2008 a Biblia éve. A magyarországi ökumenikus egyházak kezdeményezésének középpontjában a Szentírásnak és kulturális értékeinek népszerűsítése, valamint hazánk bibliai műveltségének emelése áll. A tiszteletre méltó cél mellől azonban – néhány próbálkozástól eltekintve – ma még hiányoznak a formájukban és feldolgozásmódjukban is korszerű magyar nyelvű Bibliák. Pedig a Szentírás kiadása a világ számos pontján üzletnek sem rossz.
Egyesek azt állítják, szinte lehetetlenség kiszámítani, hogy Amerikában hány Biblia talál gazdára évente. Konzervatív becslések szerint 2005-ben például közel 25 milliót adtak el, ami kétszerese volt a Harry Potter-sorozat épp aktuális kötetéből eladott példányszámnak. A Bibliákra költött öszszeg évente meghaladja a félmilliárd dollárt. A George Barna Group nevű közvélemény-kutató intézet felmérése szerint az amerikaiak 45 százaléka heti rendszerességgel olvassa a Bibliát. Egy másik felmérés szerint az amerikai háztartások 95 százalékának van legalább egy Bibliája, de átlagban egy-egy család négy Szentírást birtokol. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kiadók évente 25 millió példányt tudnak eladni egy olyan könyvből, amelyből már majdnem mindenkinek van legalább egy.
Ez természetesen igencsak megélénkíti a klasszikus és a modern bibliakiadók közötti versenyt, amelyek igyekeznek a jól bevált, klasszikus fordítások és formátumok mellett valami újjal is előrukkolni, hogy az egyre inkább szegmentálódó piac tarkabarka keresletét lefedhessék. A kiadók évente áttekintik a piacot, összevetik a versenytársak ajánlatait, és a legbefolyásosabb pásztorokkal is megvitatják az elvárásokat. Beazonosítják az aktuális trendeket, és tüzetesen átbeszélik, hogy mik az igények. A borítóterveknél már a legmodernebb dizájntechnikákat vetik be.
A nagy kérdés persze az, hogyan lehet még egy példányt eladni azoknak, akiknek már amúgy is van Bibliájuk. A kiadók szerint a megoldás kulcsa a változatosságban és rendeltetésben rejlik: léteznek tanulmányozásra szánt Bibliák térképekkel, magyarázatokkal, exegézisekkel; vannak a történeteket kronológiai sorrendben bemutató Bibliák; illetve a fejezeteket az év 365 napjára „kiporciózó”, úgynevezett „egyéves Bibliák” is, amelyek segítségével egy év alatt végig lehet olvasni a Szentírást.
Míg egyes verziókban a teológiai tanítások kapnak hangsúlyt, mások a történelmi háttérre fókuszálnak, de vannak olyanok is, amelyek gyakorlati útmutatókat tartalmaznak az Ige mindennapi alkalmazásához. Léteznek külön friss megtérteknek, jegyes- és házaspároknak, gyerekeknek, férfiaknak és nőknek szánt Bibliák is, az adott célközönségnek megfelelő magyarázatokkal, imamintákkal és tanításokkal kibővítve.
A kiadók azzal büszkélkednek, hogy mára már nemcsak „a nagymama fekete Bibliája” elérhető, sőt, a választék szinte határtalan: van Biblia cowboyoknak és szörfösöknek is, de a Thomas Nelson Publishers kiadót már a gördeszkások is megkörnyékezték, hogy szeretnének egy külön, bizonyságokkal és „testreszabott” imamintákkal kibővített „deszkás” Bibliát. Ezenkívül létezik kemény, műanyag lapokból álló, kültéri használatra kiképzett Biblia, és van már vízálló változat is, ha netán valaki a fürdőkádba vagy medencébe is szeretné magával vinni. Emellett természetesen megmaradtak a klaszszikus ünnepélyes külsejű, aranyozott vagy ezüstözött lapszélű, bőrkötésű példányok is, amelyeknél a színválasztékot bővítették.
Mindez jól rávilágít arra a jelenségre, hogy a hit és a fogyasztóorientáltság immár tipikusan összefonódott a modern amerikai evangéliumi mozgalomban. Peter Thuesen vallástörténész szerint „a különböző csomagolást a hívek többnyire evangelizációs eszköznek is tekintik. Ha ez segít minél több emberhez eljuttatni az Igét, akkor szerintük rossz nem lehet.”
