Népszabadság * Bitó László * 2008. június 10.
– Nekem a vasárnap nagyon bejött, de nem tudom, miért olyan fontos teremteni hozzá egy hétfő reggelt is!…
Kép: Marabu
„A ritmikusan visszatérő hetedik napot Isten magának foglalta le: a nyugalom napjává tette, ami az ember biológiai ritmusához alkalmazkodik.”
Meglepett a Magyar Katolikus Püspöki Kar Iustitia et Pax Bizottságának nyilatkozata, amely kijelenti: „A ritmikusan visszatérő hetedik napot Isten magának foglalta le: a nyugalom napjává tette, ami az ember biológiai ritmusához alkalmazkodik.” Az élettan kutatóprofesszoraként sosem találkoztam a hétnapos biológiai ritmus e hipotézisével.
Legerősebb biológiai ritmusunk a napi ébrenlét és alvás ciklusa, amelynek huzamosabb felborulása súlyos élettani következménnyel járhat. A hétnaponkénti munkaszünet elmaradásának nincsen hasonló hatása. Persze némely – nagy testi erőfeszítéssel, stresszel járó – munkakör esetében valóban egészségvédő lehet az időnkénti pihenés, kikapcsolódás, de ebből a szempontból nincsen jelentősége a hetedik napnak. Vannak olyan stresszes foglalkozások (pl. légiforgalom-irányítók), amelyeknél szükséges lehet akár a két-három naponkénti kikapcsolódás is. Ugyanakkor nincsen okunk elvárni, hogy írók, festők, szobrászok vagy felfedezők épp úgy letegyék a munkát a hetedik napon, mint a bányász a csákányt.
Egyébként: miért a hetedik napról szól püspöki intelem? Hisz a legtöbb „fejlett” országban törvény tiltja heti ötnapi munkánál többre kötelezni a dolgozót. Sok ez? Kevés? Vitatható. Attól is függ, hogy kényszerű-e a munka – vagy szabadon választott hivatás. A jó pap nyilván szívesen szolgál vasárnap is. Az író sem kapcsolja ki a képzeletét pénteken, hiszen egy jó gondolat, megfogalmazás éppen olyan szellemi öröm a számára, mint a felemelő prédikáció a templomba járónak.
„A hetedik nap kultuszát Európa a zsidóságtól örökölte” – így a nyilatkozat. De akkor miért nem tartottuk meg a sabbath szigorú, péntek estétől szombat estig tartó tilalmait? Így valóban lehetne egy közös munkaszüneti napunk. „A Biblia szerint ezen a napon [mármint szombaton] semmiféle munkát sem szabad végezni és másokkal sem végeztetni” – olvashatjuk a továbbiakban. De hát ez attól függ, hogy a Biblia melyik történetét olvassuk. A Genezis első fejezeteiben – amelyek egyben a nyugati civilizáció kulturális alaptörténetei – azt olvassuk, hogy Isten büntetésből ítélt minket kemény munkára: „Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe…” – mondja az Úr Ádámnak a kiűzetés előtt, de azt nem mondta, hogy tedd ezt hat napon át, és a hetediken ellátlak téged.
A vadászó-gyűjtögető őstársadalmakban aligha volt munkaszüneti nap. Nem tudjuk, hogy Mózes – vagy bárki volt is a Biblia első könyvének szerzője – miként képzelte el a munkára ítélés előtti paradicsomi állapotot, de ismerjük az emberi természetet, és feltételezhetjük, hogy a „bűnbeeséshez” jórészt az édenkerti munkátlanság vezethetett.
Sok nemzedékkel azután, hogy népét kemény munkára ítélte a mindennapi kenyérért, enyhített ezen az Úr. Mózes idézi szavait: „A holnap a nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; (…) amit főzni akartok, főzzétek meg; a mi pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre.” Majd hozzátette Mózes: „… az Úr adta nektek a szombatot, ezért juttat nektek a hatodik napon két napra való eledelt.” De aktuális ez most, amikor a hatodik napon sem dolgozunk?
A mai tartósított ételekkel akár két napra is betarthatnánk a sütés-főzés tilalmát, de sokan örömüket lelik a családi ebéd elkészítésében. Vagy a családi kirándulásban. Pedig a Biblia még azt is megszabja, hogy hány lépést tehetünk meg a hetedik napon.
