Forrás: JNA – Jewish News Agency
IZRAEL: EGY ORSZÁG IMÁDKOZIK
Amikor egészséges volt, nem volt nála ellentmondásosabb egyéniség Izraelben. Akik szerették őt – rajongtak érte, de politikai ellenfelei egy kanál vízben megfojtották volna. Diktátornak nevezték, volt, aki hozzátette a fasiszta jelzőt is. Voltak rabbik, akik kiátkozták és voltak, akik a megváltó messiást látták benne, Izrael reménységét.
Most, hogy Ariel Saron, egy súlyos agyvérzéssel a háta mögött, nagyon beteg és senki nem tudja, kilábol-e belőle vagy egyáltalán életben marad – egy ország imádkozik hogy éljen.
Vallástalan ateisták, akik talán életükben nem fohászkodtak, akik nincsenek „diplomácia kapcsolatban” Istennel – felhívásban fordulnak a néphez és kérik: imádkozzunk hogy „Árik” ne haljon meg. Ezt mondja a helyettese is, aki a minisztertanácson nem ül székére, hanem azt üresen hagyja, ahogy a Széder estén vannak, akik egy szimbolikus üres széket hagynak Élijáhu (Illés) prófétának, aki a hagyományban a Messiás hírnöke, heraldja.
Valami megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába az egyébként nem érzelgős izraelieket, akik nem Mimóza-lelkűek de most mintha elárvultak volna. Mi lesz – kérdezik egymástól – és az égre tekintenek, mintha kizárólag onnan jöhetne a segítség. Ben-Gurion óta nem volt ilyen népszerű ember Izraelben, mint most Árik.
Szélsőjobboldali vallásos emberek – ez egy veszedelmes kombináció – akik egy fél évvel ezelőtt Saront vallási átokkal sújtották, mert kiürítette Gázát és kitelepítette onnan a telepeseket, akiket ő maga hozott oda – most ostromolják az eget, gyógyuljon meg Árik. Ugyanez elmondható egyes, szélsőséges rabbikról is. Nem mindről.
Izrael most a csodára vár. Ben-Gurion szokta volt mondani, hogy ő – mint reálpolitikus – nem nagyon hisz a csodákban, de mint izraeli zsidó számol velük és bekalkulálja őket számításaiba.
Így vagyunk most ezzel mindannyian.
(Tegnap, hétfő délután, 2006.január 9-én íródott).
AZ AMERIKAI TELEEVANGELISTA, ROBERTSON: SARONT ISTEN BÜNTETI, MERT FELADTA GÁZÁT*
A FEHÉR HÁZ ELÍTÉLI
Nemcsak a szélsőséges, szélsőjobboldali Kahánisták maroknyi csoportja fogadta lelkesen Saron betegségét és abban Isten ujját látja a gázai visszavonulás miatt. Ugyanezt teszi egy neves amerikai tévé sztár, az evangélista Pat Robertson, aki népszerű programjában kifejtette, hogy Saron agyvérzése isteni büntetés, amiért feladta Gázát.
A keresztény rádió és tévé társaság (CBN) 700 ClubTVshow programjában, Robertson azt mondta, hogy ” Isten kifejtette Bibliában, hogy a Szentföld az enyém” és azt tilos idegenek kezére adni- – – „jaj annak az izraeli miniszterelnöknek, aki hasonlót cselekszik, hogy eleget tegyen az Eu-nak vagy az USA-nak, vagy az Ensznek”.
Robertson szavait mindenki bírálta a Fehér Háztól kezdve (a szóvivő szerint „Robertson szavai nem helyénvalók, sértők és visszataszítók”) az izraeli nagykövetig. Az utóbbi, Danny Ajalon, még erősebb kifejezéseket használt, mondván, hogy „nem ezt várjuk barátainktól”. A Washington Post, vezércikkében, Ahmadinejadhoz, Irán elnökéhez hasonlította Robertsont, aki azt mondta: imádkozik, hogy Saron haljon meg.
Az evangélista csoport, melynek Robertson a szószólója, általában Izrael-barátnak számit. Akik mentegetik, az mondják, hogy Robertson Izrael féltésében galoppírozta el magát…
MÜNCHEN – A MÁSIK OLDALRÓL
Steven Spielberg filmje „München”, egy kalap alá veszi a meggyilkolt izraeli sportolókat az arab terroristákkal
München, mint az arab terror egyik első megjelenési formája az ottani 1973-as olimpián, ahol arab huligánok meggyilkoltak 11 izraeli sportolót – most a másik oldalról kísért, mint a híres zsidó filmrendező, Steven Spielberg filmje, melyben az áldozatok válnak gyilkosokká.