Amerikában a modernkori bibliakiadás nagy változásokon esett át: a huszadik század első felében szinte csak hagyományos bőrkötésű példányokat készítettek, és a terepet még főként az archaikus nyelvezetű, 1611-ben készült King James-fordítás uralta, de 1901-ben és 1946-ban is készültek fordítások. Ebbe a közegbe csak 1966-ban történt újabb beavatkozás, amikor is az Amerikai Biblia-társulat piacra dobta a Jó hír a modern kor emberének címmel ellátott Bibliát, amely külsejében már a papírkötésű regényekre emlékeztetett.
Az ötlet sikeresnek bizonyult: egy évvel később már ötmillió példány fogyott el belőle. Ebből más kiadók is ihletet nyertek, és hamarosan egyre több új fordítás vagy új köntösbe öltöztetett régi fordítás került a boltokba. A cél a könnyen elérhető és korunk kulturális igényeihez igazodó külsejű könyv lett.
A Jó hír a modern kor emberének elnevezésű verzió nemcsak csomagolásában, de a fordításban is újítást hozott. A korábbi szövegekben ugyanis általában a formális ekvivalencia elvét alkalmazták, és igyekeztek megőrizni az eredeti héber és görög szövegek mondatszerkezeteit, kifejezéseit és idiómáit. A „Jó hír” viszont a funkcionális ekvivalencia mellett tette le voksát, amelyben nem a szóról szóra történő áttételre, hanem a gondolatok átültetésére került a hangsúly, aminek alárendelték olykor akár a mondatszerkezetek sorrendiségét is.
A tudósok között folyik a vita, hogy melyik módszer az „üdvözítőbb”: Walter Harrelson, az 1989-es New Revised Standard Version fordítási bizottságának egyik tagja szerint „a formális ekvivalencia az olvasót viszi vissza a Biblia világába, míg a funkcionális megfeleltetés a Bibliát viszi az olvasó világába”. Szerinte a formális a jobb megoldás, mivel ez emlékezteti az olvasót arra, hogy a Bibliának kell átformálnia az ő világát és nem fordítva, a funkcionális megfeleltetés hívei szerint viszont az eredeti szövegek a korabeli célközönség köznyelvén íródtak, tehát a közérthetőség mindennél fontosabb.
A „Jó hír” sikere mindenesetre a funkcionális verzió kedvező fogadtatásáról tanúskodott, így 1973-ban megszületett a máig az egyik legsikeresebbnek tartott angol fordítás, a New International Version (NIV). A rendkívül olvasmányos, érthető és fordítási szempontból is pontos verzió 1986-ra átvette a vezető szerepet a korábban elterjedt King James-változattól.
Ma egyes prédikátorok előszeretettel használják a görög és héber szavak többféle jelentését is megadó, magyarázó fordításként készült Amplified Bible-t, amelyet 1965-ben adtak ki. Népszerű még az 1996-tól kapható, rendkívül olvasmányos és gördülékeny modern nyelven készült New Living fordítás is, amelynek fordítói ugyanakkor már az előszóban figyelmeztetnek: „Aki megpróbálta már más nyelven visszaadni Isten Igéjének gazdagságát, tudja, hogy lehetetlenség belőle tökéletes fordítást készíteni.”
Készültek ezenkívül még parafrázis jellegű, az eredeti szövegtől olykor merészen elrugaszkodó fordítások is, mint például Eugene H. Peterson munkája, a The Message Bible, amelyet egyre több prédikátor használ hivatkozási alapként. Peterson a tíz év alatt összeálló „fordításáról” leszögezi: nem az evangélium felvizezése volt a célja, csupán olvasható formába próbálta önteni a Biblia gondolatait. Ám művét nem a standard Bibliák helyettesítőjeként, csupán azok kiegészítőjeként ajánlja.
