Forrás: NOL

Németországban a dohánygyárak anyagilag segítik a hű vendéglátósokat

Népszabadság * Dési András * 2008. január 16.

A hangszórókból zsoltárok helyett pop-slágerek szólnak, misebor helyett főleg csapolt sört szolgálnak fel, a kocsmazaj nem éppen áhítati csendről árulkodik. Dirk Bruckner, az Egércsapdához címzett kappelni vendéglátóipari egység tulajdonosa szerint azonban sörözője templom, egyúttal a „Németországi Keresztény-Zsidó Egyház” központja.

– Nálunk a dohányzás vallási cselekedet, mind a háromszáz tagunk világnézeti meggyőződésből cigarettázik – indokolta a 46 éves Bruckner egyház-alapítási kérelmét, amit be is nyújtott  Schleswig-Holstein tartomány kancelláriájához.

A nagy dohányos Bruckner nem tagadja, hogy a dohányzást betiltó törvény adta a nikotinista egyház alapításának ötletét. A kappelni vendéglátós azért törvénytisztelő polgár is, nyolcezer euróért dohányzó és nem dohányzó részt alakít ki az Egércsapdában, a füstölő szobába azonban csak az egyház tagjai léphetnek be. Bruckner találékonyságával nincs egyedül, Bajorországban több kocsmatulajdonos zárt társaságokat alapít, s ezek tagjai dönthetnek arról, hogy klubhelységükben, azaz a sörözőben továbbra is lehet dohányozni.

Németország 16 tartományából már tizenkettőben van életben a vendéglátó-ipari helyeken a dohányzást tiltó törvény. A vendéglők, kocsmák, bárok tulajdonosai fél éves átmeneti időt kaptak, hogy döntsenek: vagy teljesen füstmentessé teszik üzletüket vagy jól szeparált dohányzó-nemdohányzó részeket alakítanak ki. Ez utóbbihoz anyagi segítséget kapnak az eddig passzív, most azonban akcióba lendült dohány-gyártóktól. A Reemstma vagy a British-American Tobacco ugyanakkor felmondja a szponzor-szerződéseket azokkal a nemdohányzó üzlet mellett döntő vendéglátósokkal. A nagy dohánygyártók eddig a cigarettamárkák logóival ellátott tálcákat, gyufákat, pincértárcákat, napernyőket bocsátottak ügyfeleik rendelkezésére. Mostantól azonban a vendéglősöknek és a bárosoknak 60-70 euróért kell megvásárolniuk az utcára telepítendő, időjárás-biztos hamutartókat. A Reemtsma Berlinben hamarosan füstölő buszt fog indítani, a jármű a felkapott szórakozóhelyeket fogja járni, s az utastérben mindenki annyit szív, amennyit csak akar. (Berlini tudósítónktól)

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.