Nehéz elfogadni, hogy egész más – bibliai – időkre hivatkozva döntsék el számunkra a miénktől nagyon eltérő körülmények között – családtalanul – élő személyek, hogy mit tehetünk s mit nem a szabadnapunkon. Az pedig egyenesen érthetetlen, hogy a püspökök a Bibliára utalva jobbára olyan vasárnapi időtöltéseket ajánlanak – „legyen ideje játékra, természetjárásra, szórakozásra, (…) sportra…” -, amelyek a mózesi tilalom alá esnek.
„Csak olyan termelői, kereskedelmi és szolgáltatási egység működjön, amely a vasárnap eredeti célját és értelmét nem veszélyezteti, hanem ellenkezőleg: azt szolgálja. Mindnyájunk érdeke, hogy összefogjunk évezredes örökségünk megvédéséért!” – írja a nyilatkozat. De mi ez az örökség? Erre rávilágít a vasárnap szónk legalább a XV. századig visszavezethető eredete: vásár nap. A vásár napján nemcsak jószágot, élelmiszert – és olykor túlvilági üdvözülést elősegítő búcsúcédulákat – lehetett venni, hanem a kézművesek – csizmadiák, szűcsök, fazekasok és ötvösök – termékei is leginkább ekkor találtak vevőre kellő alkudozás után.
Valamikor mifelénk is jó időtöltésnek számított a vásári-bazári alkudozás. Manapság a bolt alkalmazottjával nem alkudhatunk, de „shoppingolunk” és örülünk, ha megkapunk valamit olcsóbban, esetleg „akciós” áron. Közben megbámuljuk a bevásárlóközpontban a technológia legújabb csodáit. Gyönyörködünk a szépen kiállított termékekben.
Régi vásárnapok bennünk élő emléke – amikor a (templom előtti) piactér volt a közösség találkozóhelye, fóruma – teheti vonzóvá a plázákat, „mallokat”. Tervezőik ezért hoznak létre vásártéri hangulatot nyitott terekkel, padokkal, növényekkel, akár többemeletes épületekben is.
Ha a püspökök azt hirdetik, hogy „a fáradt ember (…) maga szabja meg programját, éljen kedvteléseinek” vasárnaponként, miért zárnánk ki ebből a találkozást a mai „piactéren”? Miért ítélnénk el a „shoppingolást”, amely tanulmányokban bizonyítottan kedvező – megnyugtató, hangulatemelő – lélektani hatással lehet különösen a nőkre: akkor is, ha nem vesznek semmit. Férfiember inkább a lóvásárokon érezte otthon magát, és mindmáig több férfit, mint nőt látunk a használtautó-piacokon. Nem a fogyasztói társadalom elkötelezettjeként, inkább közösségi emberként mondom: örülnünk kellene, hogy egyre inkább családi élménnyé válik a (vasárnapi) vásárlás.
Nemrég lakberendezési áruházba ugrottam be sietve valamiért vasárnap délután, de aztán mégis elidőztem: jó volt látni, amint szerelmes(nek tűnő) párok próbáltak ki ágyakat, nyitogattak konyhaszekrényfiókokat. Babakocsit toló szülők álmodták meg gyermekük szobáját. Igazi szeretetélmény lehet a vásárlás, ha nem keltünk bűntudatot azokban, akik erre fordítják annak az időnek a töredékét, amit eleik gyűjtögetéssel töltöttek el a hetedik napon is, hogy magukat és szeretteiket ellássák.
És nem csak vásárlásról van szó: fiatalok, tizenévesek szívesen találkoznak a télen-nyáron kellemes klímájú, tiszta és biztonságos bevásárlóközpontokban, plázákban. Ha ezeknek a vasárnapi nyitva tartását sikerül betiltatniuk az egyházi érdekeket egész társadalmunkra rákényszeríteni szándékozóknak, talán pár százalékkal nőne a vasárnaponként fél órát-órát templomban töltők száma. De nem lődörögne több fiatal az utcákon? Már ha a plázák helyett nem kocsmákban, drogozó lebujokban találkoznának.
A szerző író, nyugalmazott élettanprofesszor
