A Magyar Gárda a II. világháború előtti Magyarországra emlékeztet. Kiss Péter kancelláriaminiszter George Thomasnak, a CBN riporterének adott interjúja
CBN:
– Mit gondol Ön a Magyar Gárdáról?
K.P.:
– A Magyar Gárda egy radikális jelenség Magyarországon, sajnos nem egyedülálló Közép-kelet Európában és magával az öltözékével is arra emlékeztet bennünket, hogy milyen világ is volt itt a vészkorszak idején, a ll, világháborút megelőző, illetve a ll. világháborús időszakban.
Ez arra az időre emlékeztet hanghordozásával és jelenlétével, amelyik időszakban lezajlott a holocaust, amikor is 600.000 magyar embert közülünk ipari módszerekkel kiirtottak. Tehát nem véletlen lesz – azt hiszem joggal – ideges, felháborodott a Magyar közvélemény, ha ezt látja, de ami ennél fontosabb, az az, hogy látja azt is, hogy vannak olyan, magukat jobb középnek nevező erők itt, Magyarországon is és Közép-kelet Európa más országaiban is, akik nem szakítanak ezzel a radikalizmussal, nem határolják el magukat ezektől a típusú, újonnan létrejött szervezetektől, hanem ha nem is hivatalosan, ha nem is formálisan, de legitimálják őket. Itt Magyarországon is az történik, hogy a Fidesz a legnagyobb, magát jobbközépnek nevező ellenzéki párt az önkormányzatokban együtt működik azzal a jobbik nevezetű párttal, amelyik szervezi a Magyar Gárdát. Márpedig az hiszen, hogy Nyugat-Európában egy általunk kívánt európai világban nem fordulhat az elő, hogy akár pillanatnyi hatalmi érdekekből összekacsintson a szélsőjobbal a jobbközép és így próbáljon hatalmi túlsúlyra szert tenni.
CBN.
– Ez egy olyan csoport, ami miatt Önnek aggódnia kell?
K.P.:
– Azt lehet mondani, hogy a döntő többség ezt visszataszítónak tartja, elutasítja. Működik Magyarország társadalmának egy természetes reflexe, ami azt mondja, hogy nem lehet, nem lehet a történelmi tanulságokat lesöpörni az asztalról. De van egy komoly probléma, amire az előbb akartam utalni, hogy míg az európai kultúrában a Francia jobbközép például Chirackék soha nem álltak össze Le Pen-nel csak azért, hogy kormányzati többséget alakítsanak, hagyták, hogy akkor inkább a baloldal alakítson többséget. Vagy Angela Merkel bizonyos tartományokban az ottani 5-6 %-ig beválasztott nácikkal soha nem állna össze, mert fontosabbnak tartja demokratikus politikai intézmények védelmét, a politikai kultúrát, az emberi humánum védelmét, fontosabbnak tartja a pillanatnyi hatalmánál a többségnél, amit velük együtt persze megszerezhetne. Nos addig itt Közép-kelet Európában bizony van példa arra, hogy összehajol a jobboldali radikalizmus és a magát jobbközépnek nevező párt, és politikai akciókra. Ilyen volt például a 2004-es népszavazás Magyarországon, ahol egy szélsőséges csoport megpróbálta a nemzeti szembeállítás ügyét napirendre tűzni, és ugye bizony oda állt mellé a Magyar jobbközép, a Fidesz, összehajoltak, vagy a most az előbb említett példában, de sajnos Szlovákiában egy olyan pártkoalíció kormányoz, amelyiknek egyik tagja radikálisnak, jobboldali radikálisnak nevezhető, amelyik a nemzeti kártyát tartja a kezében.
CBN:
– Nemrég összegyűlt 600 ember katonai egyenruhában Budapest központjában Árpádsávot viseltek, amikor ezt a zsidó közösség egy tagja nézi, amikor látja az Árpádsávot, mire gondol egy olyan nemzetben, amelyek igen viharos múltja van, főleg ami a zsidókat illeti?
