Szív Erno
A leggyakrabban használt New York-i szó
Tárcatár
Van Szeged városában egy népszerű szórakozóhely, a Grand Café, mely egy úgynevezett művészmozival egybekötve üzemel, így hát bölcsebbé és tájékozottabbá nevel, valamint le is ittasít, amennyiben ez utolsó szolgáltatást igényli a delikvens. Nos, mivel kedvünkre való e hely, hol népszerű magyar írók, lapkiadók és egyéb művészek is szerepelnek rendszeresen, játékot hirdettem, vajon melyik a leggyakrabban használt New York-i szó. Főképpen a rotációban serénykedő, főként egyetemistákból vagy egykori hallgatókból álló kiszolgálószemélyzetet kérdeztem, ők fiatal hölgyek és fiúk, és sok helyütt megfordultak már a világban, némelyikük gyakorló szülő is, szoptatott, pelenkázott, sőt talán New Yorkban is járt. Nagy és komoly jutalmat ígértem a sikeres versenyzőnek. Mindenki három szavazatot adhatott le, a többség természetesen élt ezzel a lehetőséggel, némely kitűnni vágyók, ahogy ez az életben lenni szokott, kettő vagy egyetlen jelöléssel is elégedettek voltak, a magabiztosság azonban nem mindig kifizetődő.
A lista a következő:
B. Lackó FUCK, GOD, THX
B. Ákos: TAXI, NO, SORRY
N. Zoltán: MOTHERFUCKER, DAMN, SHIT
K Attila: GRAND ZERO
S. Zalánd: YEAH, THE, IT
Á. Péter: THE, THEM THE DÖMDÖDÖM
L. Ádám: GRAND, LOVE, GOD
R. Petya: FUCK, APPLE (New York the Big Apple), LOVE
T. Peti: DAMN
G. Zsolti: SHIT, FUCK, GOD
K. Eszter: CAB, THANK, HAMBURGER
K. Kata: FUCK, GOD, COFFEE
L. Bandi: THE, A, AND
P. Iringó: HI, FUCK
E. Ágnes: CHANGE, AFRO-AMERICAN, CRAZY
Sajnos, vagy nem sajnos, a God – Isten szó – nem igazán gyakori ebben a városban. És bizony a káromkodások különböző formái sem, nem beszélnek csúnyán, igazán nem, New Yorkban, a 24 sorozata, például, egyáltalán nem példamutató, bár az igaz, hogy a film Jack Bauer család- és világkínzó titkosügynöke gyakran maga elé suttogja, hogy „damn it”, és a sorozat is Los Angelesben robbantja az atomot és terjeszti a halálos vírust. De ez mindegy is, a lényeg, a „damn it” elhangzásakor a szelíd, szemüveges, egyébként pedig kigyúrt amerikai kollégisták – a 24 nézési tradíciója szerint – rögvest isznak egyet, ki whiskyt, ki a szörnyű amerikai sörök valamelyikét – mely megállapítás alól csak egy bizonyos bostoni találtatott kivételnek -, ki valamilyen kaliforniai völgy izgató vörösborát, így fordulhat elő, hogy egy-egy rész végére magukból kifordult, részeg állatok legyenek, és valóban azokat a csúf szavakat használják – melyeket a magyar versenyzők túlnyomó része megjelölt -, viszont nemcsak New York-i College-okban, és tágabban, a keleti parton, de San Franciscóban is, sőt Texasban, ahol szó nélkül lövik tökön azon állampolgárt, aki előzetes bejelentkezés nélkül mászik át a családi farm térdmagas – tehát jelzésértékű – kerítésén.
Csak a senkit sem érdeklő pontosság kedvéért mondom, a 24-et a Fox csatornán nyomták, az meg ugye republikánus hajlamú, de a népszerű amerikai akciófilmek ez ideig képviselték a csúf beszéd gyönyörűségét, miközben az is igaz, hogy egy tagadhatatlan erősödő újkonzervatív amerikai trendtől vezérelve például a Die Hard 4-ben Burce Willis leszokott a dohányzásról, és nem is iszik.
A Grand igen jó szó, de akkor már inkább a Grand Central Terminal igazán elképesztő, kétszintes épülete lenne a nyerő, melyben örökös félhomály honol, s valószínűleg a világ legérdekesebb és legszebb félhomályos épülete ez, a hatalmas opál óráival, melyek árából rendbe lehetne hozni a magyar nemzetgazdaságot. Két héttel ezelőtt e cikk megjelenésének napjától egy rendőrlány megcsókolt egy rendőrfiút a 101-es számú vágány előtt, a stamfordi személy utasai megtapsolták őket, és rengeteg kép készült róluk mobillal, fényképezős menedzsertöltőtollal és tenyérnyi, fehér laptopokkal.
Egy híres festő barátom szerint – kit a versenyen kívül kérdeztem meg – az ipod a leggyakrabban használt New York-i szó, de ő ezt a csalódottság sűrű mélyvizéből mondja, mert ilyesféle szerkezetet szeretett volna karácsonyra, de megint tizenöt ecsettel lepte meg a felesége, abból is használt volt három, lévén a nej maga is festő – és nem is akármilyen festő.
