Népszabadság * Ungár Tamás * 2008. február 2.
Balázs és társa sűrűn jártak ide
Kép: Wéber Tamás– Sajnálom azt az öt gyereket, nem börtönben lenne a helyük, hanem ki kellene őket tüntetni! A szigetvári vasútállomás forgalmi irodájában egy sűrű bajszú, negyvenes férfi indulatosan beszél. A vasutas azt az öt fiatalembert tüntetné ki, akik január 22-én este Szigetváron – minden ok nélkül – megtámadtak és bántalmaztak egy középkorú roma asszonyt és a lányát.
A férfit azért faggatom, mert egy helybélitől azt hallottam, hogy az „ötök” gyakran időztek az állomáson, s a falra cigányellenes jelszavakat írtak. De erről a vasutas nem tud. Azt ismételgeti, hogy szerinte az öt gyerek kitüntetést érdemel.
– De miért? – állítom meg szavait.
– Hogy miért? – kérdez vissza, aztán némi hatásszünet után folytatja: – Mert azt kell nézni, hogy kiket vertek meg! Két réti négert!
Ahogy kiejti a „réti néger” kifejezést, már sejtem, hogy a vasutas a kurucinfo internetes portál hűséges olvasója. Ugyanis ott emlegetik így a romákat.
– Igen, a kurucinfót olvasom – vallja be később büszkén. – Én csak annak hiszek. És biztos vagyok abban, hogy azok a gyerekek nem ok nélkül verték meg azt a két aszszonyt.
– Azért verték meg őket, mert cigányok.
– Ha így van, kitüntetést érdemelnek. Mert az nem megy, hogy a cigányok nem dolgoznak. Tízből tizenegy nem dolgozik. Tudja, mit mondott a Szabó János, az Antall-kormány egykori agrárminisztere a cigányságra? Hogy két megoldás van rájuk. Hát én az elsőt támogatom.
(Amúgy Szabó János azt mondta, hogy a cigányokra két megoldás létezik: a kiirtás vagy az eltartás. De fellélegezhetünk: az exminiszter az első megoldást kizártnak tartotta.)
Térjünk vissza a szigetvári bűncselekményre. A két sértett, a 48 éves Sárközi Józsefné és lánya, a 16 éves Melinda. A két nő hazafelé tartott, amikor a Deák téren hirtelen rájuk rontott öt ismeretlen.
– Ököllel ütötték az arcomat, és amikor elestem, rugdostak – idézi fel a történteket az anya a bűntett helyszínén. – Nem tudom, hány ütést és rúgást kaptam, de sokat, nagyon sokat. A lányomat is el akarta kapni az egyik, aztán utána rúgott, de ő elfutott, és amikor látták, hogy nem érik utol, és hallották, hogy segítségért kiabál, akkor gyorsan elmenekültek. Az arcukat nem láttam, mert a sapkájukat az állukig lehúzták.
Sárköziné megúszta könnyű sérülésekkel. Azt mondja, csak a hátán látszanak kék foltok. Ennek ellenére az öt férfit, akit az eset másnapján elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök, súlyos büntetés fenyegeti: a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ugyanis etnikai csoport elleni erőszak bűntettével gyanúsítja őket, s ezért akár nyolcévi börtön is adható. A gyanúsítottak közül egy nem tett vallomást – tudtuk meg Zsobrák Pétertől, a főkapitányság szóvivőjétől -, négyen viszont bevallották, hogy a két nőt roma származása miatt támadták meg.
A rendőrség csak annyit közölt a gyanúsítottakról, hogy húsz év körüliek, és valamennyien Barcson, illetve a Somogy megyei városhoz közeli falvakban laknak. Azért, hogy ne lehessen rájuk ismerni, még a gyanúsítottak nevének kezdőbetűit sem közölték, arra hivatkozva: tartanak attól, hogy családjuk esetleg atrocitásnak lesz kitéve.
Megpróbáltam – a szóvivő közvetítésével – találkozni a gyanúsítottakkal, de ők elzárkóztak. Ezután igyekeztem felkutatni azokat a helyeket, ahová járt az öt fiatalember, és megtalálni ismeretségi körüket, ezért Barcson vagy félszáz embert megszólítottam. A szigetvári bűntényről mindanynyian hallottak, s arról is, hogy barcsiak és környékbeliek az elkövetők. A többség elítélte a verekedőket, és azt állították, hogy Barcson soha nem volt „cigányok és nem cigányok” között összetűzés származási okokból. Ezt megerősítették a barcsi rendőrkapitányságon is.
Tíz megkérdezett közül kilenc nem tudta, kik lehetnek az elkövetők. Az egyik belvárosi gyorsétkezdében végre találtam két középkorú férfit, akik ismerik az „ötöket.”
– Háromnak a nevét is tudom – mondja az egyik férfi, akiről utóbb kiderült, hogy helybéli vállalkozó. – De nem mondom meg a nevüket, nem akarok nekik nagyobb bajt. Egyébként mindannyian csak lézengenek. Munkahelyük még sosem volt. És szerintem nem is lesz, nem látom rajtuk, hogy érdekelné őket bármi is. Persze, ha el akarnának helyezkedni a városban, nem lenne könnyű dolguk. Barcson nagy a munkanélküliség, nincs perspektívájuk a fiataloknak.
