A pártállam egyik szupertitkos szervezetének tevékenységére derít fényt az a 8000 oldalnyi levéltári anyag, amely nemrégiben került elő. A Koordinációs Bizottság 1957 és 1988 között működött. Tevékenysége röviden összefoglalva az igazságszolgáltatás kézi vezérlése. Dokumentumrészletek és beszélgetés a „felfedezővel”, Révész Béla kutatóval.
Fotó: Somrojai László
Javaslat a Koordinációs Bizottság ülések rendjére
1967. január 17.
Az igazságügyi és bűnüldöző szervek közötti koordináció fő módszere, hogy a szervek vezetői a felmerült vitás kérdéseket egymással megtárgyalják. Fontosabb ügyekben a MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály is részt vesz a megbeszéléseken.
Amennyiben a megbeszélések nem vezetnek eredményre, vagy az ügy jelentősége indokolja, a kérdést koordinációs ülés elé kell vinni.
A koordinációs ülés elnöke: Biszku Béla Elvtárs. Részt vesznek az ülésen: belügyminiszter, igazságügyminiszter, Legfőbb Ügyész, Legfelső Bíróság elnöke, a Közigazgatási és Adminisztratív Osztály vezetője, valamint a koordinációs ülés titkára.
A koordinációs ülés ideje: minden hónap harmadik hétfője.
A megtárgyalásra kerülő anyagokat egy héttel az ülés előtt a MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály vezetőjének kell megküldeni. Az osztály az anyagokat vitára előkészíti és szétküldi az ülés résztvevőinek.
A koordinációs ülésen született megállapodásokról a MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály emlékeztetőt küld a résztvevőknek, és ellenőrzi a meghatározott feladatok végrehajtását.
Borbándi János
A Bizottság felállításáról kerültek elő dokumentumok?
– Eddig még nem, mint ahogyan az 1957 és 1964 között keletkezett iratok sem. Viszont egy 1973-as Politikai Bizottsági jegyzőkönyvben Kádár János beszél arról, hogy az akkor egy külkereskedelmi vállalat ügyei miatt vitába keveredett elvtársak – Biszku Béla és Nyers Rezső – emlékezhetnének rá, hogy 1957 óta létezik a Koordinációs Bizottság, amelynek éppen az a feladata, hogy összehangolja az igazságszolgáltatás és a belügy szereplőinek a munkáját egymással és a párt iránymutatásával.
Miféle viták keletkeztek a monolitikusnak ismert szocialista igazságszolgáltatás szereplői között?
– Az 1956 utáni 6-8 év a totális megtorlás időszakaként él a közvéleményben, ám úgy tűnik, ennél árnyaltabb a kép: az ügyészség és a bíróság jobban érezte szerepük joghoz kötődését, nem volt olyan szabad pofozkodási joguk, mint a rendőrségnek. 1956 decemberében volt egy országos rendőr-főkapitánysági értekezlet, ahol a Nyíregyházáról érkező osztályvezető szóba hozta, hogy ha egy ügyész bemegy a fogdába, akkor biztosan kihoz egy ellenforradalmárt. Ezzel arra utalt, hogy az ügyész az előzetes letartóztatás, az őrizetbe vétel normáit próbálta számon kérni a rendőrségi gyakorlatban. Bár az ügyészség is tudta, hogy az ő feladata is a megtorlás, de az egyik keze azért meg volt kötve.
Ez a rendőrség-ügyészség szembenállás olyan mértékű vitához vezetett, hogy szó szerint hangzik el a nyíregyházi osztályvezető szájából: „kitiltottam az ügyészeket a fogdából”. 1957 nyarán egy politikai bizottsági ülésen pedig maga Szénási Géza legfőbb ügyész mondja, hogy a rendőrök lefasisztázzák az ügyészeket, mondván, hogy miközben a rendőrök harcolnak az osztályellenséggel, az ügyészek meg a bírák szinte osztályárulók az enyhe ítéleteikkel.
Évente hányszor tartottak üléseket?
– Kezdetben kéthetenként, majd a hetvenes évektől minden hónap első hétfőjén üléseztek.
Ez azt jelenti, hogy a párt napi szinten szólt bele az igazságszolgáltatásba és a belügyi kérdésekbe?
– Pontosan. De nem csak akkor, amikor valamilyen ügy keletkezett, amit sürgősen meg kellett vitatni, hanem a Bizottság teljesen formálisan úgy alakította ki féléves munkaterveit, mint egy hivatalos állami szerv, amely folyamatosan útmutatást ad az igazságszolgáltatás és a belügy számára.
Annyi komoly ügy keletkezett, hogy kéthetente-havonta össze kellett trombitálni a vezetőket?
