A restitúciós műkincsperekben eddig javarészt az állam kerekedett felül, de a nemzetközi bíróság fordíthat
Népszabadság * Szablyár Eszter * 2008. január 12.
Martha Nierenberg csak állandó kiállításokon csodálhatja a családi képeket
Kép: MTI – Rózsahegyi Tibor Kilencévnyi pereskedés után csütörtökön jogerős végzésben mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla: a magyar múzeumokban marad az egykori Herzog-gyűjtemény tíz festménye. A képek visszaszolgáltatásáért a magyar származású, Amerikában élő örökösön kívül legutóbb Hillary Clinton elnökjelölt is szót emelt. Az ügy várhatóan nemzetközi bíróság elé kerül.
Legalább két emlékezetes pillanatot produkáltak már a rendszerváltás óta Magyarországon lezajlott, úgynevezett restitúciós perek. Ezekben a jogi eljárásokban a második világháború idején a tulajdonostól jogtalanul elvett vagy elkerült műkincseket próbálják meg viszszaigényelni az egykori tulajdonosok leszármazottjai. A Vida-ügy lezárásaként 2002-ben az aktuális kulturális miniszter, Görgey Gábor elment a Magyar Nemzeti Galériába, és – elődje, Rockenbauer Zoltán döntésének kivitelezőjeként – leakasztotta a falról, majd átadta a tulajdonosoknak Munkácsy Mihály Poros út és A baba látogatói című festményét.
A múzeumokban a jelképes akció pánikhangulatot szült: többen csupasz falú intézményeket vizionáltak. Mindez rémkép maradt, mert a restitúciós igényeiket benyújtó tömegek nem jelentkeztek. Ha valaki mégis felbukkant, az évekig húzódó jogi procedúra befejeztével a bíróság majd mindig az állam javára döntött. Akkor sem mentek simán a dolgok, ha esetleg mégis az örökösök kerültek ki győztesként: a Sigray-ügyben hozott jogerős döntést például figyelmen kívül hagyta a Magyar Nemzeti Múzeum, mondván, a kulturális miniszter jóváhagyása nélkül nem iktathatják ki nyilvántartásukból az érintett képeket. Itt következett be a lassan két évtizede folyó ügysorozat másik szép pillanata: amikor is pár hónappal ezelőtt a végrehajtó besétált a Nemzeti Múzeumba, és leemelte a falról Ocskay Johanna képmását.
– Minden ügy más és más. Fel kell tárni a műtárgy és a tulajdonos történetét, vizsgálni kell a korabeli jogszabályokat, államközi egyezményeket – mondja a vitatott ügyekben az államot, pontosabban az egykori Kincstári Vagyoni Igazgatóságot képviselő ügyvéd, Soós B. Tibor. – Ha a hajdani tulajdonos vagy a műtárgy besorolható a kárpótlási rendszerbe, akkor a magyar állam tulajdonossá vált, amennyiben viszont a tulajdonszerzés sem így, sem máshogy nem történt meg, a tárgyat vissza kell szolgáltatni.
A csütörtökön jogerősen lezárt Herzog-ügyben is a kárpótlás tényére hivatkozva utasították el az örökösök igénylését. (2000-ben első fokon pert nyertek, 2002-ben másodfokon ezt hatályon kívül helyezték, 2005-ben első fokon egyetlen El Greco-képet ítéltek meg az örökösnek. Korábban még egy festményt, Munkácsy Krisztus fehér lepelben című festményét kapta vissza az örökös.) A Fővárosi Ítélőtábla most az El Greco-, idősebb Lucas Cranach- és Courbet-képek kapcsán arra hivatkozott: egy 1973-as magyar-amerikai vagyonjogi szerződés értelmében „kifizették” a kincsek ellenértékét. Épp ezen hivatkozás méltánytalanságát és jogtalanságát említette január nyolcadikán, a magyar külügyminisztériumnak címzett levelében Hillary Clinton is, aki szorgalmazta a képek visszaszolgáltatását.
– Hillary Clintonhoz mint az Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottság tagjához jutott el a felperes család levele – mondja a magát megnevezni nem kívánó, a felperes érdekképviseletében eljáró ügyvéd.
– Volt már rá korábban is példa, hogy a politikai élet szereplői ringbe szálltak egy adott ügyért – mondja, és a svájci bankpert említi, ahol végül 1,25 milliárd dollár kártérítést fizettek a holokauszt túlélőinek. (Valamint rendezték az eljárást, amely szerint a Svájcban ma megtalálható, a holokauszt során elrabolt műkincseket viszsza kell szolgáltatni az eredeti tulajdonosoknak, illetve örököseiknek.)
Mint a Herzog Mór Lipót unokáját, Martha Nierenberget képviselő ügyvéddel, Varga Tamással egyetértésben elmondta, tapasztalataik szerint az állam görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy ezeket az ügyeket jogi útra terelje. Ez ugyanis akkora anyagi többletterheket jelent, hogy az érintettek általában kénytelenek elállni szándékuktól. Mint Varga Tamás elmondta, a kilenc éve folyó Herzog-
ügy esetében először 900 ezer forint illetéket fizettek ügyfelei, a periratok – külföldi érdekeltség lévén kötelező – fordítása legalább egymillió forintba került, nem beszélve a perérték nagyságával és a per hosszúságával arányosan magas ügyvédi költségről. Hozzáteszi, a csütörtöki döntés értelmében az alperes költségeit is ők állják, ami tízmilliós nagyságrendű.
– Első fokon korábban két ügyben nyertünk, másodfokon veszítettünk. Mellesleg mindhárom ügyet ugyanaz a háromtagú bírói tanács tárgyalta – mondja az eddig három hasonló perben eljáró, a Dános-, a Hatvany- és a Herzog-leszármazottakat képviselő Varga. – Az is érthetetlen, miért nem él az állam az örökösök megegyezési hajlandóságával. Eredeti szándékuk szerint a képek nagy részét a múzeumoknál hagyták volna, és csak pár darabra tartottak volna igényt. A két korábbi esetben az érintettek eltekintettek az ügy továbbvitelétől, most valószínűleg nem állunk meg ennyinél.
Ez pedig – kommentálja az eseményeket a restitúciós ügyekről többször publikáló művészettörténész, Mravik László -, talán azt jelenti majd, hogy a képeket az örökösöknek ítélik, feltehetőleg belefoglalva azok külföldre szállításának jogát is. Ilyen döntés született tavaly az ausztriai Klimt-ügyben, ahol a hazai bíróság, a miénkhez hasonlóan hajthatatlanul ragaszkodott az állami elsőbbséghez, majd miután nemzetközi ítélőszék elé került az ügy, mindent megkaptak az örökösök. Nem sokkal később hatvanmillió dolláros árverési rekordokról szóltak a híradások.