A Biblia népszerűsítésére Amerikában a Nelson kiadó újabb kísérletet tett 2003-ban, amikor a színes magazinok mintájára készített BibleZine-okat dobták piacra. Az ötlet állítólag az egyik szokásos megbeszélésen született, amikor egy fiatal szerkesztő az asztal közepére hajított egy köteg tinimagazint, meg egy fekete bőrkötésű Bibliát, és jelentőségteljesen megkérdezte: „Ha tinik lennétek, ti melyiket vennétek inkább a kezetekbe?” Így született meg a Revolve vagyis Forgasd! címmel ellátott, fényes magazinokhoz hasonlító külsejű Biblia, amely kiegészítésképpen kvízeket, tiniket ábrázoló fotókat és tinilányoknak szánt hétköznapi tanácsokat tartalmazott. A siker után piacra dobták a Töltődj fel! címmel ellátott, srácoknak szánt Bibliát, majd ezt követték a húszas éveikben járó fiataloknak és a „lüktető városi tömegnek” szánt BibleZine-ok. A Nelson összesen több mint egymillió példányt adott el ezekből a kiadványokból.
A trend láttán azonban többen aggodalmuknak adnak hangot: Phyllis Tickle, a Publishers Weekly magazin korábbi vallási szerkesztője szerint „valahol már botrányos, ami a bibliakiadással történt az elmúlt tizenöt évben”. Tickle nem ellenzi a modernitást, szerinte inkább az a gond, hogy „ahelyett, hogy arra ösztönöznénk az olvasót, hogy lépjen ki a kultúrájából, és legyen keresztényibb, most rájuk hagyjuk, hogy maradjanak csak a kultúrájukban, és majd mi megyünk hozzájuk. Így viszont hogyan tudjuk majd szétválasztani a kulturális szemetet az örökkévaló értékektől?”
Tickle ugyanakkor az iparági trendet kérdőjelezi meg, nem a kiadók őszinte szándékait, akik közül sokan szívügyüknek tekintik a Biblia minél szélesebb körben történő terjesztését. Így van ezzel Tim Jordan, a B. & H. kiadó bibliamarketing menedzsere is (mert Amerikában ilyen is van), aki szerint egy új célközönség eléréséhez már nem lehet figyelmen kívül hagyni a divatot. Ugyanakkor „mindenkit, akit csak lehet, el akarunk érni, mert hisszük, hogy ez Isten beszéde, ami életeket változtat meg, és ezt komolyan vesszük”.
A jelek szerint hasonló megfontolás motivált négy afroamerikai hollywoodi producert is, akik a közelmúltban azon törték a fejüket, hogyan tudnák felhívni a Bibliára a következő nemzedék figyelmét. Szerintük ma a „látványok és hanghatások generációja” van felcseperedőben. A lüktető metropoliszok fiataljai a csak kicsit is archaikus hangzású bibliaidézetek említésének még a hallatán is ásítozni kezdenek, mert nem érzik, hogy az az ő életükben is releváns lehet.
Így született meg az ötlet egy egészen egyedi audiobiblia elkészítésére, amely aztán szó szerint jött, látott és tarolt. A több mint háromszáz, kizárólag afroamerikai hollywoodi sztárokat, énekeseket és prédikátorokat felvonultató hangoskönyv, a The Bible Experience, minden idők legkelendőbb audiobibliájának bizonyult. Négy hónap leforgása alatt háromszázezer példány kelt el belőle, 2007-ben pedig, alig néhány hónappal a megjelenése után, két kategóriában is megnyerte „Az év audiokönyve” címet, magabiztosan húzva el a maratoni hosszúságú Harry Potter-sorozat aktuális része mellett. A modern generáció igényei szerint az audiobiblia letölthető iPodra, mobiltelefonra vagy számítógépre, de a hagyományosabb CD formátumban is elérhető.
A produkció egyedisége abban áll, hogy míg a legtöbb audiobibliában – a közönség szavaival élve – „egyetlen narrátor darálja végig monoton hangon” a szöveget, itt minden szereplőt külön, dinamikus előadásmóddal személyesítenek meg, de a professzionális háttéreffektek és a zene is nagy hangsúlyt kapnak. Még az ószövetségi törvények ismertetésekor is hallani a háttérben az áldozati állatok kérődzését, a tűz pattogását vagy a papok tevékenykedésével járó egyéb zajokat. A cél alapvetően kétféle célközönség elérése volt: egyrészt azoké, akik még soha nem vették a fáradtságot, hogy elolvassák a Bibliát, másrészt azoké, akik már annyiszor olvasták, hogy szükségük van egy friss megközelítésre.