K.P.:
– Én ugyan nem vagyok a zsidó közösség tagja, de ebben az értelemben szívesen lennék, mert közösséget vállalok azokkal, akik azt mondják, hogy történelmünkben magyarok tettek magyarokkal egy szörnyű tragédiát a „40-es években, amikor 600.000 honfitársunkat ipari módszerekkel kiirtottak, és az Árpádsávos zászlók lobogtak akkor is, ezt a magyarországi nácik művelték, a nyilasok. Nem csak a haláltáborokba hagyták elszállítani honfitársainkat, hanem több ezret, 4000-et itt a Dunába lőttek, nem messze tőlünk. Mi tehetjük azt, és kell tegyük, mert szerintem joggal fusztrálja a közösséget, nemcsak az érintettek ügye ez, nem csak a zsidóság ügye, ez az a többségi társadalom ügye, amiről tehát szó van. Szóvá kell tennünk egyrészt azt, hogy ezt nem hagyjuk elfelejteni, ha itt lemennek a rakpartra, látni fogják a rakparton a cipőket, fémből kiöntött cipőket, emlékmű azoknak a zsidó emberek emlékére, akiket itt lőttek a Dunába nyilasok a „40-es évek közepén. Nyilván emlékeztetni kell, és kell szervezni a magyarországi csendes többséget, hogy evvel a hangos kisebbséggel szemben mutassa a többségi társadalom akaratát, hogy ezt nem engedjük vissza, hogyha napi politikai célból akarja valaki ezt felhasználni, akkor pedig szembe megyünk vele. Sajnos tavaly ősszel a nagyobbik ellenzéki párt által vezetett megmozdulások időszakában az Árpádsávos zászló sok ezer ember kezében lobogott, akik közül talán sokan nem is tudták, hogy mire emlékezteti akár a zsidóságot, akár a politikai emlékezettel rendelkező józan többséget ez a zászló, de ma már tudjuk. Azóta lefolytattuk ezt a vitát, és sokat tanultak a magyar emberek, hogy ez elfogadhatatlan, itt az összehajolás, a tolerálása ezeknek az eszméknek elfogadhatatlan, így aztán ennek jelképeként a piros-fehér zászló, az Árpádsávos zászló is elfogadhatatlan. Én magam nem szeretném, hogyha ezt zsidó ügynek tekintenék itt Magyarországon, ez a többségi társadalom ügye, hogy ezt ne toleráljuk.
CBN:
– Mit gondol Ön Vona Gáborról?
K.P:
– Vona Gábor a Jobbik egyik vezetője, amelyik politikai hátteret is biztosít ehhez a szélsőséges kezdeményezéshez, ami a Magyar Gárda. És a politikai életnek sajnos, mint legitim párt egyik legitim szereplője, még akkor is hogyha nagyon kevesek, hála Is-nek nagyon kevesek, által választott, támogatott párt, de bizony ott vannak önkormányzatnál, száznál is több helyi önkormányzatban képviselettel rendelkeznek, és ezen önkormányzatokban a legnagyobb ellenzéki párttal szövetségben működnek. Van bajom, és nagy vitám természetesen azzal, hogy ez lehetséges Magyarországon, hogy ilyen radikális szélsőség párt formájában lehet, és aztán az elősegítheti, hogy Magyar Gárdaként ilyen utcai fegyveres „alakulatok” grasszálhassanak, jöhessenek létre, vagy egyáltalán szerveződhessenek, de ennél nagyobb baj, hogy ők az önkormányzatok egy jelentős részében a legnagyobb ellenzéki párttal együttműködve többségben vannak. Azt hiszem, hogy itt van az a vonal, amit meg kellene húzni. Egy Nyugat-európai nem abból indul ki, hogy ki melyik pártcsaládhoz tartozik, jobboldali-e, vagy baloldali, hanem abból, hogy – és ezt tartom én is helyesnek, – hogy az alapvető demokratikus játékszabályokat betartja-e, védi-e az emberek tisztességét, biztonságát, humanista-e, tiszteli-e a demokratikus játékszabályokat, és csak utána néz körbe, hogy a politikai pártcsaládhoz tartozás alapon kivel akar többséget alkotni, együttműködni önkormányzatban, vagy az országban valamilyen számszerű többséggel kormányozni, vagy önkormányzatot alakítani. Nos ez az, ami problémát jelent Közép-kelet Európa országaiban, és így Magyarországon is még, bizony létezik ez a hihetetlen hatalomvágyás, amelyik sok esetben felülmúlja és felülírja a demokratikus elkötelezettségeket is. Akkor vagyok őszinte, és akkor mondok igazat, ha azt mondom, hogy a tavalyi őszi időszaknak a tanulságai, ahol is utcai megmozdulásokon találkoztunk az Árpádsávos zászlóval, és radikális jelenségeket tapasztaltunk Magyarországon, nos annak a tanulságai nemcsak számunkra, meg a társadalmi többség számára vannak meg, hanem a jobbközép, a jobboldali ellenzék józanabb része is úgy döntött, hogy megpróbálják a pártjukat távol tartani ezektől, vonalat húzni az extremizmus, a jobboldali radikalizmus, a félelemkeltő antiszemitizmus, és közéjük, de odáig már nem mentek el, hogy például a Vona Gábor féle jobbiktól megszakítsák a kapcsolatukat, hogy a hatalmi, a pillanatnyi hatalmi érdekeikkel szemben is vonalat húzzanak, hogy azon az áron is megszakítsák a jobbikkal és Vona Gáborral a kapcsolatot, hogy abban a száz valahány önkormányzatban akkor nem lesznek többségben velük együtt.