Sárközi Józsefné a bűntett helyszínén idézi fel a történteket: Ököllel ütötték az arcomat, és amikor elestem, rugdostak
Kép: Wéber Tamás
Tudni kell, hogy a kilencvenes évek második felében Barcs jól megélt a horvát turistákból. Akkor naponta több ezren jártak át a horvátországi Verőcéről és környékéről: itt vásároltak, ebédeltek, ittak, itt vágatták a hajukat, javíttatták az autójukat, maszszíroztatták magukat, és hozták rendbe a fogukat. Az ezredfordulón vége lett az „aranykornak”: mivel a délszláv háború után odaát áruházak épültek, s javultak a szolgáltatások. Barcs centrumában tíz éve még hömpölygött a vásárlók áradata, most üres a takaros üzletsor. A boltok sűrűn bezárnak, gazdát cserélnek. Száz főnél több embert foglalkoztató üzem alig néhány van a 13 ezer lelkes városban, s a helyiek szerint mindenütt kevés a fizetés, és bizonytalan a jövő. Az egyik divatáruüzlet eladónője ezzel magyarázza, hogy a helybéli tizenévesek hamar kipróbálják a kábítószert. Amúgy a barcsiak közül sokan biztosak abban, hogy az öt fiatalember tettében szerepet játszhatott a drog. Van, aki viszont úgy tudja, hogy a szigetvári bűncselekmény valamiféle beavatási szertartás volt. Ez lett volna a „referenciamunka” ahhoz, hogy jelentkezzenek egy rasszista szervezetbe. A rendőrségen még vizsgálják, hogy mindezeknek volt-e szerepük a bűntényben. Ennél többet nem mondanak a rendőrségen.
Az egyik városszéli kurtakocsmában megszólítok egy szőke, kékszemű, 35 éves, festőként dolgozó férfit, aki Jánosként mutatkozik be, bár a cimborái Öcsinek hívják.
– Ismerem azt az öt srácot, és nem hiszem, hogy minden ok nélkül támadták meg azt a két nőt – hajtogatja János. – A két nő biztos beszólt nekik.
– Ilyet nem mondtak az elkövetők – vitázom a söröspoharát markoló férfival. – Azt vallották, hogy a két nőt a származása miatt támadták meg.
– Nem hiszem – rázza a fejét János. – A romák gyakran kiabálnak sértő szavakat, biztos ez történt most is. Csak mindenki a romákat védi. A kormány is. A kormány azért védi a romákat, mert ez sok szavazót jelent nekik. Pedig kár védeni őket. Mindenki tudja, hogy a romák nem dolgoznak, ez a baj, de erről nem beszél senki.
Megszólalnék, de megelőz a János mellett álló asszony:
– Öcsi, miről beszélsz? Hát a Balázsék nem dolgoztak még soha életükben.
– Ki az a Balázs? – kérdezem az aszszonyt.
– Az öt letartóztatott srác egyikét a Balázsnak hívják – feleli a hölgy, aztán újra Jánoshoz fordul: – Se a Balázs, se az egyik haverja nem dolgozik. Itt mászkálnak, cigiznek, isznak, és belepusztulnak az unalomba.
– Jó, ez igaz – ismeri el János, aki ettől kezdve hallgat.
A kocsmában megtudom, hogy Balázs és társai sűrűn jártak az állomás melletti Vakvágány büfébe.
– Igen, idejárnak – mondja a Vakvágány pultosa, egy huszonéves, vékony szőke lány. – Sose volt velük baj. Nem kötözködtek senkivel, és voltak roma barátaik is. A Balázs reppernek készül. Csinált is egy CD-t, amin reppelt. A zenét nem tudom, honnan vette fel, azt hiszem, a szövegeket ő maga írta. Én hallottam azokat a számokat, némelyik tetszett, és azokban nem volt cigányellenes szöveg.
A hetven négyzetméteres büfé kora délután tele van fiatalokkal, sokan az iskola után itt várják meg a vonatukat vagy a buszukat. Egyikük, a 18 éves Kerényi József most épp nem jár iskolába. Kőművesnek készült, de őt és több társát fegyelmezetlenségek miatt kitették az intézményből. Az anyja házában önálló lakrészben meghúzódó, vékony, szabályos arcú fiú 20 ezer forintos szociális segélyből él, s azt ígéri, hamarosan újra kezdi a tanulást, mert szeretne kőműves lenni. Azt is elmondja, hogy volt afférja Balázzsal:
– Egy hónappal ezelőtt elkezdett cigányozni engem, és én arra ideges leszek. Cigány vagyok, de akkor is ideges lennék, ha nem lennék az, és mégis lecigányoznának. Szóval Balázs durván lecigányozott, én meg erre elkaptam, és bevertem neki néhányat. Csak a testére, a fejét nem ütöttem meg. Ez elég is volt, mert azóta mindig előre köszönt, néha meg is hívott egy italra.
