Forrás: Népszava

Az izraeli légierő és szárazföldi egységek támadásai kedden tizenkilenc, tegnap pedig további négy palesztin áldozatot követeltek. Az áldozatok között legalább négyen civilek voltak – köztük egy családapa kislányával. Néhány órával később a Hamász rakétákat zúdított Szderót városára és környékére. A támadások tegnap is folytatódtak, a rakéták száma meghaladta a harmincat. Egy palesztin mesterlövő lelőtt egy ecuadori önkéntest, aki Givat Slosa kibuc földjeit szántotta. A Gázától 16 kilométerre lévő Askelon városára a Hamász egy orosz gyártmányú rakétát lőtt ki, amely azonban nem okozott kárt.

A palesztin halottak között volt Huszam a-Zahar, Mahmud a-Zahar Hamász-vezető fia – de izraeli források szerint nem ő volt a támadás célpontja, hanem egy ház, amelyből rakétákat lőttek ki, és a fiatal a-Zahar véletlenül tartózkodott ott. 2003-ban izraeli támadás során életét vesztette Zahar legidősebb fia is. A nagy arányú izraeli támadás nyomán a gázai Hamász vezetők „árulással” vádolták meg Mahmúd Abbász palesztin elnököt, amiért tárgyal az izraeliekkel és „térdet hajt” Bush elnök előtt. Maga Abbász vérfürdőnek nevezte az izraeli akciót és élesen elítélte.

Háled Mesaal, a palesztin mozgalom politikai vezetője ezt követően Damaszkuszban közölte: nem lesz semmilyen fogolycsere, így nem cserélik ki a fogságukban lévő Gilad Salitot sem. Az izraeli katonát tavaly június 25-én ejtették foglyul.

A jobboldali „Otthonunk, Izrael” párt vezetője, Avigdor Lieberman tegnap bejelentette, hogy pártja kilép a kormányból tiltakozásul a palesztinokkal folytatott béketárgyalások ellen. Lieberman kijelentette, hogy az izraeli arabok vezetői „még a Hamásznál és a Hezbollahnál is veszélyesebbek”. E kijelentéséért sok oldalról bírálták.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

Comments are closed.