Forrás: NOL

Tom Lantos nyolcvanéves

Népszabadság * Horváth Gábor * 2008. február 2.

Politikusként mindenkivel megpróbált szót érteni

Kép: Móricz Simon– Ha azt akarjátok, hogy a Házban megtámadjam, csak hagyjátok ki belőle a magyarokat! – fenyegette meg saját képviselőtársait Tom Lantos, amikor egyedül Lengyelországot nevesítették a közép-európai szabadságmozgalmak támogatásáról szóló 1989-es törvényjavaslatban.

A végleges szövegbe belekerült Magyarország is. Amikor a törvényhozás a romániai fordulat nyomán első lelkesedésében azonnal meg akarta adni Romániának a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, Lantos húszperces beszédben ellenezte a lépést, mondván, Bukarest emberjogi és kisebbségi politikája ezt még nem teszi lehetővé. Majd váratlanul szavazást kért, és a többség vele értett egyet. Románia csak két évvel később, többek között a magyar kisebbségnek tett engedmények nyomán nyerte el az áhított státust. E két példa is bizonyítja, hogy Tom Lantos nemcsak ismeri, hanem, ha kell, aktívan képviseli is a magyar érdekeket a kongresszusban. Nem feltétlenül az éppen aktuális magyar kormány barátja, hanem Magyarországé, a magyaroké – bárhol éljenek.

Az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke tegnap töltötte be 80. évét.

A Sziget utcai elemiben kitűnő bizonyítványa mellett azzal keltett feltűnést, hogy már tízévesen újságot olvasott: szenvedélyesen érdekelte, mi történik a világban. Egyik legjobb barátja, a Kaliforniában élő Szelényi Tamás, akivel hatéves koruk óta ismerik egymást, arra emlékszik vissza, hogy Lantosnak már gyermekként is nagy akaratereje volt: – Ha valamit elhatározott, végigcsinálta – mondta Szelényi, akinek amerikai felesége Lantos választókerületi irodájának vezetője. – Az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Megpróbálkozott a focival, de a könyvek már akkor is jobban érdekelték. Hetente kettőt is elolvasott – emlékezett a lipótvárosi évekre.

Kerényi Norbert a Berzsenyi Gimnáziumban volt Lantos osztálytársa, barátja, egyben vetélytársa az osztályelsőségért folytatott versenyben. A ma Kanadában élő professzor ortodox zsidó apjára való tekintettel szombaton nem jegyzetelt, lemaradását a világias nevelést kapott Lantos Tomi segítségével pótolta. A fiúk tizenhat éves korukban, 1944 nyarán munkatáborba kerültek. Csepelen a Weiss Manfréd Művekben építettek bunkereket – ahonnan a keretlegények a légitámadások idejére kikergették őket egy közeli árokba. Kerényi az egyik alkalommal azt mondta Lantosnak és még két barátjuknak, hogy nem tetszik neki a hevenyészett óvóhely, inkább menjenek ki a szabadba. Egyikük fejét levágta egy srapnel, így csupán hárman élték túl a bombázást. Az ágakkal fedett óvóhely viszont találatot kapott, aki ott maradt, mind elpusztult. A három berzsenyis diák ezután Szobra került, ahonnan felváltva szökdöstek haza egy-egy napra. Néha lebuktak, olyankor kegyetlenül megverték őket. Október 10-én végleg megléptek, ám öt nappal később a nyilas hatalomátvétel miatt szem elől tévesztették egymást.

Lantos egy Raoul Wallenberg által védettnek nyilvánított házba került. Piszkosszőke haja és kék szeme miatt futárnak használták: élelmet vitt a pincékben bujkálóknak. Egyszer elkapták a nyilasok, amint a pinceablakon mászott kifelé, de megúszta egy alapos veréssel. Édesanyját, aki egyedül nevelte, a vészkorszak után sosem látta viszont, gyakorlatilag árva maradt. Réti Ervin újságíró, aki a Berzsenyiben szintén Lantos osztálytársa volt, arra emlékezik, hogy a túlélők a gimnáziumba viszszatérve nem voltak hajlandók németórára járni. Ekkor Lantos, aki már korábban is angolul tanult, a Margit-szigeten tartott nekik angolórákat. A nyelvtudás nem sokkal később kifejezetten jól jött: egy zsidó jótékonysági szervezet levelezését fordította, és 1947-ben ösztöndíjat kapott az Egyesült Államokba. Előtte két hétig még Budapesten volt orvostanhallgató. Kerényi rábeszélte az orvosi pályára, de amikor először hoztak be a terembe egy boncolásra váró kart, Lantos meggondolta magát. – Nem bírta a formalinszagot – mesélte nevetve a később patológusként komoly karriert befutó osztálytárs.

Amerikában Lantos közgazdász és a nemzetközi kapcsolatok szakértője lett, doktorátust szerzett, és a San Franciscó-i Állami Egyetemen tanított. Alkalmi kommentátor volt a közszolgálati televízióban, és külpolitikai tanácsokat adott több szenátornak. Sokáig az iskolaszéki tagság volt az egyetlen választott tisztsége, ám 1980-ban versenybe szállt egy megüresedett képviselői helyért, és republikánus vetélytársát 5600 szavazattal megelőzve győzött. Ez volt az egyetlen szoros választása, a következő tizenhárom alkalommal utcahoszszal nyert. Washingtonban első dolgaként törvényjavaslatot terjesztett be arról, hogy Raoul Wallenbergnek adják meg a tiszteletbeli amerikai állampolgárságot és követeljék a Szovjetuniótól az 1945-ben

elrabolt svéd diplomata sorsának őszinte feltárását. Azt is elérte, hogy a Capitolium kupolája alatti rotondában felállítsák Wallenberg mellszobrát. Egy képviselőnek általában egy ilyen kezdeményezése lehet, neki kettő volt. A másik, Lantos javaslatára odakerült szobor Kossuth Lajosé. Az 1990. március 15-i avatáson már Tőkés László is jelen volt.