Spielberg, aki hírnevet szerzett magának a Schindler listája című Soá filmmel, arra vállalkozott, hogy az „objektivitás” szent örve alatt, becsempéssze a tudatba azt a hazug tézist, hogy az izraeli bosszúnak „szegény” arabok estek áldozatul, miután, úgymond, Golda Méir utasítására a Sin Bét (Izraeli Titkosszolgálat) megkereste, megtalálta és bosszút állt a gyilkosokon. A kettő összemosása – az áldozatok és gyilkosaik egy szintre állítása – meggyalázza az áldozatok emlékét, mondják Izraelben.
Azok, akik már látták New-Yorkban, vagy az előzetes bemutatókon a Spielberg filmet- kezük ökölbe szorul a tudatos hamisítás láttára. Ezzel együtt izraeli szakértők – akik ismerik az antiszemitizmus természetrajzát – figyelmeztetnek: túl hangos tiltakozás csak Spielberg malmára hajtja a vizet, a filmnek csinál propagandát, ahogy ez annakidején Mel Gibson antiszemita filmjével történt..
Spielberg maga, akire vártak Izraelben, a film bemutatásával kapcsolatban – nem jött, de felbérelt két neves zsidót, akik megpróbálják nevében tisztára mosni a „München”. Ezek Denis Ross a neves amerikai diplomata és Ejjál Árád, az izraeli miniszterelnök politikai tanácsadója. Ezek (akik a Háárec szerint többszázezer dollár tiszteletdíjért teszik, amit tesznek), igyekeznek megnyugtatni a háborgó kedélyeket. Szerintük, Izrael eléggé érett és erős, ahhoz hogy tudja az igazságot.
Izraelben csak a hónap végén mutatják be a filmet és addig Spielberg reméli, hogy a kedélyek lenyugodnak, és ő megkapja – a filmért – az annyira áhított Oscar-díjat…
Kiddus Hásém Stockholmban a Nobel díj kiosztásán
MIÉRT NEM VOLT JÓ A FRAKK; MIÉRT KELL, HOGY A PIKOLÓ ZSIDÓ LEGYEN ÉS MITŐL OLYAN A KACSASÜLT, MINT A SHRIMPS?
Aki zsidónak, még hozzá vallásos zsidónak ad Nobel-díjat, az jól kösse fel a…..csokornyakkendőjét. Először ez több mint negyven évvel ezelőtt történt, amikor S.J. Agnon ortodox izraeli író kapta az irodalmi Nobelt. Akkor azonban sokkal kevesebb zűr volt, mint most, nemrég, mert Agnon csak gyümölcsöt és zöldséget evett, nem mozdult ki hotelszobájából és a díjkiosztás nem szombat este volt, egy órával a sábesz kimenetele után.
Most azonban professzor Izrael (Róbert) Auman, az izraeli Nobel-díjas, aki két tucat unokát és déd-unokát hozott magával Stockholmba – egy sor olyan problémát vetett fel, amelyekre a svédek nemcsak hogy nem voltak felkészülve, hanem még a létezésükről sem volt fogalmuk.
Még itthon, Izraelben, kikötötték, hogy a szállodának nagyon közel kell lennie a díjkiosztás színhelyéhez, mivel a prof. és családja nem utaznak szombaton és az ünnepség alig egy órával szombat kimenetele után kezdődik. Oké. Azután kiderült, hogy a Svédországban varrt hivatalos frakk, ami kötelező viselet a díjazottaknak – lehet hogy nem kóser, mert együtt tartalmazhat lent és kendert, ami kimeríti a sáátnéz tilalmát. (lásd 5. Mózes, 22.11). Nosza elküldték Auman frakkját egy jeruzsálemi laboratóriumba, kiderült hogy valóban nem kóser, így Izraelben kényszerültek az utolsó pillanatban kóser frakkot kölcsönözni.
