Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2008. január 24.

Az ÖCO szóvivője, ifj. Bogdán János és Kolompár Orbán a Jobbik székháza elő

Kép: tt Móricz SimonAláírásgyűjtés, lemondatási kísérletek, hidegre tett pártközi nyilatkozat, roma közéleti szócsata. A Magyar Gárda körül tovább fortyognak az indulatok.

Aláírásgyűjtésbe kezd az Országos Cigány Önkormányzat – jelentette be Kolompár Orbán elnök Budapesten, a Jobbik székházánál. Az akcióval azt szeretnék elérni, hogy az Országgyűlés törvényben tiltsa meg a Jobbikhoz köthető Magyar Gárda, és más, félkatonai szervezetek működését.

A főváros V. kerületében nem született meg az a pártközi nyilatkozat, amely a szélsőséges szervezetektől való elhatárolódást rögzítette volna. A dokumentum elfogadását a szocialisták kezdeményezték, a konzultáción azonban más pártok képviselői nem jelentek meg. Rogán Antal fideszes polgármester közleményben tudatta, hogy a közös nyilatkozat elfogadása már januárban megtörténhetett volna, ha a szocialisták szabályszerűen, és „nem a testületi ülést követően, sutyiban, az interpellációs időszakban” nyújtják be javaslatukat.

Pásztor Tibor kerületi MSZP-s frakcióvezető lapunknak nyilatkozva üres kifogásnak minősítette a polgármester „csúsztatásokkal teli” indoklását: szerinte szabályszerűen jártak el. Rogán mindenesetre megígérte: az MSZP javaslatát beterjeszti a testület február 14-ei ülésére, és indítványozza elfogadását.

Győrben is forró a helyzet. Országos botránnyá dagadt Szabó János volt kisgazda miniszter kijelentése, amely szerint a cigányság problémáinak kezelésére két módszer létezik: a kiirtás vagy az eltartás. Az előbbi szóba sem jöhet, marad tehát az utóbbi – vélekedett egy bizottsági ülésen Szabó, aki a Fidesz felszólítása ellenére egyelőre nem kíván lemondani bizottsági posztjáról. Az MTI hírül adta: a győri önkormányzat Fidesz-frakciója és a Pro Urbe Egyesület frakciója lemondásra szólította fel a kereszténydemokrata Herkely Ákost, a közigazgatási bizottság elnökét is, mert a szólásszabadság megnyilvánulásaként értelmezte Szabónak a Magyar Gárda védelmében előadott felszólalását. Az MSZP győri elnöke, Neupor Zsolt ugyanakkor emlékeztetett: a felháborodást kiváltó szöveg megfogalmazóját a Fidesz vezette önkormányzati koalíció többpárti tiltakozás ellenére választotta a bizottságba.

Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom elnöke a Magyar Nemzetnek adott tegnapi nyilatkozatában, a kormány bírálata mellett, a roma vezetőknek is nekiment, mondván, a „cigánypolitika közegében ilyen mértékű árulás még nem volt a rendszerváltozás óta”. A cigányság nem szólhat bele a saját sorsának alakításába, a kormány pedig csak egy szűk réteggel áll szóba: „Ezeket jól megfizetik, ők meg boldogan bólogatnak”.

Farkas Flórián a cigány politikusok közül Horváth Aladár esélyegyenlőségi biztost, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökét nevezte nevén. (Állítása szerint ő egymaga több százmillió forintra pályázott sikerrel.) Horváth Aladár kérdésünkre hangsúlyozta: nem ő, hanem egy több szervezetből álló konzorcium nyert pályázaton összesen 208 millió forintot. A Roma Polgárjogi Alapítványra jutó rész ebből 150 millió volt: a pályázati támogatást ötven ember egyéves bentlakásos képzésére és további egyéves foglalkoztatására fordították, a pénz felhasználásáról elszámoltak.

Horváth Aladár gondolkodik azon, hogy jó hírnév megsértése miatt pert indít. Ettől – mondta – legfeljebb az tarthatja vissza, hogy Farkas Flórián „súlytalan figura, aki mostani nyilatkozatával végképp leradírozta magát a demokratikus politizálás térképéről.”. Épp a Lungo Drom volt az – folytatta -, amelyet több kormány is „túltámogatásban” részesített, az OCÖ működését pedig, amikor Farkas volt az elnök, „törvénytelen gazdálkodás és zavaros pénzügyek jellemezték”. Horváth szerint a fideszes cigány politikus nézetei már leginkább a Jobbik felfogásával mutatnak rokonságot. Ezzel arra utalt, hogy Farkas így vélekedett a gárdáról: „ha működésük nem a kisebbségek, különösen a cigányok ellen irányul, nem a viszályt szítja, hanem valóban az ország épülését, a kiszolgáltatottak védelmét szolgálja, azt mondom: a cigányoknak is ott a helyük közöttük. De a jelek sajnos nem erre utalnak.”

De annak sincs jele, hogy a Magyar Gárda szívesen látna soraiban romákat. A kuruc.info hírportálon felzúdulást keltett az a fotó, amelyen „gárdisták cigányokat ölelgetnek”, és tiltakozást váltott ki, hogy egy gárdatag megpendítette: a Magyar Gárdára tett esküje nincs ellentétben azzal, hogy segítsen a nehéz sorsú cigánygyerekeken. Az egyik hozzászóló kifejtette: „Ennek semmi értelme, ugyanúgy lopni, rabolni, gyilkolni fognak. Talán egy kiadós veréssel lehet rajtuk segíteni”.

A Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozat nyomán az OCÖ lemondásra szólította fel Farkas Flóriánt.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.