Forrás: Magyar Hírlap

Az amerikai elnök Ramallahban kijelentette: a palesztinok és az izraeliek még az idén megbékélhetnek.

„Mire elhagyom a Fehér Házat, aláírják a békeszerződést – hiszem, hogy így lesz” – mondta George W. Bush a palesztin elnökkel folytatott tegnapi tárgyalásai után.

Az amerikai elnök hivatali ideje alatt először látogatott el Izraelbe, illetve tegnap Ciszjordániába. Ramallahban Mahmud Abbasz elnök fogadta; a várost lezárták, Ciszjordániában példátlan biztonsági intézkedések léptek életbe. Busht a tervek szerint helikopter szállította volna Jeruzsálemből a palesztin területekre, de a köd miatt kénytelen volt autóval utazni.

A tanácskozás után tartott közös sajtóértekezleten részletekről nem esett szó. Abbasz történelmi vizitnek nevezte a látogatást. Bush kijelentette: „abszolút lehetséges és szükséges”, hogy a palesztinok és izraeliek még idén aláírják a békeszerződést, és rövidesen létrejöhet a palesztin állam.

Míg előző nap Jeruzsálemben Ehud Olmert izraeli kormányfő azt kérte az amerikai elnöktől, hogy gyakoroljon nyomást a palesztinokra, Mahmud Abbasz tegnap sürgette Busht: bírja rá Izraelt, hogy állítsa le az újabb telepek létesítését, enyhítsen a biztonsági és gazdasági korlátozásokon.

A béke legfőbb akadálya azonban a palesztin megosztottság – jegyezte meg a BBC tudósítója. Izrael biztonságát jelenleg a Gázai övezetből kilőtt rakéták fenyegetik, ahol a Hamasz az úr.

Időközben Budapestre látogatott Rijád al-Malki, palesztin külügyi vezető. Találkozott Göncz Kinga külügyminiszterrel, s kijelentette: a Bush-látogatás azt mutatja, hogy Washington elkötelezett a békefolyamat végigvitelére. Al-Malki is hangsúlyozta, az év végére megalakul a palesztin állam.

(MH)

Comments are closed.