Mindkét szoborállításban kulcsszerepet játszott felesége, Annette, aki a háborúban hozzá hasonlóan elveszítette édesanyját. Gyermekkori barátok voltak, Tom Svájcban találta meg a világhírű Gábor nővérek, Zsazsa, Éva és Magda unokahúgát. Azóta elválaszthatatlanok, Annette minden reggel vele megy a kongresszusba, ahol saját kis irodája van. Férjéhez hasonlóan elsősorban az emberi jogok helyzete érdekli, de a magyar ügyekkel foglalkozó képviselőcsoport létrehozásában is részt vett. A Lantos házaspárnak két lánya, tizenhét unokája és két dédunokája van. Katrina lányuk Richard Swett nagykövet, volt képviselő feleségeként önálló politikai karriert épít – legutóbb New Hampshire egyik szenátori helyéért próbált meg indulni.

Egyik legközelebbi washingtoni barátja és tanácsadója, Charles Gati politológusprofesszor szerint, Lantos politikai sikereinek egyik titka a szorgalom: napi tizennyolc órát dolgozik és olvas. Érdeklődést, energiát és szakértelmet hozott a képviselőházba, amely a külpolitikában mindháromnak híján volt. 1983-ban alapító társelnöke lett az emberi jogi képviselőcsoportnak, ami ismét reflektorfénybe állította a személyét. Innen kezdve töretlenül emelkedett a csillaga, a külügyi bizottságban ő lett a rangidős demokrata párti tag, majd az ellenzék 2006-os választási győzelme nyomán a testület elnöke. Bob King, aki több mint negyedszázada vezeti Lantos kongresszusi irodáját, és most már a külügyi bizottság apparátusát is, egy amerikai szólással magyarázta karrierjét: – Egyszerre tud sétálni és rágógumit rágni, vagyis a kaliforniai választók és a nagypolitika igényeinek is képes megfelelni. Ugyanakkor ragyogó elme, és bár az angolban a mai napig megvan a magyar akcentusa, kiváló szónok.

Miközben meggyőződéses antikommunistaként módszeresen bírálta a Szovjetunió és a szocialista országok emberjogi gyakorlatát, az volt az álláspontja, hogy mindenkivel kapcsolatot kell tartani, mindenkivel meg kell próbálni szót érteni. Gyakran járt Budapesten, ahol találkozott Kádár Jánossal és a kor más vezetőivel. King szerint őszintén megmondta nekik, hogy mivel nem ért egyet, és szerinte mi lenne az ország érdeke. Elment Bukarestbe is, ahol Nicolae Ceausescunak arról beszélt, hogy az etnikai kisebbségeknek adott jogok nem gyengítik, hanem erősítik a román államot. A rendszerváltás idején, bár voltak szimpátiái, nem egy-egy pártot támogatott, hanem a demokráciát, a többpártrendszert, a választás lehetőségét. Később erőteljesen érvelt a NATO bővítése mellett, és élete kiemelkedő pillanatának tartotta, amikor Madeleine Albright akkori külügyminiszter 1999-ben meghívta Magyarország, Lengyelország és Csehország csatlakozási ceremóniájára. Az elmúlt években Lantos komoly szerepet játszott Líbia és Észak-Korea meggyőzésében a tömegpusztító fegyverekről való lemondásról.

A belpolitikában egyértelműen liberális: támogatja a környezetvédelmet, az egészségügyi biztosítás általánossá tételét, a marihuána orvosi célokra történő engedélyezését, az egyneműek házassághoz való jogát és a nők önálló választását gyermekük megszülésében, és ellenzi a gazdagok adójának csökkentését, illetve a korlátozások nélküli fegyvertartást. Fő tevékenységi területe azonban a külpolitika. Izrael következetes támogatójaként egyetértett az Irak ellen 1991-ben és 2003-ban indított háborúval. Az utóbbi esetben azonban a Bush-adminisztráció baklövéseinek láttán meggondolta magát, és 2006-tól szigorúan bírálja a kormányzatot. Ennek ellenére kiváló kapcsolatokat ápol a Fehér Házzal. Ennek köszönhető, hogy George W. Bush részt vett az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából tartott kongresszusi ünnepségen, külön megemlékezés volt a külügyminisztériumban is, és az elnök 2006 nyarán ellátogatott Budapestre, ahol méltatta a magyaroknak a világszabadságért hozott áldozatait.

Betegsége miatt januárban bejelentett visszavonulása nagy veszteség mindazoknak, akik világszerte fontosnak tartják az emberi és kisebbségi jogok érvényesítését. Az újraválasztástól való visszalépését bejelentő közleményében azt írta, csak Amerikában képzelhető el, hogy egy külföldi hozzá hasonló karriert fusson be. Valóban, Amerikában meghatározó személyiség válhatott a német Henry Kissingerből, a lengyel Zbigniew Brzezinskiből, a cseh Madeleine Albrightból vagy az osztrák Arnold Schwarzeneggerből. Ám a nagy amerikai államférfiak és államasszonyok között csak egyetlen egy van, aki a zuhany alatt, amikor azt hiszi, senki sem hallja, magyar népdalokat énekel: Tom Lantos.

Washington, 2008. február

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.