„És ezek a rendeletek, melyeket eléjük tegyél” (2Mózes 21:1)
Mi történhet azután, hogy Istennel találkozunk? Ennél feljebb már nem kerülhet az ember… A múlt heti szakaszban láthatólag a zsidó nép is elérte a csúcsot. A kivonulás után ötven nappal személyesen álltak a Szinaj hegy lábánál és átvették az isteni üzenenet, a Tízparancsolatot. A Tórát tovább olvasva szinte hidegzuhanyként hat, hogy a feletébb magasztos spirituális élmény után leránt bennünket a mispatim a szabalyai köze. A Biblia polgárjogi törvények ismertetésébe kezd.
A kommentároknak is feltűnik ez a hirtelen váltás, sőt a midras (Smot raba 30.) még arra is felhívja a figyelmet, hogy a polgárjogi szabályok nem csak a Tizparancsolat, az isteni találkozás után, hanem közvetlenül előtte is fontos szerepet kapnak. A Kivonulás után a Tóra azt mondja, „Ő pedig kiáltott az Örökkévalóhoz és az Örökkévaló mutatott neki egy fát; ő beledobta a vízbe és édes lett a víz. Ott adott neki törvényt és jogot, és ott megkísértette őt.” (2Mozes 15:25.)
és ha jól megfigyeljük, láthatjuk, hogy közvetlenül a Kinyilatkoztatás előtt is Jitro valójában az optimalis polgárjogi bíráskodásra vezeti rá Mózest. Olyan ez, mint a királynő, akit mindkét oldalról körbefognak az őrök. -írja a midras – Hasonló módon a Tóra: (a kinyilatkoztatás) előtt is, után is a törvények járnak. Első olvasatra úgy tűnik a midras azt hangsúlyozza: nem lehet az isteni, vallási törvényeket a szigorú ember és ember közötti szabályok megtartása nélkül magunkévé tenni. Nem lehet az isteni törvénynek, az isten és ember közötti kapcsolatnak eleget tenni, ha nem tartjuk magunkat az ember és ember közötti normákhoz. Ezért előzi meg, és követi az isteni kinyilatkoztatást a polgárjogi szabályok témája. Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó azonban felhívja figyelmünket (Ohel Slomo, Mispatim), hogy itt ennél többről van szó. Felmerül ugyanis a kérdés: Valójában miért lényeges egyáltalán a magától értetődő polgárjogi törvényeket isteni igeként kezelni? Olyannyira, hogy a Midras szerint (uo.) Isten a Tóraadást ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a zsidók elfogadják a polgárjogi szabályokat.
Jonatan Eibsitz – talalo megfogalmazásairól híres – német rabbi (===) erre a kövekező példázattal adja meg a választ (Jearot dvas ===): Miért van az – teszi fel a kérdést – hogy ha egy zsidó elmegy a rabbihoz, és az valamilyen kifogást talál a frissen levágott csirke kóserságán, akkor a zsidó szó nélkül elfogadja a rabbi döntését, sőt még a mester kiváló tudását csodálja, ha viszont egy társával járul a rabbi elé, hogy a köztük kialakult peres ügyben döntést hozzon, akkor a számára hátrányos döntést kételkedve fogadja? Azért, mert ebben az esetben a döntés eredménye nem csupán az, hogy ő vesztes, hanem az is hogy felebarátja nyertes… Azt láthatjuk ebből, hogy bár elméletileg könnyebben érthetőek és racionálisabbak a polgárjogi törvények, mint a szakralis szabályok, megis azok megtartása sokszor sokkal nehezebb lehet. Nem megérteni nehéz az ember és ember közötti előírásokat – hiszen ezek annyira racionálisak, hogy tulajdonképpen a nem hitalapú jogrendszerek alapját képzik – hanem inkább az nagy feladat, hogy ezeket olyan feltétel nélküli odaadással tartsuk meg, mint ahogyan a vallási előírásokat tesszük. A Tóra isteni mivoltának megtapasztalását éppen azért csomagolja isten a polgárjogi szabályok csomagjába, mert ezzel akar minket emlékeztetni arra, hogy ne csak az Isten és ember közötti, hanem az ember és ember közötti törvényeket is teljes vallási hibuzgósággal és lelkesedéssel tartsuk meg.
