Forrás: HETEK

Békességet, Nagy-Magyarországot és az ellenkezően gondolkodók kivonulását a határon túlra. Ezt kívánta a Magyar Gárda a Nyíregyházán tartott trianoni megemlékezésen. Volt ellendemonstráció, továbbá összetörték egy roma férfi kameráját.

Úgy harminc perccel a tíz órára meghirdetett kezdés előtt mindkét oldalon gyülekeztek a szimpatizánsok, hol Nagy-Magyarországot ábrázoló pólókban és árpádsávos zászlókkal, hol meg “Soha többé”, “Nem félünk”, illetve “Minket a gárda ne védjen” transzparensekkel. Az erőviszonyok azonban már ekkor is jól látszottak. Ha csak a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg egyenruhásait néztük volna, már akkor jóval többen álltak a megemlékezésen, a hozzájuk érkező szimpatizánsokkal pedig a számuk jó négyszeresére növekedett az ellendemonstrálókkal szemben.

A két rendezvény viszonylagos békében záródott le, eltekintve a kölcsönös fütyülésekről és kiabálásokról, amiket mindkét oldalon ellenkező hatások váltottak ki. A megemlékezésen egyébként a gárda és a Nemzeti Őrsereg helyi és országos vezetői is részt vettek, és fő témaként Trianon politikai és gazdasági hatásait hangsúlyozták, de a Fidesz egyik helyi politikusa, dr. Tirpák György is felszólalt.

Vona Gábor, a Jobbik Magyarország elnöke – miközben az ellendemonstráción elhangzottakat söpredéknek való cselekedetnek nyilvánította – kijelentette: a következő választáson a Jobbik bekerül a Parlamentbe, és június 4-ét nemzeti emléknappá fogja nyilvánítani.

A másik oldal családiasabb légkörében sem volt hiány szónokokból, versekből és dalokból, igaz, itt kissé más oldalról közelítettek a témához. “1944-ben nem voltam itt, hogy szólhassak, ezért szólok most”- mondta a mikrofonba egy általános iskolai történelemtanár, aki szerint érdemes lenne összehasonlítani az akkor történeteket a gárdisták fellépésével és eszméivel.

Az ellendemonstráció egyik szervezője, Komjáthy Attila, a Vitéz Klub elnöke elmondta, hogy bár a Magyar Gárda által felvetett problémákat ők is érzékelik, de azokkal a megoldási javaslatokkal, amiket felvetnek, nem értenek egyet. Az ellendemonstrációt szervezők szerint nem egyértelműen a cigánybűnözésre kellene mutogatni, hanem az lenne a cél, hogy Magyarországon általánosan szorítsák vissza a bűnözést, amit nem lehet egy népcsoport, egy kisebbség nyakába varrni.

Tirpák felszólaltA gárda egyik felszólalója azt mondta, akik ezen a napon mulatni és táncolni akarnak, menjenek egy másik országba. Eközben történt a rendezvény egyetlen incidense, mikor is egy roma férfi kamerájával fel akarta venni a Hősök terén elhangzó beszédet: a Magyar Gárda tagjai kitépték kezéből a kamerát, és becsmérelni kezdték származása miatt. Bár a kamera rögzítette a jelenetet, a támadók úgy összetörték, hogy a férfi képtelen volt a sajtónak és az intézkedő rendőröknek a helyszínen lejátszani.

A roma férfiről kiderült, a Hátrányos Helyzetű Emberekért Alapítvány elnöke, és azért jött ki a rendezvényre, hogy rögzítse az elhangzottakat. A Magyar Gárda emberei, illetve a megemlékezés szervezői tagadták a férfi megtámadását, szerintük a felvétel be fogja bizonyítani ártatlanságukat.

Gáll Róbert – atv.hu

Comments are closed.