Kifejezetten helyes, jó szellemű választások lettek volna a: please, excuse me, why, ticket, where, subway szavak, csakhogy ezek nem igazán helyspecifikusak. Ezek az Egyesült Államok egyéb nagyvárosaira is éppúgy jellemzőek, jóllehet Texasban bizonyára kevesebbszer mondhatják a cowboyok, hogy subway. Ez olyan – pusztán antiszemita olvasóink kedvéért mondom, mert éppen most szereztem a dologról tudomást a Szombat című orgánum honlapjának olvasatakor – minthogy az amerikai pornóipart is gyakorlatilag zsidó polgárok alakították ki, és tartották fent mint tulajdonosok, filmkészítők, szereplők satöbbi. De tényleg, képzeljük el, én speciel tényleg elképzelem, van egy rendes, keresztény, adófizető amerikai állampolgár, és ha pornót akar nézni 1975-ben, hát többnyire zsidó fiúkat és lányokat lát különböző helyzetekben és mennyiségben párosodni. Azért ez enyhén szólva nem helyes. Na ezt próbálják csak meg Magyarországon! Minálunk talán még ki lehet mondani következmények nélkül, hogy: „Szép jó napot kívánok, kérnék valami szép, keresztényi pornográf filmalkotást!”
Nem lett volna méltatlan jelölés a Times Square, az Empire State Building, a Central Park, a Broadway, e szavak is joggal előfordulhattak volna a listán, de hát egyrészt több tagúak voltak – a játék fölhívása egy szóra vonatkozott -, és hát szabály az szabály, illetve dehogyis, a szabály csak egy óvatos, bár határozott visszahúzás a végtelenség legszéléről, mert senki ne higgye, hogy a végtelen nem kezdődik el, hogyan ne kezdődhetne el, ha egyszer nem vagy benne, hm?!
Az a szó, melyet győztesnek jelöltem meg, nem túlságosan bonyolult szó. Sőt, szinte az egyszerűségével és a puritánságával tüntet. Vizsgálati módszerem titkosított, empatikus, önkényes és hajszálpontos. A lényeg, hogy olyan szót kerestem, amely a legkisebb kétség nélkül jellemzi ama mámorító benyomást, amelyről a nagy filozófus Baudrillard vagy a nagy Woody Allen dzsesszzenész is szólt, hogy tudniillik New York városa metaforába vagy egy működőképes szimbólum rendszerébe bele nem illeszthető, lévén maga is egy isteni lényegiség természetét illuzionáló képződmény, a racionalitás véres szögesdrótján túli valami, nem folytatom. De hát, ugye, mégiscsak, mondják, alma. Ezt az R. Péter nevű versenyző is megjegyezte, helyesen. Egyébként pedig egyáltalán nem bizonyított, hogy a tudás fájának gyümölcse alma lett volna, vagyis a bűnbeesés almaharapással indult volna. De azért elég szerencsétlen dolog lenne speciel édenkerti banánra gondolni: – „Adam, please, eat the banana!” Ha a szegényeket támogató ingyenkonyha gulyáskondérja mellett föl is kapja fejét egyházunk egynémely tarra beretvált fője, okfejtésemet egyáltalán nem szánnám blaszfémiának, mint ahogy New Yorkot sem tartom Édenkertnek, hol vár bennünket ama gyümölcs, melytől aztán látjuk a jót, a rosszat, a hit erejét vagy a materialisták züllött malacságát. De látunk valami olyasmit, amit képtelenek vagyunk más földi képződményhez hasonlítani, és ami a legfontosabb, nem is akarunk.
Fölkészültem, hogy az eredményt sokan megkérdőjelezik, hogy durva, ízléstelen támadások is érnek, de én, akit egy aranyló, tavaszi napon reformátusnak kereszteltek, s bár e vallást nem gyakorló, Istent mégiscsak sűrűn megkérdező, noch dazu idén sátánian sok evát befizető állampolgár létemre azt mondom, az eredmény az őszinte, a feltételezett igazságot tükrözi, valamint hódol New York valóban utánozhatatlan szellemének is.
Mert mi visszhangzik időtlen idők óta a pokol vagy a mennyország cirádás ajtaja előtt is, melyik szó?! Egy, csak egyetlen szó ismétlődik, melyben ott feszül, lélegzik, sírdogál és kiáltozik, akár a méhben vagy a nagy kék IKEA-szatyorban az összes többi, ott a múlt, hogy kaptál, hogy adtak neked, és ott a jelen, hogy van valami, ami már csak a tiéd, hogy immár szabad vagy, és nem kevésbé ott van benne a jövő is, hogy boldog is lehetsz akár, de legalábbis elégedett. E szó visszhangzik legtöbbször pubokban, múzeumokban, taxiállomásokon, reptéri terminálokban, pályaudvarokon, kínai gyorsbüfékben, nagyáruházakban, kiskereskedésekben, orvosi rendelőkben, szülészeten, a kompon, a rendőrőrsön, a vörös téglás vagy baptistán fehér templomokban.
Next.
És aztán hozzáteszik azt is: please.
De mivel ez néha elmarad mégis, marad győztesnek a Next.
Élet és Irodalom
52. évfolyam, 03. szám