Egy Svédországban már hét éve szolgáló izraeli rabbi, bizonyos Méir Hurdán, aki egyértelműen ortodox, szervezte meg a népes Auman család kóser étkezését, egy helyi zsidó szakács segítségével. Meg kellett hogy magyarázza egy sor szakértőnek, mit jelen a kóser konyha és miért kell az edényt kóserítani (vagy újat venni és azt rituális fürdőben alámeríteni) és miért kell, hogy a borokat felszolgáló pikoló…..zsidó legyen (mert ha nem, akkor az egyébként kóser bor nem-kóserré válik.
Ez még mind semmi ahhoz képest, hogy a vendéglátó ötcsillagos szálloda séfje elment a stockholmi zsidó aggok háza konyhájába, hogy a helyszínen tanulmányozza: hogy lehet olyan kóser kacsasültet csinálni, amely ízében vetekszik a shrimpssel, amit egy vallásos zsidó ember a szájába nem venne semmi pénzért.
„Szábá! (nagyapa) – mondta egy jóhumorú Auman unoka – ha ezt tudták volna előre, biztos nem adják neked a díjat. Mit kell nekik ez a sok córesz”!
A nagyapa rábólint, lehetséges, Jánkele, mondja, de így és most, nagy a Kiddus Hásém (Isten nevének megszentelése) hogy látják: egy hivő zsidó nem alkuszik és nem enged a 613 (parancsolat)-ból…
„NEM KÖTELEZŐ, HOGY A MENYASSZONY SZŰZ LEGYEN!”
Ezt válaszolta egy népszerül izraeli (ortodox) rabbi, egy Internetes site-on neki feltett kérdésre.
Az eset így történt: egy vallásos zsidó fiatalember – még a 30-on innen (de nem sokkal) megismerkedett házasság céljából egy 28 éves hajadonnal, aki azelőtt vallástalan volt, profán életmódot folytatott, de „megtért”, vagyis elfogadta magára nézve a vallásos zsidó életmódot és annak minden kikötését.
Amikor a dolog komolyra fordult és már házasságról beszéltek, miután kölcsönösen tetszettek egymásnak – a fiúnak halachikus problémája támadt. Ugyanis, a szende menyasszonyjelölt elárulta neki, hogy már húsz éves korában fiúi voltak, nem is egy, és az első – horribile dictu! – nem is volt zsidó. A vőlegényjelölt, nem tudta, hogyan viszonyuljon a felfedezéshez, és megkérdezett egy rabbit, aki az Internet egyik népszerű vallásos site-ján („Moreset”) szokott mindenféle rázós kérdésekre válaszolni.
A rabbi, Juvál Scharlou, a fiú kérdésére, vajon akadálya lehet házasságának az, hogy a mindenben megfelelőnek látszó nő – – – nem szűz, csattanós nemmel válaszolt. „Ez nem kell, hogy megfontolás tárgyát képezze” – mondta válaszában a rabbi. Ami volt, az volt, ha a nő megtért, és most vallásos életmódot folytat – akkor nem kell számításba venni, ami volt. Annak idején ez a szekuláris életmód velejárója volt nála, amiből nem kell különleges romlottságra következtetni.
Ezenkívül, ha azt mondanánk, hogy ez lényeges és okot képez a kapcsolat megszakítására – „bezárnánk az ajtót a megtérők előtt”, pedig a megtérés fontosabb és mélyebb dolog, mint a technikai szüzesség. Még azt is hozzátette az ortodox, de „modernnek” számító rabbi, hogy a fiú örülhet, hogy a lány felfedte előtte a tényt, és nem csapta be, vagyis a problémát nem egy apró orvosi beavatkozással akarta megoldani, minekutána ő nem is sejtette volna a való helyzet mikéntjét…
Tehát, mondotta a rabbi, ha minden egyéb megfelel, akkor Mázál Tov!
ALOIS BRUNNER BRAZÍLIÁBAN?
Rióban elterjedt hírek szerint a brazil rendőrség Izrael segítségét kérte annak megállapítására, hogy a Salvador városában lakó Alois Brunner azonos-e azzal a náci tömeggyilkossal, aki Eichmann jobb keze volt, és akinek a kezén 130 ezer zsidó vére szárad.
Brunnert, aki ma a legnagyobb rangú, még életben lévő náci, 50 éve keresi a Wiesentál-Intézet és az izraeli rendőrség. Fél tucat európai ország kéri kiadatását, hogy bíróság elé állíthassák, de ez idáig mindig sikerült kicsúszni az igazságszolgáltatás kezéből.
Egyelőre nincsenek egyértelmű bizonyítékok, de a brazil rendőrség speciális ügyosztálya közölte: nem adja fel a reményt, hogy kézre keríti a tömeggyilkost.
