Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2008. május 10.

Zarándokok vonulása Csíksomlyón

Kép: MTI – Oláh TiborIdén is keresztalják sokasága népesítette be a Csíkszereda mellett magasló két Somló-hegy közötti “Nyerget”, ahol Erdélyből és világ számos más tájáról több százezer magyar gyűlt össze. Az ünnepi szónok idén Schönberger Jenő szatmári püspök.

Százezrek jelenlétében kezdődött szombaton délben a székelyföldi Csíksomlyón a 442. hagyományos pünkösdi búcsú.

Mint minden esztendőben, az idén is keresztalják sokasága népesítette be a Csíkszereda mellett magasló két Somló-hegy közötti “Nyerget”, ahol Erdélyből és világ számos más tájáról több százezer magyar gyűlt össze. Az ünnepség megkezdésekor emlékeztették a jelenlévőket, hogy zarándoklat a legdemokratikusabb intézmény, itt mindenki egyenlő, mindenki zarándoknak számít. Csak egy hivatalos meghívottja van a búcsúnak, a celebráns ünnepi szónok, aki az idén Schönberger Jenő szatmári püspök. Az idei búcsú mottója egy katolikus népénekből vett sor: “Egészen szép vagy, Mária!”.

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a tömeg előtt bejelentette, hogy szeptember 13-án Csíksomlyón kezdődik a Gyulafehérvári Főegyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozat. A jubileumi év 2009. szeptember 29-én ér véget Gyulafehérváron – mondta az érsek.

Schönberger Jenő szentbeszédében hangsúlyozta: a jelenlévők nem csupán a nyelvben és a hitben vannak együtt, hanem a szeretet is összetartja őket. Beszédét a megtestesülés misztériumának gondolatára építette. Felelevenítette a bibliai történést, amely szerint az arkangyal meglátogatta Máriát, és közölte vele, hogy az Isten őrá bízta a nagy küldetést, őt választotta ki arra, hogy “fia anyja legyen”.

Mária ezáltal “Krisztus-hordozó”, “élő tabernákulum” lett – mondta a püspök, hozzáfűzve: a keresztény embernek sem lehet más útja, mint Máriáé, vagyis hogy ő is “Krisztus-hordozóvá” váljék.

Emlékeztetett a globalizáció folyamataira, megállapítva, hogy ilyen körülmények között egy olyan kis nemzet, mint a magyar nem diktálhatja a világot meghatározó törvényeket. Rajtunk múlik azonban, hogy életünkbe beengedjük-e az életellenes törvényeket – hangsúlyozta a püspök. “Hiába mond a törvény nemet az életre, ha mi igent mondunk, nem a törvény öl, hanem az ember”. A püspök hangsúlyozta: életünket az Isten, a haza, a család, a tisztaság, a becsület, a munka, a felelősségtudat, az áldozat és az élet szentsége kell, hogy vezérelje.

A tömeg az idén is “belepte” a hegy oldalát, egyaránt láthatóak voltak a szentkoronás magyar lobogók, itt-ott egy-egy Árpád-sávos zászló is. Nemcsak Románia különböző vidékeiről, hanem más országokból is érkeztek magyar ajkú hívek. Magyarországról is sokan jöttek a búcsúra.

A hagyományoknak megfelelően az idén is részt vettek a szertartáson a szerzetes- és lovagrendek képviselői, a díszegyenruhás hagyományőrző huszárok, az ugyancsak egyenruhás bányászok, akárcsak az úgynevezett keresztalják (egy-egy egyházközség zarándokcsoportja, amelynek tagjai egy közös kereszt alatt vonulnak). A búcsún ott volt a Magyar Gárda mintegy negyven fős alakulata is.

(MTI)

Ajánlott Cikkek

Az idén Jézus kaphat gázsit

Comments are closed.