
Tavaly ilyenkor is a Hősök terén gyülekeztekFotó: Kertész Gábor A Vér és Becsület Kulturális Egyesület korábbi elnöke, Domokos Endre János jelentette be a Becsület Napja nevű rendezvényt a BRFK-n – tudta meg lapunk. Mint emlékezetes, a Becsület Napján tavaly – szintén a Hősök terén – főként bőrfejűek jelentek meg katonai egyenruhára emlékeztető öltözetben. Közöttük többtucatnyian külföldi újfasiszta szervezetet képviseltek. A Hősök terére tervezett idei demonstrációra – amelyet szombat délután kettőtől ötig tartanának – a bejelentő magánszemély 1000 főt vár – mondta lapunknak a BRFK sajtóosztályának vezetője. Tafferner Éva hozzátette, a rendőrség a bejelentést jóváhagyta, mivel a gyülekezési törvényben előírt egyetlen szabályt sem sérti.
A rendezvény a szovjet gyűrűből 1945. február 11-én kitörni próbáló német és magyar csapatokról emlékezik meg. Az eseményt a 90-es évek vége óta rendezik meg különböző szélsőjobboldali szervezetek. 2003-ban, a Vér és Becsület által a budai Várba tervezett demonstrációt a hatóságok megakadályozták. Az egyesületet 2005-ben feloszlatta a bíróság, az indoklás szerint azért, mert „tagjai újfasiszta nézetekkel azonosulnak”. A feloszlatást 2003 februárjában kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség, a bíróság jogerős döntéséig több mint két év telt el.
Népszava-információ