A FRANCIA SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ – „ZSIDÓCSKA”
Párizs – Franciaország, amely a liberalizmus őshazájának tartja magát, egész „oda van”.
Hová és miért?
Hát csak azért, mert a nemrég megtartott szépségkirálynő választáson, egy Alexandra Rosenfeld nevű 19 éves kislány lett a nyertes. A tagadhatatlanul „zsidós nevű” Miss. France azonnal a francia antiszemiták céltáblája lett és több Internet siteon névtelen, vagy álneves antiszemiták kezdtek intenzíven zsidózni és tiltakozni az ellen, hogy a „zsidócska” Rosenfeld Franciaország szépségkirálynője lehetett.
Egyesek azt rótták fel, hogy „ez nem is lehetett másként, hiszen a szervezők, egytől-egyik zsidók”.
Franciaországban jelenleg kb. 700 ezer zsidó él. Az utóbbi években az antiszemitizmus erősödésével és az iszlám terror kiterjedésével, sokan veszik a vándorbotot és kivándorolnak, vagyis allijáznak Izraelbe.
„XII. Pius nem vádolható. Ő még a „Nostra Aetate” előtt működött” – mondja Caspar kardinális egy izraeli lapnak
Nemrég „ünnepelte” a katolikus világ a nevezetes „Nostra Aetate” negyvenedik évfordulóját. Ebben az egyház, VI. Pál pápa kezdeményezésére, felmentette a zsidókat az istengyilkosság 2000 éves vádja alól, „bizonyítékok hiányában”. Ebből az alkalomból Izraelben járt Walter Caspar kardinális, aki a Vatikánban a zsidó ügyekkel foglalkozik és interjút adott a Háárec című izraeli napilapnak.
Az interjúban, egy kérdésre válaszolva azt mondja Caspar, hogy „nem lehet 2000 év nehéz és összetett történetét 40 év alatt lereagálni és megváltoztatni”. Erre a zsidó válasz az – írja Dália Schori, aki az interjút készítette – hogy nem lehet szimmetria, „hiszen az egyház üldözte a zsidókat 2000 éven keresztül, és neki kellene a „Nostra Aetate” elveit a legszélesebb körben terjeszteni és propagálni. A lap szerint a Vatikán sok helyen nem terjesztette-ismertette a Nostra alapelveit a megbékélésre („sem az ún. „harmadik világ”-ban, sem a moszlim országokban, de még nyugaton sem mindenütt”) és ehhez nyugodtan hozzátehetjük a magyar vidék plébániáit is, ahol a papok nem is hallottak róla és nem működnek aszerint.
Caspar egyetért ezzel – írja D.S. – és azt mondja, hogy mindent meg kell tenni (ha késve is), hogy az alapelvek eljussanak mindenhová. „Meg kell tennünk ezt, hogy a Holocaust szörnyűségei ne ismétlődhessenek meg. A mi felelősségünk, hogy ez soha többé vissza ne térhessen”.
Bár ezzel a kardinális kvázi beismeri az egyház átvitt értelemben vett felelősségét a Holokausztért – ami XII. Pius pápa felelősségét illeti, itt már sokkal óvatosabb: „Azért mert XII. Pius akkor hallgatott, nem vádolhatjuk őt antiszemitizmussal. Ez a Nostra Aetate előtt volt és csak a történelmi perspektívában lehet egy embert megítélni. Az egy szörnyen zavaros korszak volt”.
Zavaros korokban tehát a zsidók istengyilkosok és a megoldás – legalább hallgatólagosan – Auschwitz. Utána „felmentik” őket és ezért köszönet jár.
Arra a kérdésre, mikor nyitják meg a Vatikán archívumait, az 1939-45 közötti időszakra vonatkozóan, amit már többször megígértek, Caspar azt mondja, hogy „türelem, majd megnyitják, de ez hosszú folyamat. Több ezer dokumentumról van szó, amiket feldolgozni, katalogizálni, stb. kell. Nincs mitől tartanunk”.
Nincs bizony. Az Auschwitzban meggyilkoltak már nem kelnek fel poraikból, hogy vádolhassanak. Közben rendületlenül folyik a Soá (le)tagadása. Mire meghal az utolsó életben maradt, amikor már nem lesz tanú tetovált számmal a karján, azt fogják mondani: egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt…
2006.01.10.