A Vakvágány előtt buszra váró diákok egyike, egy 17 éves fiú elárulja, hogy Balázs a barátnőjénél lakott, az egyik közeli emeletes ház földszintjén. A fiú útbaigazít. A barátnő lakásának ablakában, az üveg túloldalán szürke-fehér kiscica domborítja a hátát, simogatásra éhesen. Bentről zene szól, a csengő nem működik. Szilvi, a barátnő csak a sokadik kopogásra szól ki. A csukott, ablaktalan ajtón át szólítom meg:
– Szeretnék kérdezni Balázsról.
– Nem nyilatkozom – mondja a lány sírásba hajlón. – Csak kifordítanák.
– Beszélhetne a Balázs szokásairól, arról, hogy mi érdekli, mik a céljai.
A lány hallgat, aztán így felel:
– Vissza akarom kapni őt, nem elveszíteni.
– Hallottam Balázs CD-jéről, nem tudna kölcsönadni egyet?
– Nekem itt nincs CD-m.
– Legalább azt mondja meg, hogy miképp juthatok hozzá?
Már csak a magamnak beszélek, mert Szilvi ellép az ajtótól, és harsogóra állítja odabent a zenét.
Egy utcával odébb, egy járókelőtől megtudom, hogy Balázs egyik haverja, Gyula a közeli Drávatamásiban lakik. Elmondása alapján Gyula jellegzetes figura, mert arcát agyontetoválta, és szemöldökét, száját, orrát, állát vagy harminc testékszer díszíti.
A 400 lelkes faluban mindenki hallott Gyula letartóztatásáról. A helybéliek elmondják, hogy Gyula a család egyetlen vér szerinti gyermeke, ugyanakkor a szülők mindig vállaltak 4-5 állami gondozottat. A Gyula mellett felnövő fiúk és lányok többsége cigány származású, állítják a falubeliek. Gyula jól megvolt nem vér szerinti testvéreivel, ezért sem értik a drávatamásiak a fiú szigetvári cselekedetét. No meg azért sem, mert Gyula halk, ártalmatlan, magának való srácnak tűnt.
Egy helybéli asszony megemlíti, hogy a 23-24 esztendősnek saccolt Gyula évek óta se nem dolgozik, se nem tanul, és graffitizés miatt már indult ellene eljárás. De a falfirkák nem voltak cigányellenesek, teszi hozzá az asszony.
Gyuláék háza jó állapotú, gondozott. Hogy belülről milyen, azt nem tudom meg, mert a fiatalember anyja nem enged be.
– Nem nyilatkozom, és kérem, menjen el innen – sóhajtja meggyötört arccal. – Bármit mondanék, maga úgyis kicsavarná.
– Miért gondolja?
– Mert maguk úgyis csak a cigányoknak hisznek.
Szólnék, de ő becsukja az ajtót.
Visszamegyek Barcsra, a Csurgó felé vezető út mentén meghúzódó városrészbe. A helyiek ezt a negyedet cigánytelepnek hívják. Ezekben az utcákban mintegy ezer roma lakik, a városrészt az itt élők is csak cigánytelepként emlegetik. A házak állapota nagyon vegyes: vannak tágas, jó állapotban lévők, ugyanakkor szerény de gondozott otthonok és nyomorúságos viskók is. A negyed alig 50 négyzetméteres kocsmáját Balogh Zoltán vezeti, aki 1994 és 2006 között tagja volt a helyi kisebbségi önkormányzatnak, és az elmúlt ciklusban városi képviselőként dolgozott. A 34 éves férfi is úgy tapasztalta, hogy a szigetvári verekedésről minden itteni roma hallott.
– De ettől senkiben sem ébredt bosszúvágy – mondja Balogh Zoltán. – Pedig tudjuk, hogy kik voltak az elkövetők. De mi nem akarunk háborúságot. Barcson a romák és a magyarok jól megvannak egymással.
A kocsmáros szavait igazolják a negyed lakói: bárkit kérdezek, mind azt erősítik, hogy eszébe sem jut senkinek a bosszú. Ahogy a szigetvári romák körében se hallottam bosszúról beszélni senkit. Gál József, a szigetvári cigány önkormányzat elnöke úgy véli: a múlt keddi atrocitásnak nemcsak a két roma nő az áldozata. Gál József így fogalmaz:
– Azt kell megnézni, hogy milyen társadalmi jelenségek bátoríthatták ezeket a fiatalokat. Talán a Magyar Gárda, ami szerintem nyíltan vállalja cigányellenességét, félelemkeltően vonul fel településeinken. A gárdát támogatja két olyan, korábban miniszteri rangban lévő politikus, mint Für Lajos és Szabó János. És a magyar társadalom egy jelentős része nem hajlandó elutasítani ezeket a gesztusokat. Mindebből a céltalan, bandákba verődő, primitív fiatalok azt szűrhetik le, hogy a romaellenesség megengedhető, és a romákat szabad bántani. Ezért én az öt verekedőt is áldozatnak tekintem. Sajnálom őket.
Ajánlott Cikkek
Baranyai romák a gárda ellenRoma származásuk miatt vertek meg két nőt Szigetvár belvárosábanKözjáték a szigetvári városházán