Az előadói gárda ugyanakkor rendkívül vegyes: bár eleinte csak keresztényeket akartak meghívni, egy-két szereplő felkérése után egyre több sztár kérte ki önként a részét a produkcióból – annak ellenére, hogy az alkotók csak jelképes összeget tudtak gázsiként felajánlani. A csapatban végül Hollywoodot olyan nevek képviselik, mint Denzel Washington, Cuba Gooding Jr. vagy Angela Basset, az egyházi oldalt pedig például T. D. Jakes vagy Creflo Dollar. A Jézust megszemélyesítő Blair Underwood így vallott arról, miért vonzotta a Biblia: „Akár hisz valaki benne, akár nem, nem lehet letagadni, hogy mekkora hatást gyakorolt a mindennapjainkra ez az ember, akit úgy hívnak, hogy Jézus.”
Nem csak kenyérrel él
2008-at a magyarországi egyházak a Biblia évének választották. Az ATV a Biblia Évéhez kapcsolódva katolikus, református, evangélikus és evangéliumi protestáns egyházak, valamint a zsidó hitközség részvételével az egész éves eseménysorozathoz kapcsolódva Nem csak kenyérrel él… címmel új reggeli műsort indított.
A hétköznap reggel fél héttől jelentkező adás ökumenikus jellegű, a zsidó-keresztény kinyilatkoztatási kör közös értékeit hangsúlyozza. Az egyenként tíz perces adásokban papok, lelkészek, lelkipásztorok, tanárok, valamint hívő politikusok, közéleti személyiségek és értelmiségiek osztják meg üzeneteiket, amelyek a Szentírás és a bibliai világnézeten alapuló értékrend megismertetését és népszerűsítését szolgálják.
Januárban hétfőnként Grüll Tibor történész előadásai hangzanak el a Biblia történeti hitelességéről, kedden Radnóti Zoltán rabbi beszél a Teremtés könyve legfontosabb szereplőiről, Noéról és az ősatyákról. Szerdánként Jelenits István katolikus pap, piarista tanár az evangéliumok egyes történeteit idézi fel, csütörtökön Hafenscher Károly evangélikus lelkész bibliai témájú elmélkedései, míg pénteken Kókai Nagy Viktor református lelkész beszél a Boldogmondásokról. (Magyar Kurír)
Tömegbibliák kínából
2008-ban kezdi a termelést a kelet-kínai Nancsingban a világ legnagyobb biblianyomdája. Az egyetlen engedélyezett kínai nyelvű bibliakiadó, az Amity Printing eddig több mint ötvenmillió kötetet készített, és a mostani bővítéssel a nancsingi lesz a világ legnagyobb „bibliagyára”, amelynek kapacitása havi egymillió Biblia legyártására terjed majd ki. Jelenleg másodpercenként egy Biblia gördül le a gépsorokról.
Az 1985 óta nyomtatott ötvenmillió Szentírásból az Amity negyvenegymilliót kínai nyelven, illetve nyolc hazai kisebbségi nyelven gyártott le, a maradékot pedig Afrikába, Oroszországba, Közép-Ázsiába exportálták, de készítettek példányokat külön vakok számára is, Braille-írással. A protestáns Egyesült Bibliatársaságok és egy kínai keresztény jótékonysági szervezet közös vállalkozásaként működő Amity egyik bestsellere a zsebben is elférő Szentírás, amely főként a fiatalabbak körében népszerű.
A Biblia ugyanakkor nem kapható a nagyobb kínai könyvesboltokban, csak a hivatalosan jóváhagyott egyházak hálózatain keresztül terjesztik. Nemrég felháborodást keltett az a felröppent hír, miszerint Kína megtiltaná a nemzetközi atlétáknak, hogy Bibliákat vigyenek magukkal az olimpiára. A hatóságok tagadták a vádakat, de a hivatalos olimpiai weboldalon szerepel egy figyelmeztetés: „Az utazóknak nem javasoljuk egynél több Biblia bevitelét Kínába.”
