– gondolatok az Ernst & Young díjátadóját követően –
Magyarország többsége a rendszerváltás vesztesének érzi magát és nem szereti a kapitalizmust. Szeretne felnézni egy politikai és gazdasági elitre, de nem tud. Félek, hogy igaza van. A gazdasági és politikai erőhöz nem társul egy olyan etikai fölény, ami az elitet valóban elitté tehetné.
Az Ernst &Young 2oo8. évi magyarországi „Év üzletembere” díjátadóján a zsűri elnökeként azt a feladatot kaptam, hogy beszéljek arról, miért érzem fontosnak ezt a díjat, és milyen szempontok szerint ítélt ez évben a zsűri. Erről beszéltem. De sokan úgy érezték, hogy mindaz, amit ennek kapcsán mondtam, nem illett az alkalomhoz és az ünnepi hangulathoz.
Én pedig azt hiszem, nagyon is illett, hiszen ahhoz csatlakoztam, amit Havas István, az Ernst &Young Magyarországi vezérigazgatója megnyitójában is említett, miszerint egy friss felmérés szerint az Európai Unióban nálunk a legrosszabb a vállalkozókat övező közhangulat, és ezért nálunk talán még fontosabb a díj küldetése, mint másutt.
De tovább folytattam ezt a gondolatot, mert azt hiszem, ez a rossz közhangulat sokkal messzebb vezethet annál, mint hogy a sikeres üzletembereket esetleg nem övezi elegendő társadalmi megbecsülés.
*
Azok a remények, amelyek 18 éve a parlamenti demokráciához és a szabad piacon alapuló gazdasághoz, más szóval a kapitalizmushoz kötődtek, mára a többség számára csalódássá váltak. Magyarország többsége a rendszerváltás vesztesének érzi magát és nem szereti a kapitalizmust. Szeretne felnézni egy politikai és gazdasági elitre, de nem tud. Félek, hogy igaza van.
A gazdasági és politikai erőhöz nem társul egy olyan etikai fölény, ami az elitet valóban elitté tehetné. Magyarország elit-vákuumban szenved. Ennek nyomán pedig egyre nyitottabb lesz a szélsőséges eszmékre. És nem az utcán masírozó náci maskarába bújt bohócoktól félek, hanem attól az angyalarcú kislánytól, aki egy napilapunk címlapfotóján apja nyakából boldogan integetett a náciknak.
Mit mondhatott neki az édesapja? Tényleg ezektől várja a megoldást? Tényleg vannak jóarcú és tisztességesnek látszó emberek, akik számára a xenofóbia, a rasszizmus, az irredentizmus és más hasonló, egyszer már nemzet-tragédiához vezetett és azóta eltemetettnek hitt szörnyű eszmék ígérhetik a kiutat? Mit rontottunk el?
Szeretjük a politikában keresni a hibát. Valóban, az is ijesztő, hogy a politikai pártok egymást teszik felelőssé a szélsőségek erősödéséért, és ezzel megpróbálják saját javukra fordítani a jelenséget, ahelyett hogy maguknak fogalmaznák meg, mit tehetnek, nem a jelenség, hanem annak okai ellen.
Magyarország sem kerülheti meg a múltjával való őszinte szembesülést, valami olyasmit, amit a (nyugat)németek már jó 5o éve megtettek. Ezt egyik politikai erő sem vezényelheti le egyedül, sikeresen csak együtt tehetnék meg. Mint ahogy az is igaz, hogy ha a szélsőségek jutnak szóhoz és hatalomhoz, akkor együtt söprik el az összes ma még mértékadó politikai erőt.
De nekünk, az ún. „gazdasági elitnek”, akik a rendszerváltás nyerteseinek érezhetjük magunkat, nem a politikától kellene várnunk a védelmet és a megoldást, hanem elsősorban magunktól. Gazdasági sikereinket és abból fakadó anyagi jólétünket nem viselhetjük kirívó és bántó arroganciával, de nem is rejtegethetjük szégyenkezve, hiszen az bűntudatot kommunikál. Legyünk tudatában a sikerrel járó felelősségnek és ne bármi áron, bármilyen eszközzel győzzünk a szabad versenyben, hanem csakis olyan szabályok, normák és értékek mentén, amelyet a társadalom is el tud fogadni. Valahogy úgy, mint a sportban.
*
Nem igaz, hogy ez az ország nem szereti a versenyt, hiszen egy legutóbbi felmérés is megerősítette, hogy sikeres sportolóink továbbra is a legnagyobb népszerűséget élvezik. Ha a sportban szeretik a magyarok a versenyt és tisztelik a győzteseket, akkor a gazdaságban miért nem? Azt hiszem csakis azért, mert még nem sikerült bebizonyítani, hogy a szabályok itt is lehetnek ugyanolyan tiszták. Hogy nemcsak csalással, lopással és korrupcióval lehet nyerni, hanem igazi teljesítménnyel, nemcsak a saját, de mindannyiunk hasznára is. És ebben segíthet az Ernst & Young díja is.
Ha ez sikerül, akkor talán a természetes emberi irigységet is le lehet győzni és a társadalom a sporthoz hasonlóan az üzleti teljesítményeket is megtanulhatja elismerni. És akkor nem lesz általános a kapitalizmus gyűlölete és talán az az angyalarcú kislány édesapja nyakában nem a Gárdának fog integetni.
A szerző a Graphisoft SE elnöke
Bojár Gábor
