Nyugat-európai előzmények után idén katolikusok és protestánsok Magyarországon is meghirdették a Biblia évét. Szintén idén emlékezik a keresztény világ a Szentírás egyik legnagyobb hatású szerzőjére, a kétezer éve született Szent Pálra.
A hazai keresztényeknek, de a nem hívők közül is sokaknak fontos lehet a 2008-as esztendő. Idén rendezik meg ugyanis a Biblia és a Szent Pál évét; mindkét rendezvénysorozat ökumenikus összefogásban valósul meg. 2006 őszén a protestáns és ortodox tagegyházak által fenntartott Magyar Bibliatársulat (MBT) vetette fel, hogy az idei esztendőt a Szentírás bemutatására, az irodalmi, művészeti és történelmi összefüggések feltárására kellene szentelni. A szervezet előtt külföldi példák lebegtek: 2003-ban a német nyelvterületen indult hasonló kezdeményezés, 2007-ben pedig Franciaországban volt Biblia-év. Ahogy Nyugat-Európában protestáns bibliatársulatok fogtak össze a katolikusokkal, úgy Magyarországon is ökumenikus ügy lett a gondolat: a történelmi egyházak együtt készülnek az év megünneplésére.
„Célunk, hogy minél többen vegyék kézbe a Bibliát. A Szentírás ugyanis nem valami érthetetlen szöveggyűjtemény: emberek tömegei ütik fel nap mint nap, mert – a Jelenések könyve szavaival – „Boldog, aki olvassa””- magyarázza lapunknak Pecsuk Ottó református lelkész, az MBT főtitkára, miért szeretnék minél többek kezébe adni az Igét. A Szentírásban magabiztosan tájékozódók ráadásként jobban eligazodnak az európai, a magyar kultúra, a képzőművészet, az irodalom, a zene világában, ezért a Biblia éve a szélesebb társadalmi érdeklődésre is számot tart. Ezért a programoknak csak egy része zajlik a gyülekezetek, egyházközségek szervezésében – másik csoportja országos esemény. Június 23. és 26. között Esztergomban szimpóziumot tartanak, amelyen magyar és külföldi kutatók cserélnek eszmét a Bibliának a világi, fogyasztói társadalomban betöltött szerepéről. November 21-én kiállítás nyílik az Országos Széchényi Könyvtárban, s szintén ősszel a Biblia jegyében rendeznek orgona- és kórushangversenyt a Zeneakadémián.
Az MBT kezdeményezése és a szintén idénre meghirdetett Szent Pál-év erősíti egymást: a katolikusok által szentként tisztelt Pált a protestánsok is nagyra becsülik, hiszen egyik teológiai megalapozójukat tisztelik benne. A reformátorok ugyanis a sola fide (egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit által lehet üdvösségre jutni) elvének megfogalmazóját látják Szent Pálban. Az apostol emlékévét születésének kétezredik évfordulójára hirdette meg XVI. Benedek pápa, s az ünnepségsorozat 2008. június 29-től 2009. június 29-ig tart. Rómában nemzetközi Szent Pál találkozót tartanak, amelyen protestáns teológusok is részt vesznek, több országban zarándoklatokat szerveznek Pál római sírjához, illetve sokan végigjárják működésének főbb állomásait, többek között Kis-Ázsiában.
„Szent Pált János mellett a teológia megalapítójaként tartjuk számon. A keresztény gyülekezetekhez írott levelei az evangéliumok előtt születtek, s bár nem tartozott az apostolok közé, hatása felmérhetetlen” – mondja lapunknak Kránitz Mihály teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője. A Szentlélek-központú egyház képviselőjének is nevezett Pált többször megpróbálták szembeállítani a Krisztus-központúnak tartott Péterrel. Szent Pál hellenizált tarzuszi zsidó családból származott, Jeruzsálemben farizeusi tanulmányokat folytatott, jól ismerte a korára jellemző eszmeáramlatokat. A damaszkuszi úton bekövetkező megtérése után ezért is lehetett képes rá, hogy a legkülönfélébb felfogású és képzettségű embereknek hirdesse Jézus tanítását.
A. B., kultura@hetivalasz.hu
8. évfolyam 1-2. szám, 2008.01.10

