Forrás: ÉS

Dr. Kende Péter Sólyom László-portréjához (Kis magyar történelem – Lakásokban elbeszélve, ÉS, 2008/4.)

Schick Lászlót 1931. augusztus 20-án avatták tüzérhadnaggyá a magyar királyi Honvéd Ludovika Akadémiáról, 1931. szeptember 1-jei ranggal, 4. rangszámmal a miskolci magyar királyi “Szondi György” 7. honvéd tüzérosztályhoz. Nevét a belügyminiszter 1931. október 16-án kelt, Büm. 196.867/VIII. számú rendeletével Sólyomra változtathatta.

A kiváló minősítésű és képességű fiatal tiszt a vezérkarba törekedett, és sikeres felvételi vizsgát tett a magyar királyi Honvéd Hadiakadémiára, melynek az elnevezése a trianoni előírások miatt akkor még “hivatalosan” Budapesti Szabályzatismertető Tanfolyam volt.

Egyesztendei franciaországi csapatszolgálatot követően 1936 és 1939 között végezte el a hadiakadémiát. A legtehetségesebb hallgatók egyike volt. 1939. június 1-jével áthelyezték a székesfehérvári 4. honvéd tábori tüzérosztály állományába, ahol 1941. március 10-éig szolgált, amikor is átvezényelték a Honvéd Vezérkar főnöke 4. osztályába szabályzatszerkesztési munkálatok elvégzésére.

Közben 1939. október 4-én a hadiakadémia sikeres elvégzéséért 1934. november 1-jei főhadnagyi rangja 1933. november 1-jére “helyesbíttetett”. 1940. május 1-jével századossá nevezte ki az államfő – vitéz nagybányai Horthy Miklós -, 1940. május 1-jei ranggal, 4. rangszámmal.

1940. augusztus l-jén származásának igazolása “elbíráltatott”. Sólyom László “zsidónak nem tekintendő” minősítést kapott, lévén apai nagyszülei zsidók, apja, dr. Schick Ferenc pedig kikeresztelkedett zsidó. Az ilyen minősítést kapó honvéd- és csendőrtisztek pályafutása gyakorlatilag derékba tört, hiszen nem lehettek vezérkari, illetve hadiműszaki törzskari tisztek, de nem lehettek hadbiztosok sem, nem szolgálhattak a testőrségnél, a koronaőrségnél stb. Az általuk elérhető legmagasabb rendfokozat az ezredesi volt, de csapatparancsnoki beosztásokba még úgy sem kerülhettek.

Sólyom László – akit képességei többre “predesztináltak” – számos tiszttársához hasonlóan nem kívánt a magyar királyi Honvédség “másodvonalbeli tisztje” lenni, ezért egészségi okokra hivatkozva 1941. április 23-án felülvizsgálatát kérte. Az időpont és az ok egyáltalán nem egyezik a dr. Kende Péter által megadottal, idézem: “1941 augusztusában, a Szovjetunió elleni háború megindításakor (az mellesleg 1941. június 27.! – Sz. S.) nyugdíjazását (magyarul nyugdíjaztatását – Sz. S.) kérte.”

A felülvizsgálat eredményeként Sólyom László századost – vezérkari százados egy napig nem volt! – 1941. augusztus 1-jével nyugállományba helyezték. Ugyanazon a napon került nyugállományba Tartsay Vilmos is. Ő szintén származási okokból vált ki a honvédségből. Tartsay kérelmezte a kivételes elbánást – az államfő a ” nem zsidó” és a “zsidónak nem tekintendő” minősítésűek esetében dönthetett úgy, hogy az illető továbbszolgálhat (ez történt az ugyancsak “zsidónak nem tekintendő” Révay Kálmánnal) -, de nem kapta meg, jóllehet vitéz Jány Gusztáv altábornagy, a budapesti magyar királyi I. honvéd hadtest parancsnoka melegen pártfogolta kérelmét. Tartsayt a honvédség öt legjobb fiatal vezérkari tisztje közé sorolta Jány.

Egyébként a származási okokból kivált tisztekre és családtagjaikra nem vonatkoztak a később meghozott, a magyarországi zsidóság jogait erősen korlátozó intézkedések.

A származási okokból a magyar királyi honvédséget és csendőrséget elhagyó tisztek döntő többsége az 1945-ben – Pálffy-Oesterreicher György, 1939-ben rendfokozatáról lemondott főhadnagy által – megszervezett Katona Politikai Osztályon nyert beosztást. Így 1945 és 1947 között helyettese volt Kruchina Győző egykori folyamőr kapitány, de ott szolgált a zsidó származású dr. Parádi Isván csendőr százados is, aki 1945-ig nem vált ki a magyar királyi csendőrség állományából.

