Forrás: Mazsihisz

Bevezető: Ungárné Dr. Komoly Judit rektor-helyettes

Laudáció: Prof.Dr. Glatz Ferenc az MTA rendes tagja, egyetemi tanár

A kötet egy magyarországi rabbi és az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora, művészettörténész életének szegmenseibe, gondolatvilágának hátterébe, az aktualitások iránt érdeklődő ember életébe szeretne betekintést engedni. A zsidóság vallási rendszere melletti elkötelezett, vívódó ember osztja meg világképét – most írásos formában – az olvasóval. A benne lévő história, nem a fantázia szüleménye.

Gabbiano Print Kiadó, 232 oldal, 2007, 2400 Ft.

Időpont: 2008. március 6. csütörtök 17.00 óra.

Helyszín: Írók Boltja

Pontos cím: Budapest VI. ker., Andrássy út 45.

***************************************

Égszínkék – Schőner Alfréd új kötete

Nagy tehertétel, ha az ember rabbi és művészettörténész is egyben, jártában-keltében hazai berkekben vagy külhonban egy épületre, jellegzetes kapura, kőtáblákra, kódexekre akad, annak mögöttes történetét látja, ha nem, akkor kutatja. Ezekkel kapcsolatos reflexióit naponta naplójába leírja és egyszer észreveszi, hogy munkája kötetté állt össze. Szerteágazó témák. Bizony sokfelé járt országban-világban, sok mindent látott. Mellékesen, aki odafigyel, megtalálja ezen írásokban a magyarországi zsidóság történetét. Mert például egy nagykanizsai kódex bemutatásánál kiemeli a szerző a népi hímzések hatását, de azzal kezdi a mondanivalóját, hogy mikor kerültek a településre zsidók – ez esetben 1787-ben fordultak Batthyány Lajoshoz, tegye lehetővé számukra új temető terület vásárlását, mert a régi megtelt. Ezek szerint a 18. század derekán vagy harmadik harmadján már éltek zsidók a városban. Lényegében ugyanezt tapasztaljuk a Zsinagógák a pesti oldalon című írásban a híradás a Király utcai imaházról szól, ami a Hausler-féle majorságban épült. Itt is “mellékesen” megtudjuk, hogy 1800-ig Pesten nem telepedhettek le zsidók “nem tűrjük, hogy itt bárki is megháljon, kivéve szükség esetén vagy ha az éjszaka rájuk tör” – írja 1727-ben tartott zsidóösszeírás jegyzőkönyve. 1783-ban március 30-án kelt rendeletében II. József császár megsemmisíti ezen rendeletet. A tilalom csak a bányavárosokban marad érvényben. Így kerültek zsidók Pestre, elsősorban a Terézvárosba és a Belvárosba.

Megtudjuk, hogy Tatán nem régen tatarozták a zsinagógát. Az épületet Wechselmann Ignác tervei alapján építették a 19. században. Meghitt, szinte családias, bensőséges belső térrel rendelkezik, Zsidó hívek nincsenek már a városban. A zsinagógából emléket őrző múzeum lett. Több, mint 100 esztendeje 3 testvér- Rudolf, Illés és Simon – könyvet jelentet meg atyjukról, Handler Márkról, aki a híres pozsonyi szófér iskolájába járt, majd Pakson a jeles talmudistánál, Joél Ungarnál folytatta tanulmányait. Siófokon, Aszódon, majd Tatán töltött be rabbi funkciót, héber nyelvtankönyvet is írt az ifjúság számára. Nagy tisztelet övezte. Három fia közül Simon a rabbipályát választotta, nevét Hevesire magyarosította, a pesti rabbiképzőt végezte el, Lugosra került rabbinak, Budapesten a tudományegyetemen bölcsészet tudori oklevelet nyert. 1892-ben próba szónoklatra Pestre hívták, ahol rabbi, majd főrabbi, később vezető főrabbi lett. Nagy szónokként tartották – és az utókor tartja – számon Tatán maradva, könyvünk szerzője, Schőner professzor az ottani temetőben megtalálta Mose Fischer, azaz Farkasházy Jenő, a francia Becsületrend lovagja, a Herendi Porcelángyár megalapítója síremlékét. Egyébként Tatára a 600-ból 32-en tértek vissza a vészkorszak után az elhurcolásból.

A Teleki téren márványtábla hirdeti Józsefváros mártírjainak emlékét. Fejet hajtunk előttük. A szerző azonban továbblép és számba veszi azon imahelyeket, amelyeket a nyolcadik kerület hívei látogattak. A Teleki téren szefárd zsinagóga most is funkcionál. A galíciai főleg Csortkovói chászidok imahelye volt annak idején. A közeli Nagyfuvaros utcai imaház több írásban is említésre került. 1922-ben a volt Józsefvárosi Kaszinó épületét alakították át szent célra. Az emberbarát egyesület tagjai megvásárolták a Nagyfuvaros utca 4. számú házat, ahol közösségi helyiségeket, az udvart beépítve 800 személy befogadására alkalmas zsinagógát alakítottak ki. Ezen épülettel szemben, a 3-ban Éc Chájim (Az Élet fája) elnevezéssel orthodox stíbl, lakástemplom működött egykor. Az OR-ZSE imaterme viszont ma is várja híveit.