CBN:
– Mennyire veszélyes Vona Gábor üzenete?
K.P.:
– Az a veszélyes üzenete, hogy vele össze lehet fogni, és többséget lehet alkotni. Ma még kisebbség, egy olyan kisebbség, amely meghökkent bennünket, amiket mond, és aztán egy idő után megszokottá válik, ha nem lépünk fel ellene, egy idő után olyanok is együttműködhetnek vele, akiknek csak „hatalmi” politikai hatalmi többség alkotási céljuk vannak. Van tehát nekünk dolgunk, akik szemben állunk ezzel, van dolga azoknak, akik ma nem határolódnak el ettől kellőképpen a jobboldalon és természetesen a társadalom egészének, hogy megszervezze ezekkel a radikális jelenségekkel szemben magát, de úgy látom, hogy a magyar társadalom egészségesen reagál nem hagyja megfélemlíteni magát, és fellép ezen jelenségekkel szemben, ahogy Bibó mondja, a demokrata nem hagyja magát megfélemlíteni, hanem megszervezi magát. Biztos, hogy van a tavalyi évnek, és már az idei ősz elejének is egy csomó mozgósító hatása is, hogy nem hagyjuk, hogy ez megszokássá váljon.
CBN:
– Ebben a városban sokan vannak, akik azt gondolják, hogy az Ön kormányát is felelősség terheli amiatt, hogy olyan politikai környezet jött létre Magyarországon, amelyben ilyen csoportok létrejöhettek. Olyanok, amelyek populista ígéretekkel sikert tudnak elérni, az Önök kormánya nem felelős azért, hogy nem tudott megfelelő politikai és gazdasági környezetet létrehozni?
K.P..
– Az igazság az, hogy ezek a jelenségek nem ebben a pillatanban született jelenségek, hiszen a saját történelmünkkel szembenézni, akár a holocaust időszakával szembenézni évtizedek kellettek, évtizedes hallgatás után az 50-60. évforduló kapcsán tört meg a jég, és mondhatta ki Magyarország szocialista miniszterelnöke, hogy bizony ami itt történt, azt magyarok tették, magyarokkal, hogy 600.000 ember kiirtása, az nem fordulhat elő egy egészséges országban, hogy bizony akkor nemcsak hogy olyanok voltak, akik aktívan részesei voltak, lőttek, nyilasok voltak, és személyesen szervezték a holocaustot, hanem itt volt az a többség, amelyik úgy csinált, mintha nem lőtt volna, amelyik behunyta a szemét, hallgatott, nem beszélt róla, nem lépett fel ellen, passzív volt, és ez egy óriási tanulsága a mi időszakunknak. Aztán hála Is-nek erről el lehetett kezdeni beszélni a rendszerváltást követően, és a 60. évfordulós időszak áttörést hozott keményt határozott mondatokkal, tehát ha késve is, de a társadalomnak az immun reakciója az kialakult a szélsőséggel szemben, az nyilvánvaló, hogy az így jelentkező szélsőség könnyebben kap akkor talajt, ha nagyok a konfliktusok az országban, és mi a reform politikával konfliktusokat okoztunk. A 2006-tól elindított 2. ciklusunkban sok dolgot a közszolgáltatások területén, az állam működése területén és a gazdaságban megváltoztattunk, reformokat indítottunk el, azért, hogy fenntartható fejlődési pályára tegyük Magyarországot. Vagy ahogy az egyik miniszter kollegám mondta, hogy az a sok fejlesztési pénz, ami az Európai Unióból jár nekünk a felzárkózásból, az ne lyukas zsákba öntsük, vagy ahogy egy jobbközép politikus mondta, hogy egy ilyen idézetet is mondjak, a „90-es évek elején, hogy „nekünk az a tét, hogy Európába, hogy oda felzárkózhassanak az itt élő emberek, de mindahányan”, hogy ne csak egy kisebbség járjon jól Magyarország fejlődésével. Nos ez szerzett jogok sérelmével jár együtt ez a sok reform, amit 2006-ban elindítottunk, de ma is meg vagyok győződve, hogy ez éppen az emberek, meg a magyarországi modernizáció érdekében történik, a többség érdekében. Hogy ezt egy- másfél év alatt nem tudtuk többségi támogatássá tenni, abban van felelősségünk, de van annak az ellenzéknek is, amelyik a helyett, hogy támogatta volna a reformfolyamatokat, ezeket a radikálisokat hagyta kimenni az utcára, elvonván a közösség figyelmét attól, hogy megérthesse, hogy mi elmagyarázhassuk, hogy milyen intézkedés mögött mi van. Ezek a szélsőségesek alternatív programmal, alternatív megoldásokkal abszolút nem rendelkeznek. Egyetlen érvényes fontos ügyünkre, ami Magyarországnak, az embereknek fontos nem hoznak választ, a gyűlöletet hozzák, és ami a nagyobb baj, a figyelem elterelést az igazán fontos kérdésekről a reformok ügyeitől. Mi nyílván meg kell tartsuk ezt a pályát, végig kell vigyük a reformokat, de leckénk van azzal, hogy szembe szálljunk a radikalizmussal, a radikalizmust tolerálókkal is szembe szálljunk, ugyanakkor ne hagyjuk, hogy ez uralja a közbeszédet, mert akkor a reformok lényegét nem tudjuk elmondani. A reformokhoz nem tudunk kellő támogatást szerezni az emberektől, ha csak erről beszélnénk, csak a radikalizmust vitatnánk, és ezzel szállnánk szembe.
