A következőket írtam e-mailben az ÉS-nek Bartucz Lajos antropológus szakmai pályájáról: „dékán volt Szegeden, majd 1959-től az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára Budapesten. Számtalan egyesület elnöke, elnökségi tagja, folyóiratok vezető szerkesztője és az MTA is meghívott tagjaként tartotta számon, haláláig.”
Nagy Endre írásában (Ítéletmondás találomra, ÉS, 2008/5.) vélelmezi, hogy Bartuczról nem sokat hallottam, és az 1940-ben megjelent Fajkédés – fajkutatás című könyvnek csak a címét ismerem, annak alapján mondok ítéletet. Nagy Endre írásának ismeretében az ÉS-nek küldött újabb e-mailemben tételesen is (oldalszámokkal) és témakörönként is idézek Bartucz említett könyvéből, amely mellesleg a tulajdonomban van. Az általam idézett helyek véleményem szerint világosan bizonyítják, hogy Bartuczot korának szellemisége megérintette.
A „zsidósággal való rasszkeveredés”, a „basztard (korcs) kevertfajúság” és egyéb hasonló megfontolások a mai tudományosságban nem szerepelnek. Az ÉS-ben megjelent írásomban (Azt a jebuzeusát!, 2008/2.) szintén csak az 1940-es könyvet kifogásoltam. Véleményem szerint Bartucznak 1945 után a Fajelmélet – fajkutatás című ismeretterjesztő műve bizonyos állításait módosítania kellett volna és Arthur Gobineau történelemantropológiai elméletét is határozottan a helyére kellett volna tennie, éppen a fajelmélet ismertté vált súlyos következményeinek tükrében.
Rózsa T. Endre
Élet és Irodalom
52. évfolyam, 10. szám
