Népszabadság * Munkatársunktól * 2008. január 11.
Annak kapcsán, mert a gyűlöletbeszéd korlátozásáról szóló törvényt Sólyom László nem írta alá, a Mazsihisz lemondta a részvételét a történelmi egyházakkal közös elnöki vacsoráról, Nagy Ákos, a Kidma Zsidó Diákszervezet elnöke megjegyzi: „Nekik egy tál flódnival sikerült az, ami évtizedek alatt egyik zsidó szervezetnek sem: zsidó oldalról megingatták a Mazsihisz véleménymonopóliumát. Méghozzá egy olyan kérdés partvizén, ami régóta a vesszőparipája a hivatalos zsidó vezetőknek.” (Amikor a flódni fityiszt mutat, december 15.).
Békeidőben
Sok mindent átélt idős gyógypedagógus vagyok. Szerencsére szakmám mindez ideig megóvott attól, hogy hivatásszerűen foglalkozzam a politikával. A politika viszont egész életemben foglalkozott velem. A kirekesztés minden formáját átéltem. Amíg élek és gondolkodni képes vagyok, tiltakozni fogok a kirekesztés mindenféle megnyilvánulása ellen. Véletlenül életben maradtam. Nagyon sok hasonló korú és sorsú emberrel tartok kapcsolatot, és eddig még nem találkoztam olyannal, aki ne kezdene el szorongani az árpádsávos zászlók vagy a stilizált horogkeresztek láttán. Mi nem tankönyvekből ismerjük a második világháború során történteket. Mi még emlékszünk az óbudai téglagyárból indított halálmenetekre, és emlékezünk az út végére.
Valamennyiünk nevében kérem Nagy Ákost, hogy ne ítélkezzen azok felett, akik szót emelnek a Magyar Gárda létezése miatt. Mindenkinek szíve joga ahhoz a szervezethez tartozni, aminek az elveivel egyetért, de ahhoz senkinek nincs joga, hogy kisebbítse azt a veszélyt, amit már sokan átéltek – gondolom, a Kidma elnökének nagyszülei, rokonsága is.
A flódnit pedig azoknak az „Igaz Embereknek” adnám, akik mindig, így 1944-ben is tudták, hogy mit kell tenniük.
Krausz Éva
Budapest
Miért szegényítjük magunkat?
Nem az elbizonytalanított, elbizonytalanodott köztisztviselőkbe szeretnék belerúgni még egyet. Csak a sekélyes gondolkodás láttatja úgy, hogy ők a bajok fő okozói.
A bajok okozója a magyar mentalitást kifejező és éltető szisztéma, amely hagyományainkhoz híven túl kevés embert állít oda, ahol sokkal több kellene, és túl sokat oda, ahol sokkal kevesebb is elegendő lenne. Túl sokan vannak, akiknek az volna a feladata, hogy az állam és az önkormányzatok működését, szolgáltatásait gördülékennyé és hatékonnyá tegyék. Márpedig tudjuk, ha egy munkahelyen eggyel is többen vannak, mint amennyi szükséges, az nem a munkát segíti, hanem akadályozza azt. Na de lássuk a számokat, mert akkor is ez az egyik legfontosabb eligazodási lehetőség, ha egyetértek Churchill-lel, aki csak annak a statisztikának hitt, amelyet saját kezűleg hamisított. Nézzük tehát a számokat: a megyék átlagában a közigazgatási alkalmazott 7,7 százalékát teszi ki az összes foglalkoztatottnak, ám most kéretik megkapaszkodni, mert ez az arányszám Budapesten csaknem háromszoros, 20,1 százalék. Van még egy megdöbbentő adatsorom. A bruttó hazai termék százalékában kifejezett adminisztratív költségekben az unióban Görögországgal (fél)holtversenyben az első helyen vagyunk 6,8 százalékkal, Lengyelország következik 5 százalékkal, majd Spanyolország, Ausztria, Portugália, Szlovákia 4,6 százalékkal. A legkisebb adminisztrációs költséggel működő államok/társadalmak Finnország, Svédország, Egyesült Királyság, amelyek mindössze a bruttó hazai termék 1,5 százalékát költik adminisztrációra.
Szeretném látni azt, aki ésszerűen megindokolja, miért kell nekünk a gazdag, a világ legfejlettebb szociális hálójával rendelkező Svédországnál, Finnországnál négyszer többet költeni adminisztrációra, miközben naponta átéljük a hivatali packázást, az elhúzódó ügyintézés idegtépő stációit, s tapasztaljuk, hogy a jogszabályok és a közteherviselés egyre kiismerhetetlenebbé bonyolódnak, szabálykövetés nincs, az adóelkerülés veszélytelen. Szeretném látni azt, aki képes érvényes választ adni a következő kérdésre: Ha a legfontosabb hazai erőforrás az emberek tudása, szorgalma, vagyis a munkája, akkor miért kell ezt az erőforrást ilyen rosszul elosztani, miért kell magunkat ily módon is szegényíteni?
Lukács Gergely Sándor
kandidátus
