Népszabadság * Révész Sándor * 2008. január 25.
Képtelenség, hogy ne lehessen egyszerre kiállni antifasiszta hősök mellett és egy diktatúra törvénysértő, gyilkos ítélete ellen! Hogyan választhatna szabadságszerető és igazságszerető ember e kettő között?
Márpedig ebben az elátkozott Kristóf-ügyben, mintha mindenki ilyen választásra akarna minket kényszeríteni. Miért engednek olyan sokan ennek a kényszernek? És miért vannak olyan kevesen, akik képesek gyűlöletesnek látni azt is, amit egy királyi magyar csendőr 1944-ben a náci birodalom szolgálatában az ellenálló hősök ellen tett, és azt is, amit a kommunista vérbírók másfél évtizeddel később vele tettek?
Túl bonyolult? Nem hinném. Csak kényelmetlen. Az ember nem eresztheti szabadon egy irányba futni az érzelmeit és az indulatait, pedig ez felel meg a lélek kényelmének. Csak az igazságnak nem és a tisztességnek nem. Akkor sem, ha a Kristóf László magyar királyi csendőrre nézve legkedvezőbb változatot fogadjuk el, és akkor sem, ha a legkedvezőtlenebbet. A legkedvezőbb változat az, hogy Kristóf azt tette, amit a szolgálati szabályzat értelmében tennie kellett; hiába volt háború, hiába nem létezett már a független Magyarország, Kristóf tevékenységét az 1944-ben érvényes törvények szerint kell megítélni, nem bizonyítható egyértelműen, hogy a kihallgatások során közvetlenül részt vett politikai foglyok, antifasiszta ellenállók bántalmazásában. A legkedvezőtlenebb változat az, hogy Kristóf tevékenysége a háború része volt, a háborús bűncselekményekre vonatkozó törvények szerint kell megítélni részvételét abban a csendőri akcióban, amelynek következtében Ságvári Endre és egy nyomozó meghalt, valamint el kell fogadni azoknak a vallomását, akik kínzóik között felismerték őt.
Ha nem döntjük el ezeket a kérdéseket, akkor is biztosan állíthatjuk:
Az életüket áldozni kész antifasiszta ellenállók és embermentők üldözése a náci tömeggyilkosok szolgálatára álló erőszakszervezet keretében nagyon súlyos morális és történelmi bűn. Akár minősíthető jogilag, akár nem. Az ellenállók morális fölénye és hősiessége pedig nem vitatható el, bármilyen balhitekben hittek és bármit tettek, vagy tettek volna a későbbiekben. Kristóf hozzátartozóitól, akik aztán végképp ártatlanul szenvedtek, senki nem várhatja, hogy ezt így lássák. A Kristóf-ügyre rátelepedő jobbszéli alakoktól nem számíthatunk másra. De hogy a Legfelsőbb Bíróság olyan szöveget jegyezzen, amely a morális fölényt Kristóf oldalára állítja azzal a sötét megjegyzéssel, hogy „Kristóf László – Ságvári Endrével ellentétben – nem ölt embert” – ez egészen elképesztő!
Másrészt: hogy tarthatja magát demokratának és az antifasiszta hagyomány méltó képviselőjének az, akit nem háborít föl, hogy előre megfontolt gyilkosság vádjával államilag meggyilkolnak egy embert, aki – ezt senki nem tagadja – valóban nem ölt meg senkit. Egy olyan ítélettel, amely egy széleskörű és minden jogelvet megcsúfoló megtorlási folyamat keretében született, annak a hazug propagandatézisnek az alátámasztása végett, miszerint a forradalom a „Horthy-fasizmus” reinkarnációja volt. Akiben van igazságérzet, az nem tiltakozhat egy ilyen ítélet megsemmisítése ellen, és főleg nem tekintheti azt a nácikat kiszolgáló csendőrség rehabilitációjának. Még akkor sem, ha a csendőrség apologétái annak tekintik.