– Az iratokból az látszik, hogy gyakorlatilag úgy érezték, fennhatóságuk minden olyan ügyre kiterjed, ami a szélesebb nyilvánosságot érdekli. Többször megvitatták például, hogy milyen témákkal foglalkozott a Kék fény című műsor, helyes volt-e tájékoztatáspolitikai szempontból ennek vagy annak az ügynek a föltárása, vagy hogy egy bizonyos ügynek használt-e, hogy a Népszabadság a saját interpretációjában ismertette a közvéleménynyel, és nem várta ki a Koordinációs Bizottság állásfoglalását. De foglalkoztak a külföldiek által nálunk elkövetett jogsértésekkel, szovjetellenes cikkekkel, a háborús bűntettek leleplezésével, renitens párttagok fegyelmezésével, maoista egyetemistákkal, Zsille Zoltán Hegedűs-interjújával, és még napokig lehetne folytatni a sort.
Egyedi ügyként gyakran foglalkoztak miniszterek gyerekének disszidálásával vagy közlekedési balesetével. A Pest megyei párttitkár fia például Olaszországba disszidált, de az apja hazahozta. Ezt nagy sikerként és méltánylandó eredményként értékelte a Bizottság. Vezérelvük az ilyen esetekre általában az volt, hogy „hagyjunk szabad folyást az igazságszolgáltatásnak”, majd az ítéletet követően egyéni végrehajtási kegyelmet kezdeményeztek.
MSZMP sajtótájékoztató 1989-ben. Balról Tóth András, Fejti György, Tunyogi László, fent Vlagyimir Iljics
Előterjesztés a Koordinációs Bizottsághoz
Az 1963. évi 4. számú tv. hatálybalépése – 1963. III. 30. – óta mintegy 45 500 személy maradt jogellenesen külföldön. Közülük a hosszabb-rövidebb időtartamú engedély nélküli külföldön tartózkodás után 1980. december 31-ig hazatért 2 616 fő. Az 1963 óta disszidáltak közül jelenleg mintegy 30 ezer állampolgárunk tartózkodik jogellenesen külföldön.
Az előző évekkel összehasonlítva jelentős változás történt 1980-ban a disszidensek számában: 4 657-en maradtak jogellenesen külföldön.
A disszidensek korösszetételére évek óta jellemző, hogy mintegy negyed részük húsz éven aluli. A legnagyobb arányt képviselik a 21 és 30 év közötti korúak 40-45 százalékkal, 23-25 százalék között változik azok aránya, akiknek kora 31 és 40 év között van. A szakmunkások magas aránya 1980-ban 37,1 százalékot tett ki. Számottevő és ugyancsak emelkedő a mérnökök, orvosok és egyéb magas képzettségűek aránya, 1980-ban 16,1 százalék.
1980-ban 158 párttag disszidált, 777 KISZ-tag volt a kintmaradottak között.
A jogellenesen külföldön maradás indítékát 1 162 disszidens esetében tudtuk elfogadhatóan megállapítani. Politikai meggyőződése, illetve a rendszerünkkel való szembenállása miatt mindössze 8 fő maradt kint. Legnagyobbrészt a jobb anyagi lehetőség és életkörülmények reményében disszidáltak. …
Javaslatok:
A büntetőeljárást minden esetben le kell folytatni, ha az MNK érdekei jelentős sérelmet szenvednek.
A Belügyminisztérium akadályozza meg az utazások gyakoriságára vonatkozó rendelkezések indokolatlan kiterjesztését, az erre utaló tendencia érvényesülését.
Indokoltnak látszanak a disszidáltakkal összefüggő államigazgatási eljárások – a hátrahagyott ingatlanok állami tulajdonba vétele, tanácsi bérlakások igénybevétele, stb.
Budapest, 1981. május hó 25.
Dr. Horváth István
Az igazságszolgáltatás vezetői között tehát gyakori volt az ellentét. A politikai vezetés ellentétei is kiolvashatók a dokumentumokból?
– A legmarkánsabb konfliktusok a gazdasági reform megítélése kapcsán kerülnek a Bizottság napirendjére. A hatvanas évek végétől folyamatos témái az üléseknek a vállalatok társadalmi tulajdont károsító magatartása, a termelőszövetkezeti mellék-üzemágaknak a „társadalom igazságérzetét sértő” gazdasági tevékenysége, amelyeket mind az indirekt gazdaságirányítási rendszer, a „liberalizmus” káros hatásainak tulajdonítottak. Ezek az ügyek nem-egyszer egyes gazdasági vezetők korrupcióit voltak hivatva leleplezni, de a gazdasági ügyletek kriminalizálásának éle főként a reformpártiak ellen irányult. Mindmáig fennmaradtak a hatvanas évek „édes életé”-nek – például az Ónodi-ügynek – legendái, amelyek nagyvilági színésznőkről és orgiákról szóltak, miközben a híresztelések mögött gyakran az állambiztonság operatív akciói húzódtak meg.
A bíróság kontra rendőrség ellentét megmaradt a hetvenes-nyolcvanas években is? Egyáltalán, milyen irányba mozdult el az igazságszolgáltatás?
– Ahogy a jog és a politika általában konfliktusba kerülhet, az egészen a rendszerváltásig tetten érhető. A jogászkodó szemlélet a jogi normához tapadva próbálta az ügyeket kezelni, amiről a politika gyakran úgy vélte, hogy figyelmen kívül hagyták az osztályszempontokat.
