet sem sugároznak. Elkeseredettek és mérgesek. Hatuknak egyszerre teszem fel a kérdést: Éreznek gyűlöletet a romák iránt?

Tikó válaszol: “Reggel a négy óra 55-ös busszal egy jó csomóval együtt jártam dolgozni, soha az ég világon nem volt velük semmi bajunk. De ez a néhány az életben nem dolgozott. Én hatvan éves vagyok, a múltkor az egyik odajött és tanácsokat adott, hogy hová menjek dolgozni. Ő harminckét éves, annyi ereje van, hogy hármunkat meg tudna verni, de nem megy dolgozni, hanem nekem ad tanácsokat”

A kocsmáros hölgy újabb rundot hoz, aztán ő is elmondja a maga történetét: “13 hónapja folyamatosan fenyegetnek: adjak nekik pénzt, italt, cigarettát. Sőt, van, hogy a kisfiam füle hallatára mindennek elmondtak. De amíg vér nem folyik, addig nem jön rendőr, ezt mindenki tudja. De ha vér folyik is, elviszik, aztán másnap már kint van. Mert neki papírja van, nem lehet becsukni, mert nem bírja a bezártságot.”

Sokszor csak akkor tudtak bezárni, ha a polgárőrök kituszkolták a kocsmából a randalírozókat. “Van, hogy nincs kedvük kimenni a WC-re, akkor levizelik a játékgépeket” – fokozza a panaszokat a hölgy.

A törvény előtti egyenlőtlenség nem először kerül terítékre, pedig csak néhány órája kérdezgetjük a falubelieket. Nemrégiben egy részeg húsz éves fiatalember elütött egy kislányt, aki fél évre mozgásképtelenné vált. A helyiek egybehangzóan állítják, hogy röviddel a baleset után nem csupán szabadlábra került a gázoló, hanem újra ittasan ült autóba. “Egy hónappal ezelőtt megint tök részegen hajtott el innen, a rendőrök utána mentek, alig tudták elkapni, leütött egy polgárőrt, de két óra múlva kiengedték” – meséli az egyik vendég.

Újabb pátkai csatlakozik a társasághon, az ő házát 2002-ben rabolták ki, miközben szarkát röptetett a lányával. A kára akkori értéken hatszázötven ezer forint volt, elvitték a nyugdíjakat és az aranyakat.

De viszik a fél disznót a hűtőből, viszik a gázolajat a hátsókertből, viszik a mezőgazdasági eszközöket eladni ócskavasnak, visznek mindent, mi mozdítható – állítja egybehangzóan az alkalmi asztaltársaság, és amitől a leginkább fel vannak háborodva: minden következmény nélkül. “Ha egyet-kettőt le is ültetnek néhány hónapra, öt-hat mindig szabadlábon van” – mondja egy jólöltözött, ötvenes illető.

Annyi a panasz – és egyébként annyira egybehangzó, hogy hihető – hogy nincs hely leírni. Most már a megoldás felé terelnénk a beszélgetést.

A polgármester mindenesetre nem tartja ennyire súlyosnak a helyzetet, az egyik lapnak azt mondta, a sajtó túlozta el a történteket, mert Pátka a “nyugalom szigete”. A helyiek tudnának mesélni róla, mesélnek is immár két órája egyhuzamban. Az ismétlődő elemek közt újnak hat, hogy menekülni sem tudnak, mivel a közállapotok miatt a pátkai házak eladhatatlanná váltak.

Amikor beszélgetünk, még nem tudhatjuk, hogy két nappal később – szerda délután – az egyik letartóztatott polgárőr beismeri, hogy június 3.-án hajnalban valóban Molotov-koktélt dobott három, romák által lakott házra. Bár senki nem sérült meg, egy szobában – ahol gyerekek aludtak -, tűz keletkezett.

Ám beszélgetőtársaim egy része már hétfőn is kész a válasszal erre az eshetőségre: ha tényleg ők lettek is volna, az egy évtizedek óta mérgesedő folyamatnak lenne a része.

“Mi semmi mást nem kérünk a romáktól, csak ne terrorizálják a falu népét, ne kövessenek el bűncselekményt” – instruál egy férfi, hogyan írjam meg a cikket.

Azzal kapcsolatban, hogy elfogadnák-e a Magyar Gárda segítségét, eltérő válaszokat adnak: egy fiatalember kapásból azt mondja, igen, egy másik pátkai viszont úgy nyilatkozik, nem, mivel nyilas jegyeket lát a Gárda működésében. Érdekes, ez már a második olyan momentum, amikor előre nem látható dolgokról beszélünk: szerda délelőtt ugyanis a Gárda bejelenti: pénteken Pátkára vonul “rendet tenni”.

És hogy mit hoz a jövő? A helyiek szerint nem sok jót. Ők mindenesetre készek addig demonstrálni, amíg a hatóságok meg nem fékezik a rendbontókat, ám a demográfiai helyzettel kapcsolatban borúlátóak: “tudja, miket kiabálnak: hogy dolgozz paraszt, mert tíz év múlva mi leszünk többen” – zárja a beszélgetést Tikó. A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

Comments are closed.