Ha van párt, amelyiknek nagyon sokat árt a Magyar Gárda léte, akkor az a Fidesz, illetve a KDNP – jelentette ki Rétvári Bence, a XI. kerület ellenzéki képviselőjelöltje. Rétvári, aki a Fővárosi Önkormányzat kereszténydemokrata frakciójának tagja, tegnap Újbudán arról beszélt, hogy pártja Budapesten már augusztusban világossá tette, elutasítják a Magyar Gárdát, de azt kérték a fővárosi koalíciótól, hogy az MSZP és az SZDSZ ugyanígy utasítsa el a keresztény értékeket sértő megnyilvánulásokat. Miután ezt akkor nem vették napirendre, így a közelmúltban a Fidesz és a KDNP nem szavazott a közgyűlésben arról a javaslatról, amelynek értelmében a Magyar Gárdát nem kívánatosnak nyilvánították a fővárosban. Rétvári azért beszélt minderről, mert az MDF-es Csapody Miklós arra kérte őt, valamint az SZDSZ-es Lakos Imrét, hogy a vasárnapi időközi választások előtt üljenek közös asztalhoz. Csapody a beszélgetés elején leszögezte, ő meghívta azokat a képviselőjelölteket, akik Újbudán az országgyűlési mandátumért versengenek. Közölte, ez nem kihívás, és mert az első forduló közönye arra figyelmeztette őt, az embereket sajnos jobban érdekli az úgymond nagypolitika, mint a kerület ügye, ezért arra biztatta jelölttársait, hogy politizáljanak. Csapody Rétváryt a Magyar Gárdáról kérdezte, Lakost viszont arról, valóban úgy gondolja-e, hogy az időközi választás első fordulójában a szocialista szavazók otthon maradtak. Lakos arról beszélt, hogy Budapesten az elmúlt tizenhét év során ez a második időközi választás, bár ő csalódott az eredménytelenség miatt, előfordulhat, hogy az emberek a fővárosban az ilyen politikai eseményekre nem figyelnek oda. De hozzátette, az is hiba, hogy a kormányoldal nem tudja elmagyarázni az embereknek, mit miért tesznek, véleménye szerint az, hogy Újbudán az MSZP-s szavazók otthon maradtak, ezt mutatja.
F. Á.