CBN:
– Ön úgy gondolja, hogy az antiszemitizmus nagy probléma az Ön hazájában?
K.P.:
– Annyiban feltétlen, ahogy az előbb már szóltam róla, hogy nehéz volt feldolgozni mindazt, ami a történelmünkben történt velünk, és hogy kisebb radikális csoportok leplezetlenül antiszemita módon lépnek fel és jelen vannak közöttünk, de semmiképpen nem mondanám, hogy a társadalomban komoly és jelentős támogatást kapnak. Az azonban elfogadhatatlan, hogyha valakik elengedik a fülük mellett ezeket a kisebbségi, ma még csak bizonyos pici csoportokban meglévő hangokat. Az Magyarország történelmének a tanulsága a „20-as, „30-as évekről, hogy a holocaust az nem a vonatokkal kezdődött, hanem azzal, hogy a „20-as, „30-as években lehetett zsidózni, majd utána törvények születtek, amelyek bevezették az arányosítást, numerus clausust, és ilyen értelemben joggá emelték a megkülönböztetés, aztán utána következett az effektív zsidóüldözés, és aztán következett, amit itt a Duna-part kapcsán mondtam és a halálgyárak kapcsán mondtam. Tehát gondolatként fogalmazódik meg kisebbségben, néhány emberek, néhány embernek az „idiotizmusa” -ként akkor még csak, ha legyintünk rá és nem lépünk fel ellene, akkor ez lesz belőle, ez a mi történelmünk tanulsága, Ezért kell most szólni, és ezért nem lehet legyinteni, hogy ez csak egy radikális kisebbség.
CBN:
– Amikor Európa geopolitikai térképére néz, az antiszemitizmus növekvőben van, vagy visszaszorulóban?
K.P.
– Annyiban aggasztó, amennyire a radikális szélsőségnek bizonyos elemeiben reneszánszát láthatjuk, amennyiben megjelenik a radikalizmus mögött egyfajta fundamentalizmus. Annyiban ez feltétlen kihívást jelent, hogy nem a klasszikus már „megtanult radikalizmussal” találkozunk, hanem egy olyannal, amelyik korábban nem látott módon „fundamentalizmussal” kapcsolódik össze gondolkodásmódjában. És ennek egyik operáló jelszava, és operáló módja maga az antiszemitizmus is más köpenyben jelenik meg, mint korábban. Ezért nagyon helyesnek tartom, hogy az Európai Unió, az Európai Közösség is elkezdi összegyűjteni abból a szempontból, hogy hol, milyen módon tudtak társadalmi mozgalmat, erős társadalmi többséget szervezni ezzel szemben, hogy ne csak a jog eszköze maradjon, ne csak a hatalmi eszközrendszer maradjon ezzel szemben fellépni, hanem hogy a társadalom együttműködésében, a szöveteiben legyen ott az összes immunrendszer, az összes immunanyag, amelyik képes ezt távol tartani. Erre most ma Európai Unióban látható módon kezd sokkal nagyobb fogékonyság lenni, nem akarják, mint történelmi mögöttünk lévő ügyet lepöckölni az asztalról, hanem látják, hogy bizony-bizony visszatérő kísértésről van szó.
Az interjú az alábbi linkre kattintva megtekinthető:
http://broadcast.line.hu/atv/kp20080210_450.wmv