Mondana erre egy példát?
– Az egyik dokumentumból kiderül, hogy 1971-ben Szénási Géza legfőbb ügyész azért fordult a Koordinációs Bizottsághoz, mert úgy vélte, egy jogerős ítélettel lezárt ügyet újra elő kellene venni, mert mint fogalmazott, „a Legfelsőbb Bíróság határozata az abban elfoglalt téves álláspont folytán a döntés politikai értékelését igényli”.
Gondolom, ez valami nagyon súlyos ügy lehetett – államellenes bűntett, gyilkosság vagy valami hasonló – ha a legfőbb ügyész egy jogerős ítéletet akart politikai segítséggel felülírni.
– Egy lakáscsere kapcsán felmerült, de meg nem valósult hivatali vesztegetésről van szó.
Legfőbb ügyész előterjesztése Koordinációs Értekezletre
Az ügy előzménye, hogy Virágh József géplakatos, aki családjával nehéz lakáskörülmények között élt, 1968. augusztusában 12 000 forintot adott át egy Diósi Károlyné nevű személynek abban a tudatban, hogy Diósiné az összeget egy tanácsi tisztviselő megvesztegetésére fogja felhasználni Virághék lakásügyének rendezése érdekében. Diósiné azonban a pénzt saját céljaira költötte el. Ilyen és hasonló ügyek miatt Diósi Károlynét a Kaposvári Járásbíróság (B.III.341/1969.) bűnösnek mondta ki hivatalos személy megvesztegetésének látszatát keltő, üzletszerűen elkövetett befolyással való üzérkedésben, s ezért hat évi szabadságvesztésre ítélte. …
Az ügyben vádlottként szerepelt Virágh József is, akit a bíróság figyelmeztetésben részesített, megállapítva, hogy hivatali vesztegetést követett el. Nyilvánvaló, hogy most, amikor hivatalosan és a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül is oly nagy figyelmet fordítunk a közéleti tisztaság kérdéseire, s aki ennek érdekében emel szót, egységes közvélemény nevében beszélhet, jogilag-politikailag aggályos bírósági határozatok megdöbbenést, dezorientáló hatást kelthetnek, s előnytelenek a hivatali büntettek megelőzése szempontjából is.
Bp. 1971. december hó 8.
Dr. Szénási Géza s.k.
Kutatóként hogyan értékeli ezt a 8000 oldalnyi dokumentumot? Súlyosbítja a Kádár-rendszerről alkotott eddigi képet?
– Ahhoz mindenképpen hozzájárul, hogy összetettebbé váljon az ítéletalkotásunk. Az adott korszak jogalkotásáról és jogalkalmazásáról ezután nem lehet úgy véleményt formálni, hogy ne vennénk figyelembe a jogpolitika irányításának ezen „új” szereplőjének tevékenységét. A bürokrácia logikájával nézve a kádári időszak informális hatalomgyakorlásához képest még előrelépésnek is tekinthető a Bizottság. Ugyanis hivatalos fórumot biztosított a joggyakorlat legfontosabb szereplőinek nézeteltéréseik nyílt tisztázására. Az, hogy eközben a „munkáshatalom osztályszempontjait” kérték számon a törvényhozás célkitűzésein vagy a bírósági ítéleteken, csak a hatalommegosztás jogállami kritériumait ismerve érthetetlen; a kommunista párt irányító szerepe felől viszont ez volt a munkáshatalom egységének a garanciája. Ebből a szempontból szinte érthetetlen, hogy miért is kellett olyannyira titkosan működnie ennek a testületnek, hogy gyakorlatilag mindmáig nem tudhattunk róla semmit.
Emlékeztető a Koordinációs Bizottság 1988. november 14-ei üléséről
Jelen voltak: Fejti György, Horváth István, Kulcsár Kálmán, Szilbereky Jenő, Szíjártó Károly és Budzsáklia Mátyás elvtársak, valamint az 1. napirendi pont tárgyalásánál Tóth András és Földesi István elvtársak.
Párhuzamos archívum
Párhuzamos Archívumot hozott létre a múlt megismerhetősége érdekében a budapesti OSA Archivum, hogy közös lelőhelyre kerülhessenek a ma már elérhető egykori állambiztonsági iratok.
Jelenet Az ügynök élete című filmből
Szilágyi Csaba, az intézmény munkatársa a Hetek kérdésére elmondta: mindenkit várnak, aki az utóbbi bő évtizedben magánszemélyként vagy kutatóként iratokat kapott az egykori állambiztonság és politikai rendőrség anyagaiból, és aki úgy gondolja, hogy a dokumentumok közkinccsé teendők. Az OSÁ-hoz eljuttatott iratokat digitalizálják, és eredeti formájukban helyezik fel a bárki számára elérhető tárhelyre. Az iratokon nem változtatnak, tartalmukat nem kommentálják. Terveik szerint a Koordinációs Bizottsággal kapcsolatban előkerült nyolcezer oldalnyi anyagot is elérhetővé teszik a Párhuzamos Archívumban.