Sólyom a nyugállományba helyezéséig – 1941. augusztus 1. – betegállományban volt. Összesen 12 év 2 hónap és 21 nap szolgálati időt számítottak ki Sólyom Lászlónak, aki 80 pengő és 51 fillér nyugdíjjal, valamint 60 pengő 60 fillér lakáspénzzel (választott lakhelye Budapest) vált ki a magyar királyi Honvédség hivatásos állományából.

A honvédség segítségével kapott munkát a Tungsramban. A honvédség vezetői ugyanis a honvédségből különböző kényszerítő körülmények hatására kivált tisztek polgári életben történő elhelyezésére nagy súlyt fektettek. Nem egy esetben sérelmezték, hogy amíg a honvédségben az 1939. évi IV. törvénycikk (az ún. “második zsidótörvény” – Sz. S.) előírásait következetesen végrehajtják, addig a polgári életben azt nem egy esetben “szabotálják”. Úgy vélték, a törvény következetes végrehajtása számos kitűnő bajtársuk elvesztésével jár együtt.

Sólyom László ilyen kitűnő bajtársnak számított, akinek a tartózkodási helye 1941. április 30-ig Budapesten a Horthy Miklós út 30-as szám alatt, azt követően 1941. május 8-áig Rákospalotán, a Bulcsú utca 31-es szám alatt, majd azt követően Budapesten, a Ferry Oszkár utca 84-es szám II. emeletén volt. Hogy 1945 melyik hónapjában került családjával és kinek a lakásába az Eszter utca 12/c szám alá Sólyom László, azt nem tudom. Lehet, hogy 1945 előtt annak is volt más tulajdonosa, illetve lakója?

Nem ismeretes – lehet, hogy csak előttem -, hogy Sólyom Lászlót a nyilasok elfogták volna és megszökött volna tőlük. Az viszont tény, hogy Budapest rendőrfőkapitánya lett, majd az újjászerveződő honvédség egyik meghatározó vezetője. Koncepciós perében sokakat ítéltek el, de Lőrincz Sándor ismereteim szerint nem tábornok (értsd: vezérőrnagy!), “csak” ezredes volt.

Úgy vélem, Sólyom László esetében sem szükséges 1941 utáni működéséből olyan következtetéseket levonni, amelyek azt igazolnák, hogy már azt megelőzően is úgy gondolkodott, mint 1941 után. Hogy a sváb kitelepítés miatt mondott volna le a budapesti rendőr-főkapitányi tisztéről, kissé meglepő, mint az is, ami a dr. Kende Péter által a cikk megírásához használt könyvben (Sólyom Ildikó: Összetört – szétszakadt – elillant… A Sólyom tábornok-per utóélete [Budapest, 2003]) szerepel (1467-1468. o.), nevezetesen, hogy 1946. január 19-én a sváb kitelepítés végrehajtásának módszerei elleni tiltakozásul lemond. “Felmentési kérelmét Rákosi elfogadja.” Milyen beosztást töltött be akkor Rákosi? Budapest rendőr-főkapitányának mi köze volt Rákosihoz?

Sólyom László és társai elítélésének, kivégzésének “justizmord” volta nem vitatható, ahogy nem vitatható azon sok ezer és tízezer elítélt, szabadságától, vagyonától, nyugdíjától 1945 után megfosztott személy esetében sem, akik közül a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ezreket mentett fel 1990 után, kimondva: elítélésük törvénytelen volt.

Vajon közülük hányan és mikor kapták vissza az elvett lakásaikat, bútoraikat, ékszereiket, könyveiket? Hány esztendőre visszamenőleg kapták meg a jogtalanul elvett nyugdíjukat? Vajon az ÁVO/ÁVH, a Katona Politikai Osztály, az MKP, az MDP, majd MSZMP, a szakszervezetek, a Magyar Néphadsereg, a Határőrség egykori vezetői, népbírák és népügyészek, illetve utódaik közül hányan jelentkeztek, hogy visszaadnák az egykoron “ebül szerzett jószágokat”, úgymint lakást, bútorzatot, festményeket, könyveket…?

Mert az ún. “rendszerváltoztatásnak” erről is szólnia kellett volna! Elrabolt zsidó, sváb, paraszti, polgári vagyontárgyak, lakások, földek, részvények és a sort folytatni lehetne. Az egykori és a majdani elit azonban nem így döntött. Közülük nem keveseknek már megvolt, a másé. A megrablottak vártak, a rablók békében élvezték és élvezik a javakat. Ha dr. Kende Péter úgy véli, hogy minden jogtalanul megfosztottnak – nem csak az egykori kommunista belső leszámolások áldozatainak és leszármazottainak! – jár az igazságtétel ezen formája is – azaz kapják vissza egykori jogos tulajdonukat -, akkor azt mondom: velem számolhat az érte folytatott “harcában”, ha egyenlő a mérce!

Dr. Szakály Sándor

hadtörténész

Élet és Irodalom

52. évfolyam, 11. szám

Comments are closed.