Forrás: Magyar Hírlap

Cipi Livni izraeli külügyminiszter és Ahmed Korei volt palesztin kormányfő kezdett előkészítő megbeszéléseket az úgynevezett alapkérdésekről. Ha ezekben megállapodnának – erre még sosem volt példa -, akkor lehetséges, hogy még az idén létrejön a békemegállapodás. George W. Bush amerikai elnök a múlt héten a ciszjordániai Ramallahban kijelentette, hogy Izrael és a palesztinok még az ő hivatali ideje alatt, azaz év végig aláírhatják a megállapodást, amely alapfeltétele a palesztin állam létrehozásának.

Az említett alapkérdések közé tartozik az állandó határok kijelölése, Jeruzsálem státusa (vagyis megosztása), az évtizedek óra elmenekült palesztinok hazatérési joga, az izraeli telepek, katonai előőrsök felszámolása, és egy sor biztonsági, szervezeti, jogi kérdés.

Az említett kulcskérdésekben a felek álláspontja hosszú évek során még csak nem is közeledett egymáshoz. Cipi Livni ezért közölte: ragaszkodik a diszkrét tárgyalásokhoz, mert ha azok a nyilvánosság előtt folynak, elsodródnak a szélsőségek felé. A jobboldali izraeli kormánykoalíció néhány pártja teljesen elutasítja Jeruzsálem felosztásának a gondolatát. A Mahmud Abbasz elnök vezette Palesztin Hatóságra is komoly nyomás nehezedik egyes arab országok és a palesztin szélsőségesek részéről. Abbasz ráadásul úgy kénytelen tárgyalni, hogy ellenőrzése alól kikerült a Gázai övezet. Az ott kormányzó Hamasznak Abbasz felajánlotta, hogy tárgyal a megbékélésről, ha a fegyveres szervezet lemond az övezet irányításáról. Ezt a Hamasz határozottan elutasította.

Egyelőre az is eredmény, hogy Izrael és a palesztinok hét év után ismét tárgyalnak a legfontosabb kérdésekről. Azt egyelőre nem közölték, hogy Cipi Livni és Ahmed Korei előkészítő egyezkedése meddig tart.

(MH)

Comments are closed.