George Bush a béke ígéretét hozta magával a Közel-Keletre. Az elnök szerint 2008 a szavak helyett a cselekvés éve lehet a térségben. Az elnök nyolcnapos körútját Izraelben kezdte meg, amelyet az Egyesült Államok szoros szövetségesének nevezett.
Ehud Olmert izraeli kormányfő és Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke még a Bush-látogatás előtti napon megállapodott arról, hogy a tárgyaló küldöttségek megkezdik a konfliktus lényegi elemeiről, Jeruzsálemről, a menekültekről és a reménybeli palesztin állam körvonalairól szóló tárgyalásokat, mivel a vitás kérdések továbbra is megoldatlanok. A tárgyalások megkezdéséről szóló döntés George Bush amerikai elnöknek szól, aki közel-keleti körútján a zsidó államban és a palesztin területeken is látogatást tesz.
Az ellenzéki Likud vezetője, Benjamin Netanjahu felszólította a Sasz és az Izrael Beitenu pártokat, hogy a lényegi tárgyalások megkezdése elleni tiltakozásul lépjenek ki a kormányból. Avigdor Lieberman az utóbbi párt részéről már korábban jelezte ebbéli szándékát. Ugyanakkor éles ellenzéki bírálat érte az ultraortodox Sasz pártot, hogy az esetlegesen létesítendő vallásügyi minisztériumért cserébe „eladta Jeruzsálemet”. A kormány részéről azonban azt hangoztatják, hogy a tárgyalások elindítása nem lényegi döntés. Ennek ellenére Olmert legutóbbi nyilatkozata, miszerint Izrael legszorosabb szövetségesei is az 1967-es fegyverszüneti vonalakra való visszavonulását akarják, súlyos aggodalmakra adhat okot. Ezt a szándékot látszik alátámasztani, hogy az amerikai adminisztráció komolyan foglalkozik a tervvel, hogy az izraeli haderő jövőbeni, a Nyugati Partról történő kivonulása esetére, NATO- vagy pedig egyiptomi, jordániai erőkkel töltenék ki a biztonsági vákuumot. Abbász természetesen ezt a lépést vehemensen ellenezné. A fejleményekből világosan kitűnik: Bush maga sem bízik abban, hogy az izraeli kivonulás következménye a béke megerősítése lenne. Bush Clinton egykori elnök nyomdokain halad tovább, és második elnöki terminusát megkísérli egy izraeli-palesztin történelmi „békeegyezménnyel” zárni. Az elnök és külügyminiszterének célja azonban már nem a teljes közel-keleti béke megteremtése, csupán a palesztin állam létrehozása.
Az amerikai elnök eredetileg elzárkózott a Netanjahuval való találkozástól, azonban a találkozó az utolsó pillanatban mégis bekerült a programjába. Az egyetlen, Annapolist ellenző személyiség, aki még belefért az elnök napirendjébe, Gilád Saron, a volt miniszterelnök fia, akivel a Saron család negevbeli farmján szerzett mezőgazdasági tapasztalatatokról kíván beszélni. Egyes kommentárok szerint Bush gondolatban már civil életét szervezi.
Az izraeli-amerikai viszony ma azonban a szokásosnál is feszültebb. A decemberi „meglepetés”, amelyet az amerikai Nemzeti Hírszerzési Becslésnek az iráni atomproblémáról szóló összegző jelentése okozott, az izraeli politika tizenöt éves munkáját lehetetlenítette el. Ennyi ideje dolgozott ugyanis a zsidó állam azon, hogy Amerika segítségével nemzetközi koalíciót kovácsoljon össze az iráni atombomba megakadályozására gazdasági és politikai szankciókkal és egy katonai támadás kilátásba helyezésével. A jelentés arra emlékeztette az izraeli vezetést, hogy az amerikai biztonsági garanciák és a stratégiai együttműködés lehetőségei végesek és korlátozottak. (folytatás)
