2008 a Biblia éve. Az eseményhez kapcsolódóan számos konferenciát, előadássorozatot tartanak Magyarországon is, amelyek a Szentírás népszerűsítését és megismertetését igyekeznek elősegíteni. Ehhez a célhoz kapcsolódóan lapunk sorozatot indít, amelyben a Biblia kialakulásával, az Ő- illetve Újszövetség történeti hitelességével illetve a Szentírás nyelveivel kapcsolatos legfrissebb kutatásokról is beszámolunk. A sorozat első része a Biblia keletkezésével foglalkozik.
A Biblia külsődleges szempontból megközelítve – a protestáns kánon szerint – egy hatvanhat könyvből álló könyvgyűjtemény, valóságos könyvtár. A Biblia a biblion görög szó többesszáma, amit „könyvecskének” szoktunk fordítani, pedig eredetileg „tekercset”, vagy „tekercsecskét” jelentett. A zsinagógákban mindmáig tekercsekből olvassák fel a szent szövegeket.
A Biblia könyvei műfajilag rendkívül sokszínűek, sokrétűek. Található köztük történeti könyv, törvénykönyv, himnuszgyűjtemény, mint a Zsoltárok könyve, vagy akár drámai ének, mint az Énekek éneke. Ez a „könyvtár” azonban nemcsak műfajilag sokszínű, hanem könyvei térben is rendkívül messze keletkeztek egymástól. Például Eszter könyve Perzsiában íródott, a Jelenések könyve az Égei tenger egy kicsinyke szigetén, Patmoszon keletkezett, míg Pál apostol legkésőbbi leveleit Rómában diktálta. De a Biblia könyvei időben is óriási távolságot fognak át. Mózes könyvei valamikor az i. e. 15. század közepén lettek lejegyezve az egyiptomi sivatagban, míg a Jelenések könyve a hagyomány szerint valamikor Domitianus császár korában (i. sz. 81-96). Tehát a Biblia első és utolsó könyve között körülbelül ezerötszáz év, vagy talán még több telt el. Hogyan lehetséges akkor, hogy ez a térben, időben egymástól távol keletkezett, műfajilag rendkívül sokszínű könyvet tartalmazó „könyvtár” mégis egységként hagyományozódott át az elmúlt kétezer évben? Hogyan lehetséges továbbá, hogy valamennyi könyvet egységes szellem és harmónia hatja át?
A zsidóság a 22 könyvön belül mind a mai napig egy hármas felosztást tart érvényben. Az első rész a Tóra öt könyve, sorrendben: a Teremtés, a Kivonulás, a Lévita könyv, a Számok könyve és a Másodtörvény. A második rész tartalmazza a Neviim, vagyis a Próféták könyveit: Józsué, Bírák, Sámuel, Királyok könyve, Ésaiás, Jeremiás, Ezékiel és a tizenként kis próféta. A felsorolás érdekessége, hogy a próféták könyvei között találjuk a Királyok könyvét, amit a modern hagyomány történeti könyvként tart számon, de amelyben egyébként Izrael történetének két legnagyobb prófétája, Illés és Elizeus élettörténete olvasható. A harmadik részben az úgynevezett Ketuvim, vagy Tekercsek található. Ide sorolják a Zsoltárokat, a Példabeszédeket, Jób könyvét, az Énekek énekét, Ruth könyvét, Jeremiás siralmait, a Prédikátort, Eszter, Dániel, Ezsdrás és Nehemiás, illetve a Krónikák könyveit. Itt is feltűnik egy „kakukktojás”, hiszen a keresztények megszokták, hogy Dániel könyvét a próféták között emlegessék, összhangban Jézus tanításával, aki Dánielt prófétának mondta.
A bibliai könyvek gyűjteményét idegen szóval kánonnak nevezzük. A kanón sémi eredetű görög szó, amely nemcsak „zsinórmértéket”, hanem „listát, katalógust, leltárt” is jelentett. Ilyen kánonok léteztek már a hellenisztikus kori görög kultúrában is, például azon tragédiaszerzők, lirikusok vagy építészek listáit jelentette, akik szakmájuk vagy művészetük legkiválóbbjai voltak.
(A szerző történész. A fenti cikk az ATV Nem csak kenyérrel él… című műsorában január 7-én elhangzott előadás szerkesztett változata.)
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