A Nagyfuvaros utcai imaházban funkcionált az igazi jiddis tenor Stern László, mögötte kórus segítette a munkáját. Ha nem hűséges körzetéhez, városához, az országhoz, világhírű, sok hanglemezes házün lehetett volna, mint testvére, Mose Stern. Örömünkre megőrizte fivérének egyetlen hanglemezét. Egyébként egy nagy dinasztia Stern-Klein kántorfamília tagjai, akik elkápráztatták és szerencsére többen közülük ma is elkápráztatják hallgatóikat.

Aki minden nap azon lépcsőket koptatja, azon katedrán oktat, ahol mestere Scheiber Sándor professzor lépkedett, tanított, őt az emlékek állandóan kísérik. Így nem csoda, hogy részletes vallomást írt – most már elmondhatjuk: hallhatatlan professzorról – akinek emberi, erkölcsi tisztaság és rendkívüli felkészültség motiválta cselekedeteit. A megkapó beszámoló azon részét szeretnénk kiemelni, amely ortodox kollegája, Mojse Weisz-szel kapcsolatos. Azt tudtuk, hogy kölcsönösen tisztelték egymást. A professzor már-már szentnek tekintette a hagyományokat híven őrző rabbit, aki itt maradt az ötvenes években, amikor igen sokan elmentek, mert “szolgálatát” – ahogy ő nevezte – teljesíteni akarta.

Amiről a könyv tájékoztat, arról nem tudtunk. Nevezetesen: Scheiber Sándor, aki irtózott a haláltól, a legnagyobb micvát teljesítette tanítványaival együtt: részt vett a tehárá szertartáson, a végső tisztításon – öltöztetésen és ragaszkodott az egyik zokni lábra húzásához, ami különleges tisztesség.

Egyébként az irányzatok közötti határt Schőner Alfréd sem tekinti írásaiban a kállói rebe, Máhárán Müncz óbudai rabbi, Groszberg Jenő, az Akácfa utcai egykori kis zsinagóga tudósa, a zsidó újság szerkesztője, Fisch József, a tragikus sorsú kántor természetesen helyet kaptak.

Gondolatait a zsinagógák falán lévő szövegekről, rajzokról a fenti metódus szerint írja. A sor: Buda Táncsics Mihály utca, Debrecen, Szolnok. Bevezetőnek történelemről regél, hogyan és mikor kerültek oda zsidók, ha már nincsenek ott, mi annak az oka; ezután igen gondos és szakszerű magyarázat következik a falon vagy mennyezeten, akár a padlón látottakról, majd szokás szerint a város jeles személyiségeiről esik szó. Szolnokot érintve például Heves Kornél költő-rabbiról. Így az információk sokrétűek.

Sorolhatnánk a többi írást, az olvasási kedv fokozására, de arra nincs terünk. Annyit halkan megjegyzünk, találunk egy kakukktojást, de nem bánjuk, mert nekünk a Rejtő Jenőről írott cikk is tetszett. Nem fejezhetjük be ismertetésünket a kőtáblák említése nélkül. A cím: Kőtáblák a történelem poklában. A Wallenberg emlékparkban a fémből készült szomorú fűz előtt két kőtábla sziluettje látható. A közepe üres. Nincsenek rajta betűk, mert akikért emelték, azok már csak emlékezetünkben élnek. Nevüket a szomorú fűz levelei őrzik vagy azok sem. A holtaknak már nincsenek micve kötelességei. Rájuk a parancsolatok már nem vonatkoznak. De látnak minket és imádkoznak értünk. A másik üres kőtáblát Lovasberényben találjuk. Egy onnan származó állatorvost mint németet kitelepítettek a háború után. Hazalátogatva barátai, osztálytársai, szomszédai sírját kereste, de csak üres temetőt talált. A sírkövek eltűntek. A márványt elvitték, a mészkő lassan vagy elsüllyedt, vagy betemették. Ez az úr nem nyugodott bele, hogy semmi ne hirdesse: itt helybeli zsidók is éltek. Kiásatott vagy 700 sírkövet, a szöveg már alig látszik rajtuk, de hitelesek. Egy kettős kőtábla is van közöttük, a szövegét beszívta a föld. Néma, betűktől megfosztott, de egy hajdanvolt közösség tanúja.

Végül a címről. Égszínkék. Egy cikk fejtegeti helyét a Bibliában, illetve a liturgiában. Ibn, Ezra szerint égszínkékről van szó. Szerintünk ez jellemző esetünkben a könyvet illetően. Mert ébredés után első dolgunk, hogy az égre nézzünk: milyen az időjárás, de gyakran felfelé fordítjuk a tekintetünket, ha fohászkodunk, ha kérünk, ha reménykedünk, ha jelzést várunk. A felhő nem baj, hiszen eső kell, ez biztosítja a termést. De a sötét felhők növekedése rossz jel. Zivatar nem kell, mert pusztít, árvizet okozhat, rossz irányba sodorhat, házakat, barátságokat rombolhat. Megnyugtató a tiszta égbolt. Az égszínkék derüt sugároz, jelenti, hogy nyugodtan végezhetjük mindennapi munkánkat. Talán ezt sugallja a könyv címe és szelleme.

Deutsch Gábor

Mazsihisz news

Comments are closed.