


Szabó János, a volt agrárminiszter (Fotó: MH)A Fidesz győri elnöksége felszólította Szabó János volt kisgazda agrárminisztert, hogy azonnali hatállyal mondjon le a győri közgyűlés közigazgatási bizottságában betöltött külsős tagsági posztjáról, mivel mint a győri közgyűlés Fidesz által delegált tagja mélyen felháborító és elfogadhatatlan nyilatkozatot tett a bizottság legutóbbi ülésén.
A párt Szabó Jánosnak a Kisalföld keddi számában megjelent kijelentésére reagált. A lap az önkormányzat közigazgatási bizottságának üléséről készült jegyzőkönyvre hivatkozva közölte: Szabó János volt kisgazda agrárminiszter üdvözli a Magyar Gárdát, amelynek jelenléte szerinte visszatartó erejű a cigánybűnözéssel szemben. Szabó szerint a civil szerveződéseket és a civil kurázsit mindenki támogatja, ilyen civil kurázsi a Magyar Gárda is. Felszólalásában statisztikai adatokkal szemléltette a cigányok által elkövetett bűncselekmények arányát, és azt mondta: azok döntő hányada vagyon elleni, tehát amit a lakosság nagy többsége felhalmoz, azt a kisebbség jogtalanul fogyasztja. A politikus jelezte, nem érti a szervezettel kapcsolatos félelmeket, hiszen a gárda nem rendezett pogromot. Megjegyezte: a cigányságot nem lehet általánosságban elítélni, de a tendenciát meg kell állítani.
Szerinte két megoldás létezik a probléma kezelésére, az egyik a kiirtás, a másik az eltartás. Miután az előbbi szóba sem jöhet, marad az utóbbi, az eltartás. A lap újságírója megszólaltatta Szabó Jánost, és ő kijelentette: a tartalmi jegyzőkönyv hűen adja vissza az általa a bizottsági ülésen elmondottakat. Szabó János a Független Kisgazdapárt jelöltjeként szerzett országgyűlési mandátumot 1990-ben, majd 1993-tól „94-ig ő töltötte be a földművelésügyi miniszteri posztot. A 2006-os országgyűlési választásokon az MDF színeiben indult Győrben, ám a második forduló előtt visszalépett a fideszes Szakács Imre javára.
A közgyűlés Pádár László szocialista önkormányzati képviselőnek, a Cigányok Érdekvédelmi Szövetsége megyei elnökének indítványára tárgyal arról, hogy az önkormányzat elhatárolódik-e a Magyar Gárdától. A Fidesz győri elnöksége bejelentette: ha Szabó János nem mond le, akkor az önkormányzat Fidesz-frakciója a közgyűlésen visszahívását kezdeményezi a bizottságból.
Vizsgálatot indít Kállai Ernő kisebbségi ombudsman Szabó János kijelentései miatt. A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa elmondta: kérdés, hogy milyen összefüggésben hangzottak el a kérdéses mondatok, ugyanis ha közhatalmi kérdések vitája során, és nem magánvéleményként mondta el, akkor jogi lépéseket kell tenni az ügyben. Kállai üdvözölte, hogy a pártok elhatárolódtak Szabó kijelentésétől.

(MH)

