Nehéz volna azt állítani, hogy a magyar kézilabda legszebb napjait éli, tudniillik egy hónap alatt mindkét válogatottat kivezették a sportági elitből. A decemberi női vb nyolcadik helye után újabb mélyütésként a férfiválogatott bukott el a norvégiai Eb-n, s „bónuszként” még odalett a pekingi indulás is. Ráadásul nem csak a női csapatnak, de mostantól a férfinek sincs már kapitánya.
A motivációval nem volt probléma, Eklemovics (balra) és a többiek is csúsztak-másztak a sikerért, más kérdés, hogy összességében ez is kevés volt Fotó: MTI Egyik előzetesen megfogalmazott célt sem tudta teljesíteni a férfiválogatott a norvégiai Európa-bajnokságon: nem jutott a hat közé, ráadásul elúszott az olimpiai kvalifikációs torna is, ergo a pekingi indulás csak álom maradt. A kétségkívül kudarccal zárult szereplés megítélése azért nem olyan egyértelmű, tekintve, hogy Skaliczki László szövetségi kapitány csapata nem játszott rosszul, s paraszthajszál (konkrétan két gól) választotta el attól, hogy most nem győzelmi jelentést, hanem siratóéneket írunk. Pusztán a tények mentén haladva rögzíthető: Puljezevicsék csupán négy góllal kaptak ki az uralkodó világbajnoktól (Németország), ellenben legyőzték a két évvel ezelőtt világbajnokot (Spanyolország) és az Európa-bajnokot (Franciaország). De emellett megvolt még Fehéroroszország is, a svédek ellen pedig egy iksz. Hogy akkor miként lehet az, hogy nem sikerült?
Nos, a kulcsmeccsen, az izlandiak elleni partin szabályosan összeomlott a gárda, s végül pont ez a kapitális vereség, illetve az Eb legrosszabb félideje okozta a válogatott végzetét. A középdöntős csoport negyedik helye nem „fizetett”, az olimpiai selejtezőért vívott vetélkedésben beelőzött a két skandináv csapat, a norvég és a svéd – a magyar gárda pedig pakolhatott.
A válogatott élén Norvégiából hazafelé tartó Skaliczki Lászlótól épp csomagolás közben kértünk gyorsértékelést: „Majdnem hét éve vezetem a férfikézilabda-válogatottat, ebben az időszakban volt már minden, jó és rossz egyaránt, a mostani sajnos épp rossz emlékű világverseny lesz. Lehet magyarázkodni, hogy közel voltunk a célhoz, de nem érdemes, mert csak az számít, hogy nem leszünk ott Pekingben, amit roppantul fájlalok” – fogalmazott igen korrekten a szövetségi kapitány, aki nem gyártott, de nem is kereste a kifogásokat. Szerinte a történtek ellenére a magyar férfikézilabda a világ élvonalában van, és ezen a mostani szereplés sem változtat.
Nem vádolt senkit, holott kiesésünkhöz az is kellett, hogy több igen „érdekes” eredmény szülessen, s a balsors mellett tán a hagyományosan erős skandináv lobbitevékenységnek is lehetett ebben szerepe. „Sorsunk a saját kezünkben volt, több lehetőségünk adódott, de nem éltünk egyikkel sem, s elbuktunk” – összegezte az Eb-t Skaliczki, aki személyes sorsát, kapitányi jövőjét firtató felvetésünkkel egyelőre nem kívánt érdemben foglalkozni.
Annyi biztos, szerződése ezennel lejárt, hiszen a csapat lemaradt az olimpiáról, s meglehet, maga Skaliczki sem ambicionálja a folytatást. Gyanítható, lezárult egy igen hosszú és egy igen veretes korszak a magyar férfikézilabdázás történetében.
Vincze Attila
