Katonai tiszteletadás
Mintegy kétezren rótták le tiszteletüket az 1945. február 11-ei, budavári ütközetben elhunytak előtt. A Hazáért Egység Mozgalom rendezvénye délután két órától négy óráig tartott, az esemény ellen két tüntetőcsoport is tiltakozott. A szónokok közt voltak magyar és külföldi felszólalók is, jelentős atrocitás nem történt.
14 órakor kezdődött az a megemlékezés a budapesti Hősök terén, melynek során a Hazáért Egység Mozgalom katonai tiszteletadással rótta le kegyeletét az 1945-ös kitörés során elhunyt katonák előtt. A jelenlévők összetétele teljesen vegyes volt: inges, farmeros, bőrcipős felvonulót ugyanúgy lehetett látni, mint kapucnis, bakancsos bőrfejűt – végül utóbbiak lettek többen: fehér fűzős bakancsban, bomberdzsekiben, kapucnikkal vagy símaszkban. Sőt, több elegáns, idősebb hölgy is ellátogatott a „Becsület Napjára való katonai megemlékezésen.”
A fiatalabb résztvevők már délután fél egykor elkezdtek gyülekezni, a rendezők utasításainak megfelelően 2-3 fős sorokban, szorosan egymás mögött, a teret lezáró kordon mellett. Ezzel egy időben a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén is egyre többen lettek, oda ugyanis az ellen-demonstrálók érkeztek. Gyors akciójuk lényege az volt, hogy az otthonról hozott, papírból kivágott sárga csillagot, rózsaszín háromszöget, illetve hasonló kontextusban nem értelmezhető figurákat magukra kitűzve megjelenjenek a Hősök terén.
Két órakor a megemlékezők rendezett sorokban megindultak a számukra elkülönített, kordonokkal körülkerített térrészre, eközben pedig a múzeum lépcsőiről is elindultak az ellenük tüntetők. Mire a jobboldali érzelműek elfoglalták helyüket, a magukat liberálisnak valló tüntetők kitűzték magukra megkülönböztető jeleiket, s mire a Szózat felcsendült, ők már két tenyerüket a tarkójukra téve álltak a kordon mellett.
Többüket megkérdeztük, hogy pontosan mi ellen demonstráltak – az esemény, a résztvevők, vagy maga a megemlékezés ellen-, ám ők először csak annyit mondtak: szerintük ez egyértelmű. Később hozzátették, általában a fasiszták ellen, illetve, hogy a náci hadseregről emlékezzen meg bárki is. Egy fiatalember hozzátette, tudomása szerint a kitörő csapatokban alig voltak magyarok, „és egyébként is, ezeknek olyan csúnya, kopasz fejük van!” A szervezők azonban kifejtették álláspontjukat: „a terrorimádók fekete egyenruhába bújt mai gyermekei” ellen demonstrálnak, a nyilas rémuralomra és a nácik népirtására emlékezve.
A mintegy kétezer megemlékező nem különösebben vettek tudomást az ellen-megmozdulásról, főleg mivel a beszédek is megkezdődtek. A szónoki mikrofon elé állt Tudós-Takács János, Illés Zsolt, Matthias Fischer, a Német Nemzeti Demokrata Párt tagja, Stephen „Swiny” Swinfen, Robin Liebers, a német Ifjú Nemzeti Demokraták tagja, Eckart Braeuniger, a Német Nemzeti Demokrata Párt tagja, és Luis Munoz, a spanyol Democracia Nacional tagja is.
A beszédek fő témája nyilvánvalóan az 1945. február 11-ei események voltak: a szónokok a német-magyar hadsereg hősies helytállását méltatták. Többen is kiemelték a csapatok kitartását, akik ötven napi megszállás után sem tették le a fegyvert, hanem ehelyett a Budai várból kitörve szálltak szembe a megszálló szovjet csapatokkal. Szabadságharcosoknak és Európa hőseinek nevezték az együtt harcoló magyar katonákat és a Waffen SS tagjait, hangsúlyozták a nemzeti önállóság fontosságát.
A szónokok többsége kifejtette a véleményét a jelenlegi „globalista, magát liberálisnak valló bolsevista” világról, melyben „a gazdanépek élettere” egyre szűkebb. Nemzeti összefogást sürgettek, illetve tiltakozást a „magukat demokratának nevező bűnözők” ellen. Elhangzott: mindent fel kellett és fel kell adni a nemzetért és a fajért, illetve nem szabad veszni „a németek és magyarok között húzódó barátság fonalát.” Eközben néhány, magát antifasisztának nevező fiatal megpróbálta megzavarni a megemlékezést – őket a rendőrség motozás és igazoltatás után kikísérte a térről.
Szerző: -nk- | egyéb írások a szerzőtől 
